Föld és Ég, 1989 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1989-05-01 / 5. szám

vágya teljesült, mert a Burán 1988. november 15-én 205 perces világűrbeli repülés után auto­matikus, rádiótávirányítású leszállást hajtott végre a 4,5 km hosszú bajkonuri kifutópályán. (Glusko akadémikus 1989. január 10-én hunyt el.) A Burán repülését igen sikeresnek minősí­tették a szakemberek, de az első igazi leszállást néhány űrhajós igen szomorúan követte. Az Igor Volk (aki 1984-ben dolgozott a Szaljut-7- en) által vezetett úgynevezett berepülő űrhajó­sok csoportjáról van szó, akik már évek óta készülnek a szovjet űrrepülőgépen való repü­lésre, és most nélkülük járt a világűrben a Burán. A Burán földi berepülő változatával először 1985. november 10-én emelkedett a levegőbe Volk és Sztankjavicsjusz . A nyolca­dik légköri repülés alkalmával, 1986 decembe­rében próbálták ki először a teljesen automati­kus leszállást, az űrhajósok, és Su­kin ekkor csak a vizuális ellenőr szerepét játszották. (1988-ban mindkét berepülő űrha­jós életét vesztette: Levcsenko agydaganat miatt halt meg, Sukin pedig egy repülőgéppel zuhant le.) A Buránnal való leszállást a földi berepülő változat mellett, a speciálisan átala­kított TU-134, -154 és MiG repülőkön, vala- Az Enyergija hordozórakéta és a Burán űrrepülőgép főbb adatai Enyergija össztömeg: 24001 magassága: 64 m hasznos teher: 1001 (Föld körül) 321 (Hold) 281 (Mars, Vénusz) 181 (geostacionárius) hajtóanyaga: I. fokozat: 02, kerozin II. fokozat: 02, H2 Burán össztömeg: 100 m hossza: 36,4 m magassága: 16,5 m szárnyfesztáv: 24,0 m hord. felület: 250 m2 hasznos teher: (250 km-re) 301 (vissza) 20,41 űrkabin térfogata: 70 m3 max. űrhajós: 10 fő raktér: 4,7 x 18 m hajtóanyag: 141 hővédő csempék száma: 38 000 db tömege: 91 Az Enyergija és a Burán indításának és leszállásának fázisai: 1 - az Enyergija első és második fokozatával start, 2 - az első fokozat négy blokkja leválik (40-50 km), 3 - csak a második fokozat működik, 4 - leválik a második fokozat, 5 - pályára áll a Burán 250 km-en... Az Enyergija rakéta és a Burán űrrepülőgép elöl és oldalnézete 132

Next