Hazánk. Történelmi Közlöny 3. (1885)
1885 / 5. füzet - Sz. V.: Kossuth, az invasió, a Garaboncziás Diák és Worafka rendőrigazgató
A második kép jól megvasalt adópénztárt rajzol, melyet a frakkos, kalucsnyis vitéz feltört s ugyancsak markolázza belőle a bankjegy-csomagokat. Aláírása Petőfi «Talpra magyar»-jából: «Itt az idő, most vagy soha!» A harmadik kép dísztermet állít elénk. Egy asztalon poharak és boros palack «Ausbruch» felíratta. Az asztal egyik oldalán magyarországi küldöttség ősi köntösében, másik oldalán a külföldre száműzött Kossuth. Aláírás: Itthoni magyar: «Tessék, itt a finom Ambruch!» Külföldi magyar: «Köszönöm; én csak az Einbruchcal tartok!» Ugyanazon szám homlokzatán, szerző neve kitétele nélkül közölve volt Dalmady híres és a kedélyeket országszerte izgatottságba hozott « Miatyánk »-ja, melyet a történeti hűség kedvéért itt egész terjedelmében közlök, minthogy az úgy eddig sehol sem jelent meg: Magyarok istene, Atyánk! Végre áldásod ad reánk. Sújtson igazságfegyvered Nagy-Magyarországon. És bocsásd meg bűneinket Miként mi is tettük, Midőn azt a nálunk rekedt Pennarágó regimentet Visszaeresztettük. Mindennapi kenyerünket, Melyért annyit izzadánk, Szerezd meg az éhezőknek, Örök Isten, mi Atyánk! Legyen meg, mit te akarsz, Mindenható hatalom, Hamar a télen nem is , Legalább a tavaszon. Ne vígy minket kísértetbe! Gonoszoktól szabadíts meg! Kik tizenkét hosszú évig A magyart nyúzták véréig — S vertek ránk bilincset. Srajtad függ az egész ország, A hatalom kezedben, Tied lesz a dicsőség is, Amen, add, hogy úgy legyen. A fent leírt három kép s ezen «Miatyáink» második versszakának apró betűkkel szedet két sora miatt a censura az egész számot lefoglalta, a szerkesztőt maga elé idézte s aztán hadi törvényszék elé állította A szerkesztő azonban nem hagyott magán kifogni, mert a verset a két megjelölt sor kihagyásával mégis kiadta s a közönség ekkor a hiányzó sorokból még többet tudott kiolvasni, mint mi bennük eredetileg volt; a lefoglalt lap sorsáról pedig külön szétküldött «Halotti Jelentés»-ben így értesítette olvasóit. «Szokoly Viktor mint atya és ifj. Werfer Károly (a kiadó) mint nevelő elkeseredett szívvel jelentik legifjabbik f. évi febr.3-án született hatodik Garaboncás diákocskájuknak sajtóhivatali betegségben történt gyászos elhunytát. A hifit tetemek el nem takaríthatnak, mert arról már mások gondoskodtak. Pest, 1*961. febr. 7-én. «Feltámadunk» A «Feltámadunk!» szót természetesen úgy a szerkesztő mint az olvasó közönség, nem a lap kétes, hanem a nemzetnek bizonyosan hitt föltámadására értette. A szerkesztő mind a lefoglalt szám kefelevonatát, mind a szétküldött Partecédula egy példányát megőrizte s csak ezek nyomán írhatta meg most ezen, kortjellemző apróságokat. De a címből hiányzik még az elbeszélés Worafkáról, a jó rendőrfőnökről, a sajtóhivatal főnökéről. Worafka, (gondolom Thuu vagy Taaffe egykori nevelője) nagyon kistér metti, de nagyhatalmú férfiú volt. Hatalma a híres Pálffy Mór katonai és polgári alkormányzóénál a Károly és Privitzerénél nagyobb, a Schmerlingéével csaknem egyenlő vola. Szerencsére volt érzéke a humor, az élet a tréfa iránt. Pultz biztos, az osztrák altábornagy öcscse volt tulajdonképen a főcensor, a censorok által megjelölt helyeket ez fordította németre a Director részére, ki aztán élethalál fölött uralkodott hatalmi szavával.