Figyelő, 1871. január-december (1. évfolyam, 1-48. szám)
1871-08-24 / 32. szám
376 FIGYELŐ több főrendü fiatal szeme láttára eltáncolt. Állott e tánc három fordulatból, melyeket stróphának, antistróphának, sepodusnak neveztek s alakzatuk formájától a darvak útjához hasonlítottak, a honnan az egész tánc is daru táncnak hivatott. De nem elégli meg Tóth a származtatással, hanem értelmezni is kivánja. A mi értelmét illeti — úgymond: „Tudományos Gyűjtemény 1818. folyam, VI. k.“ — némelyek szerint azt Theseus a labyrinth hasonlatosságára szerezte, mások szerint pedig abban sokkal nagyobb titok rejlik. Nevezetesen Plutarch úgy vélekedik, hogy a stropha mint jobbról balra mozgás a napnak keletről nyugatra forgását, ellenben az antistropha, mint balról jobbra menetel a bolygók nyugatról keletre járását, s az epodus, melynél a tánc csak meglassudott, de nem szűnt meg egészen, a föld állandóságát jelenti. Ez a tudós magyarázat. Hasonló elfogultsággal és ellenszenvvel küzdött Berzsenyi. Szerinte, a mértékes rímes verselés nem egyéb, mint korcshajtás, íztelen idők és nemzetek karrikatúrája, melyek a szépet mindenkor a csecsebecsében, cicomában, bábokkal rakott épületekben és lisztes tornyos parókákban keresték. Szerinte meg kell különböztetni a mértékes és rímes versformákat egymástól és óvakodni az egybeolvasztástól, mert ez két különböző styl összekeverése, mi a romlás magvát magában hordja és okvetlen a magyar költészet sülyedését vonja maga után. Ugyanis mennél inkább eltér ez a görög példányképtől, annál biztosabb hanyatlása, mert kifejezésével élve (Munkái II. 177 1.) csak annyiban emelkedünk, mennyiben ama két nagy nemzethez közeledünk. S megváltja, mióta az ó-világ két szent népét ismerni kezdi, alig lát azokon kivül valamicske szépet s valahányszor szépiróinktól olasz hevet emlittetni hall, mindannyiszor felborzad bajusza s maradékai úgy tűnnek elébe, mint lélektelen olasz improvisátorok és lazarónik, s bár hová teszi a jó isten és az uj iskola, valahányszor u. n. olasz nevü dalt lát, mindannyiszor azon angol matróz jut eszébe, ki a hölgy tüzes szemeinél pipára akart gyújtani. Az uj iskola máskint gondolkodott. De a túlzás itt sem hiányzott, mert joggal annak keresztelhetni amaz állítást, hogy egy sonett ellensúlyoz egy nagy eposzt. Kazinczy ama véleményét, hogy egy hibátlan dal fölér egy nagy munkával, föltéve természetesen mindkettőnél, hogy jó .... Azonban működött és terjeszkedett. A mind sűrűbben meg-megjelenő kötetek bőválasztéka műfajokat és műalakokat tartalmaztak, köztük tartalmilag és külalakilag nem egy remeket. Már a tárgyias nemek, például : a rege, regekép, monda, románc, ballada és különfajú színművek sem tartoztak többé a ritkaságok közé. A költészeti műfajok és műalakok egyre-másra szaporodtak, elannyira, hogy immár egyik-másik feltűnését megjelölni teljes lehetetlen. Buja tavaszi virágzás volt ez, mely gazdagon termett, s termékei mindenféleképen megérdemelték a figyelmet, mely ekkor élénkebb volt, mint bármikor. Ez is az új iskola érdeme. Ide járult még, hogy a nyelvújítási harcokat épen e kör mestere és úttörője, Kazinczy indította meg, követői és tanítványai vívták éles észszel és alapos tudománynyal, kiváló szellemmel és szerencsével s ezek fejezték be dicsőséggel. Az elméleti kérdéseket gyakorlati módon is megfejtették és felvilágosították; csinos technikájú és gondos nyelvezetű műveik hódítottak legjobban. Ha az elmélet hidegen és dacosan hagyta is az ellenfelet, a gyakorlat felmelegítette, szívéhez simult és észrevétlenül kiengesztelte, baráttá változtatta. Kazinczy, Kis, Szemere, a Kisfaludyk, Kölcsey, Bajza és Vörösmarty alig engedtek valami kívánnivalót. A nehéz formákat könynyen kezelték, a tartalom és külalak egyensúlyát meg bírták őrizni. Csak a rímszegénység miatt panaszkodtak még eleinte, de azután megelégelték, ha a rímhangzók összezendültek. És ezzel az iskola külalaki vívmányai megerősödtek, a beltartalmi gazdagítás megkönnyebbült, s a tökéletes külalak keretében egy szebb korszak előhírnöke gyanánt, életerős költészet kezdett mutatkozni. Zdvodszky Károly: A MAGYAR REGE-VILÁG. IV. Jókai a Csaba-féle regekört nyolc regére osztja. a) „A tündérnő fiában“ elmondja, hogy Attilának három különböző nejétől, három fia volt: Elmanzár, Uzindur és Csaba. Ez utóbbit Rika az egykori „albumnak“ (akunak, jósnök) ivadéka szülte ; mint legkisebbnek, természetesen, ennek kell az atyai, anyai szeretet és sors kegyencének lenni. Ő vezette be Attilát fehér keselyű (Turul) képében *) az Ígéret hazájába s ott, megállva vele egy magas hegyen, neki odá a vilá *) A regei vonásokat, nagyobb föltünés tekintetéből jónak látom föltüntetni. 'T