Figyelő, 1873. január-december (3. évfolyam, 1-52. szám)
1873-03-09 / 10. szám
FIGYELŐ: azonnal megrendül az üdvharsona. A kritika elkészül jó előre, mikor még a munka kéziratban vagy nyomás alatt van, s alig hogy megjelenik, követi azt nyomban. Első cél: először szólani, szelet csapni, mert sok hírlapíró utána kiabál a szélnek ; a második : minél több helyen szólani, mert annál nagyobb közönségnek lesz tele szórva porral a szeme, mely látásra aztán képtelen. A közönség, ha folyvást fülébe zúg a magasztaló dicsének, ha folyvást csak azt hallja, mi jó, mi drága gyöngy, utoljára elhiszi, s jöhet a szakkritika, bármily alapos, bármily igazságos. Azalatt, míg az a balga szakkritikus, lelkiismeretességének engedve, mindent türül-hegyre áttanulmányoz , a kellő vélemény megerősbül. A clique markába nevethet: győzött. Ez a győzelem azonban nem válik az irodalomnak egészségére , de határozottan kárára. Mert ahol az egyes tekintetében visszaélés történik a többségen, ott mindig szenved az átalános. Innen az, hogy oly ritka a komoly igyekezet, s oly gyakori a felületesség. Dóczi Lajos „Faust“-fordítása nagyrészben szintén ily módon jutott babéraihoz. Pedig nem érdemli meg. Legalább nem oly mérvben, mint kapta. Dóczi Lajos nem tud magyarul, ez látszik számos lapon ; a német mithológiában nincs jártassága, ez kitetszik az illető helyeken: ha van, szánt szándékosan csinált ferdítéseket, hamisította meg az eredeti szöveget. De lássuk a vádakat külön-külön! Első vádunk, hogy nem tud magyarul. Faustfordításában lépten-nyomon a legszerencsétlenebb mondatkötéssel találkozunk, melyben a helyes szórendet nem egyszer keresve kell megállapítanunk, mint a régi görög és római klasszikus költőkben. S ha ily értelemben mondják e fordítást „klasszikusának, akkor csatlakozunk a véleményhez , különben tiltakoznunk kell az ellen. Tiltakozásunkat nem a légből veszszük, de biztos alapból, a magyartalanságból. Olykor a mondatkötéssel, olykor a kötszó elhelyezésével, máskor az igekötő hovatételével, ismét máskor az ige- vagy az idővonzattal gyül meg Dóczi baja. Szolgáljanak bizonyságul a következő példák, melyeket innen-onnan, választékkal — mert gazdagon lehet válogatni — közlünk a sok közül: Kell még kergetned, arra szól.(26.1. 5) Ke mért szemem e pontra tapadott ! Kelet neki e kis üvegcse ott ? (32. 1.) 6) Boldog a hü kebel Kint a ki tűrve el Mennyei üdvre lel. (36.1.) 7) Megzugja az ember, a régi dolog . 13) Mikor heverő ágyra dűlök, Az nap, legyen, megsemmisülök. Ha valaha belém hizelged Hogy van magamban Örömem, Ha kéjjel szedsz rá, az lehellett Legyen végső lehelletem ! És ennek állok ! (82.1.) 14) A természet magát nekem bezárja.(85. 1.) 15) Ép jó uton van, — ez a módja, de aztán szét magát ne szórja !(93.1.) 16) Ripacsból későn indulni találtak. (109.1.) 17) Mondj báró urnak: e titula illik vagyok gavallér én is, akármellyik. Nem kétkedel csak úri címemen !(131. 1.) 18) S ő néz olyképen Mikintha praelegálna épen. (145.1.) 19) Te is keresnél okosb dolgot, Semhogy a jó napomat rontod. (180.1.) 20) A mig mi fontunk késő éjszakán S anyánk ereszte el, Ő künn állt szeretőjivel. (198.1.) 21) A tavasztól dagad a nyírfa. Már a fényű is érzi meg. (215.1.) És ennyi, azt hiszszük, elég volna állításunknak bebizonyítására, ha egyéb tanúságunk nem lenne is. Akinek kevés, bármikor készek vagyunk e sorozatot százig kiegészíteni. Tökéletesen igaza van az új „Pressernek , Dóczi Lajos származására, tanulmányára és gondolkozásmódjára német , bemutatványokból meggyőzőleg kiviláglik. Aki ily mondatszerkesztéseket, ily szóhelyezéseket képes kinyomatni , annak magyar nyelvismerete igen gyönge lábon állhat. Aki pedig a nyelvet nem tudja, annak, természetesen, nyelvérzéke nem lehet. Dóczi nem sejti, nem érzi, hogy vannak átalában minden nyelvnek, de különösen a magyarnak oly törvényei, melyek írásba összefoglalva nincsenek, melyeket a mondattanból nem lehet megtanulni ; de melyek mégis uralkodók, melyeket megsérteni nyelvbeli tudatlanságot árul el. Az író e törvényeket gyermeksége alatt szívja lelkébe, észrevétlenül , de aztán hódol nekik öntudatosan. Ki a nép de már kutya is az ilyenre morog ? 1) S kád lepte nékem a világot (I. 1.) 2) Szolgáljon bár csak tétovásan eddig. (14. 1.) 3) S ide csak látogass te bátran.(16.1.) 4) S ha van hát mondani valód. (58.1.) 8. Akarsz lenni énvelem, Kutya, ne vonits nekem . . . Egyikünk okvetlenül A tanyától elkerül. (60.1.) 9) Pokoli magzatja Onnan, ha jösz, fattyú, Tekintsd ezt a népet. (62.1.) 10) S mindég csak új vér czirkulál. ^91) járja mind, megbomlanál.(66.1.) 11) Most engeded tán, hogy mehetnék. (67-1-) 12) E földön én mit várhatok ? Lemondjátok, lemondjatok ! (75.1.)