A Földgömb, 2005 (23. évfolyam, 1-8. szám)
2005-07-01 / 5. szám
A Dunakanyar - a Balaton-felvidék és az alföldi puszta mellett - hazánk valószínűleg legegyedibb, külföldi szem számára is különleges tája. A hegyvidéki környezeten áttörő folyam jelenléte, a Duna-völgy mint természetes útvonal, kiránduló-, üdülő- és lakóhely teljesen megszokott számunkra. De mikor és hogyan került ide a Duna, miért fut neki a masszív hegyvonulatoknak, és egyáltalán mikortól számolhatunk a Kárpát-medencében egy nyugat felől érkező nagyobb vízfolyás jelenlétével, melyet már ős-Dunának tekinthetünk? A Duna az egyetlen vízfolyás, amely napjainkban átszeli a Dunántúli-középhegység Kisalföld és Alföld közötti vonulatát. Az Északi- és a Dunántúli-középhegység között húzódó völgyszakasz központi része a Visegrádi-szoros, vagy más néven Dunakanyar. A Visegrádi-hegység és a Börzsöny találkozásánál összeszűkült, U alakú kanyart leíró medrében hömpölygő Duna megjelenése és keskeny, meredek oldalú völgyszorosának kivésése fontos mérföldkövei a kárpáti térség vízrajzi fejlődésének. Ráadásul a völgy tanulmányozása során választ kaphatunk arra is, hogy milyen mértékű függőleges kéregmozgások történtek, és zajlanak jelenleg is e térségben. E kérdés napjainkban sem elhanyagolható, hiszen a lábunk alatt elterülő földkéregdarab hosszú távú stabilitása igen fontos szempontot jelent ipari létesítmények, erőművek telepítésénél vagy a veszélyes hulladékok elhelyezésekor. Ősfolyam a Kárpát-medencében A Kárpát-medence területén egykor hullámzó Pannon-delta feltöltődése után a medence területét lapos, mocsarakkal, sekély tavakkal tarkított, kis esésű folyókkal átjárt vidékként képzelhetjük el. Az azóta eltelt öt és fél millió év során e térszín jócskán átalakult: a Kárpátok hegykoszorúja jelentősen megemelkedett, és a maga a Kárpát-medence is süllyedő és emelkedő területetekre tagolódott. Természetesen a függőleges mozgások sebessége helyről helyre és időről időre változott, és változik napjainkban is. Általános azonban, hogy jelenlegi hegységeink és dombságaink a kiemelkedő területeket, míg alföldjeink a süllyedő térszíneket képviselik. Egy nyugati irányból érkező számottevő vízfolyás - mely már az Ős-Dunának tekinthető - ekkor még feltehetőleg a Dunántúl területét szelte át D-1, 46