Figyelő, 1872. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-10 / 10. szám

A néma zárjelenet, melyben Richard Rich­­monddal a színpadon verekedik, neki sem tetszett. „Shakspeare bizonyára nem a maga kedvéért írta így — mondá — de a közönség physikailag is meg­semmisülve akarja látni Richardot, tehát meg kell tennünk e jó és hálás zsarnok kedvéért!11 Dawison még e tableauszerű jelenetben is hű, következetes tudott maradni fölfogásához. A jóslat mondá : ha meglátja Richmondot nem él soká. És ő keresi mindenütt, míg végre előtte áll. De a pokoli jóslat elzsibbasztja lelkét, s Richmond ekép a testen könnyen diadalmaskodhatik. Mit csinálnak e helyen Richard más szemé­­lyesítői ? Physikai kimerültséget mutatnak s fáradt tagjártatással csapkodnak Richmond felé, oly gyá­moltalanságot árulva el, hogy Richmond, ha még egyszer oly vézna volna is, mint a minőnek Ri­chard csúfolja, gyorsan, egy csapással levágná az ilyen Richardot. Dawison még bukásának végső pillanataiban is előtüntette Richard hősi vonásait, melyek egye­dül képesek ez ördögi természetet csak némileg is közel hozni részvétünkhöz. Richard mindig kedvenc szerepe volt Dawi­­sonnak, s maga is legjobb alkotásának tartotta. A budai népszínház színpadán 1862. jan. 21-én, épen „III. Richard“ előadása alkalmával, nyilvánítá, hogy bár­merre járjon, mindenütt Richardja tetszik leg­jobban, minden városban e darabra van legna­gyobb közönsége, sőt 8—10 vendégjátéka közt „III. Richard“ az egyetlen tragoedia, melyet két­szer is telt ház előtt játszhatik, jóllehet előtte épen ez volt az a shakspeare-i mű­, mely legkevésbé tetszett a közönségnek. Löwe, Dessoir, Devrient E., Levinsky fölülmúlták őt a Moor Ferenc, Ferdinand és Narciss-féle szerepekben, de a nagyobb szabású tragoediákban, a felfogás mélységét tekintve, vele egyik sem versenyezhetett. Dawison igen sokat tett arra nézve, hogy Shakspeare-t ne csak Németországban, de máshol is megkedveltesse. Emlékezhetünk, hogy pesti ven­dégjátékai alkalmával, a shakspeare-i tragoediák előadatásakor mindig kicsiny volt az erzsébet téri nagy színház, sőt még a zenekar helyét is elfog­lalták. Azt mondták ellenségei, hogy más jelest nem tart maga mellett, s mértéket nem ismerő dics­vágya tette örökösen bolygóvá. Nincs igazuk! A legnemesebb dicsvágy adott szárnyakat lelkének, s bejárta csaknem egész Európát, hogy Shakspeare-t hirdesse, megkedveltesse és oltárt emeljen láng­szellemének. Az ötvenes évek vége felé így hagyta el Dresdát, hol Dumas, Sardou és Feuillet jött di­vatba, hogy a két világrészt bejárja Shakspeare aranykönyvével. Mester volt é­s olyan magyarázója a brit óriás lángszellemének, min­t csak nagy idők szül­hetnek , és sírjánál önkintelenül elménkbe ötlik a kérdés : vájjon támad-e egyhamarjában művész, ki új életre fogja kelteni nagy alkotásait?­­Holnár 'Györcsy. RÖVID. SZEMLE. cKazinczy Ferenc leveleinek ügyében a következő fölszólalást kaptuk: „Oly sokszor emlegetett és vitatott tárgy volt a lapokban ama — fájdalom — napjainkig sem teljesült óhajtás, vajha a magyar Cicerónak , Kazinczy Fe­rencnek irodalmi levelei összegyüjtetnének, hogy ne­kem, ki szintén e tárgyban fogok tollat, vajmi kevés mondanivalóm van. Azt fejtegetnem sem kell, hogy Ka­zinczy leveleinek közrebocsátásával sokat nyerne irodal­munk, mert ő az epistolographiában egyenrangú az ó és új kor legnagyobb íróival, s méltó helye Ciceró mel­lett van. Az ő levelei egy nemesen érző, sokat gondol­kozó és tapasztalt bölcs, egy meleg kedély s ritka szép lélek nyilatkozványai, ésannyira, hogyha Kazinczytól egyéb sem maradt volna ránk, már levelei halhatlansá­­got biztosítanának számára irodalmunk történetében. E leveleknek nagy része azonban csak a lapok és folyóiratok hasábjain jelent meg, s összegyűjtve legfö­­lebb öt- hat vékony füzet forog a közönség kezei közt. — Kiss Jánoshoz, Szentgyörgyi Józsefhez, ifj. Szilágyi Sámuelhez, Csokonai Vitéz Mihályhoz és Ercsey Dániel­hez intézett levelei „Eredeti munkái“-nak Il-ik osztá­lyában olvashatók. (Kiadta Bajza és Toldy 3 kötet. Pest 1842—45), a Sípos Pálhoz írottakat Brúz Lajos adta ki 1845-ben, Lipcsében. — Kisfalu­di Károlyival s ennek körével (Toldy, Bajza, Vörösmarty, Bárt­­fai stb.) folytatott levelezését Kazinczy Gábor bocsátotta közre (Pest, 1859.), a Guzmicshoz írottakat pedig Gulyás Elek. (Esztergom, 1860). Berzsenyi Dániellel, Gróf D­esse­wffy Józseffel váltott leveleinek közrebocsátását szintén Kazinczy Gábornak köszönhet­jük, míg Glottomachusai vagyis a „nyelvharco­sokkal“ folytatott levelezései 1864-ben, az akadémia költségén jelentek meg. Ennyit leírunk önálló kötetekben, mig a lapok­ban szétszórva megjelentek s a még kiadatlanok két annyit is tennének. E levelek mihamarábbi összegyűj­tése annyival inkább kívánatos, miután az anyag kis utánjárással még most rendezhető, míg később, csak egy félszázad múlva is, bajosan vagy csak nagy bajjal jut­hatunk a levelekhez. Nyilvános könyvtáraink ugyanis, kevés kilátást nyújtanak arra, hogy az itt-ott megjelent levelek az utó­kor számára is fönn­maradjanak. Az idő­szaki közlönyök, folyóiratok, melyekben nagy részök napvilágot látott, vagy épen nem vagy igen gyakran csak hiányosan találhatók fel könyvtárainkban, a kisebb vidéki lapok pedig egészen hiányzanak, s ekép közlemé­nyeik a legszorgalmasabb búvár előtt is ismeretlenek maradnak. Kazinczy Ferenc korának csaknem minden írójá­val s irodalombarátjával levelezésben állt, s Toldy Fe­renc a „Magyar költészet kézikönyveiben egész füzért állított össze azoknak nevéből, kikkel levelezés utján gyakrabban érintkezett. Alig van korának csak valamely tekintetben is kiváló embere, kit soraival föl ne keresett volna, s levelei ekép irodalomtörténeti szempontból is rendkívüli fontosságúak.

Next