Figyelő, 1876. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1876-04-23 / 17. szám
202 Mindenféle. A „Győri Közlöny * című vidéki lap egész vezércikket írt arról, mennyi idegen szót használt a „Figyelő, mutatvány száma,. Valósággal félre verte a harangot, mintha valami rettenetes veszély fenyegetné a magyar nyelvet. Minek ilyen nagy lármát ütni ebből a csekélységből s két hasábos vezércikké fújni föl azt, ami legfeljebb egy-két szóra érdemes? Beismerjük, hogy kaszáltunk idegen szavakat, de vájjon mi vagyunk az egyetlenek, akik idegen szavakat használunk ? Ugyan nézze meg a Győri Közlöny legelső politikai lapjainkat, nézze meg legtősgyökeresebb magyar íróink stílusát, mindenütt tapasztalni fogja azt, ami fölött most úgy szörnyüködik. Lehet, hogy sokan fölös számmal is használják az idegen szót, de az ellen nevetséges beszélni, hogy egyátalán, soha semmi körülmény közt ne éljenek vele, mert némely kifejezésre, fogalomra bizony nincs megfelelő magyar szó s ez esetben maga a kényszerűség is ráviszi az embert, hogy idegenből kölcsönözzön. * * * A Győri Közlöny bizonyításképen egymás mellé rak vagy 107 idegen szót. Igazán megdöbben a szív, ha ennyit egy rakáson lát. De tisztelt összeállító úr, ön egy kicsit furfangos ember. Ön egyes szavakat több példányban idéz, — például ezt: civilizatió, mely legkevesebb 6—7-szer fordul elő a kimutatás halmazában. Azután még miket sorol fel ön ? „Scenici sunt infames!“ De hisz ezt Seneca mondta, ez egy latin idézet. „Cosi fan tutte,“ folytatja tovább. Ez meg egy opera címe! Nem ismeri ön Mozartnak ezt a dalművét? de, hogy a Figyelő mutatványszámában foglalt idegen nevekre nem kapott vérszemet. Talán ezek is idegen szavak: Shakspeare, Verdi, Washington Irving, Beethoven, Swift, Byron, Rabelais, Dumas ? Kérem, így könnyű egy lapból 107 idegen szót kimutatni!* * * Különben a Győri Közlönynek megadta a Borszem Jankó. A „Csodabogárban“ — ez a rovat a B. J. kritikai része — valaki kimondja, hogy nagyobb bűn idegen formákban csavarni el a magyar nyelv idomait, mint jellemző idegen szavakkal élni, — és mindjárt rá is olvassa a tisztelt úr fejére, hogy ő ebben a bűnben lehetedzik. „Fenntartani nyelvünket eredeti tisztaságában“ így kezdi vezércikkét — „ajánlva Ábrányi Emil és ifjabb íróink figyelmébe“ — a tisztelt úr ... és folytatja két sorral alább: „hogy ne legyen szépség, melyet nélkülözne.“ Azután meg: „Mutatványul, hogy ifjabb íróink miként kezelik a magyar nyelvet.“ A német „handhaben“ szolgai fordítása: csúf és magyartalan. Van még több is. Ilyen ékes magyar irály mennydörög az idegen szavak ellen, — mert meg van írva, hogy: „fenn kell tartani nyelvünket eredeti tisztaságában!“* * * A Győri Közlöny a legtöbb idegen szót lapunknak egy tréfás tárcájából halászta ki, mely beszélt casinóról, primadonnákról, intendánsról, trilláról, staccatóról, bravo uráriáról s több eféle lefordíthatatlan dologról. A casinóról beszélve, természetesen utánozta az ott divatozó „jargont“ s így került a Figyelőbe : lateiner, roué , quadrille, gourmand, pardon, grácia, junker, saison, boudoir, selbereiner, finálé, gixer, gázsi, — szóval mindaz, amivel „tisztelt úr“ nagy komolyan a síkra kiállt. Tárcaírónk je 11 emzésül használt ennyi idegen szót, — s nem jut eszébe, hogy mindig így írjon. Ott a hol kell, ezentúl is meg fogja tenni, nem törődve azokkal a kik Shakspeare Vilmos nevét Landsarázó Vilmosra, — a general b a s s u s t „tábornoki alhang“-ra magyarítanák. * * * Egyébiránt ugyancsak a Győri Közlönyben, kevéssel e vezérczikk után, olvasható egy referáda a svéd nők négyes hangversenyéről. Ha 40 soros referáda valamikor pofon vert két hasábos mennydörgő vezércikket, úgy ez az eset itt szórni szóra beállott. „Mutatványul, hogy a Győri Közlöny miképen kezeli a magyar nyelvet, álljanak itt a következő sorok. És így ma nekünk egyéb osztályrészünkül nem jutott, mint konstatálni a hangverseny rendkívüli sikerét. A nők, kivéve a programmon kívül elénekelt ‘Cserebogár sárga cserebogár“ kezdetű magyar népdalt csak svéd nyelven énekeltek. Legjobban tetszett a Bröllopsmarsch egy lakodalmi dal Södermantól, mely nagyon jellemző s a zenésznek a játszásrai felhívásával kezdődik, melyet a német nyelv után könnyen meg is lehetett érteni: „Späl op! späl op!“ (spiel* auf! spiel' auf! Külöben a Programm minden egyes száma egyenlő művészi tökélylyel jön exekutálva s pár számai viharos tapsok után ismételtettek. Az egyenletes, harangtiszta bekezdése mind a négy hangnak, mely a hangvilla segélyére nem szorul, e négyesnél az intonáczió művészetének legtökéletesebb fokát árulja el. Olyan crescendo-t és decrescendo-t, mely a FIGYELŐ. Szemmel, szájjal, ezer bájjal Foly a tusa . . . pompás látvány! Várj’ mi lesz e csata vége? Azt szeretném tudni épen: ' Te fogsz-e nagyot kacagni, Vagy Don -Juan ragaszt lépen ? ! GRÓF VAY SAROLTA.