Hazánk. Történelmi Közlöny 10. (1888)

1888 / 4. füzet - Tárca - Petrovics Elek: Kossuth egyik leveléhez - Id. Szinnyei József: Történeti repertórium

HENTALLER LAJOSTÓL, 819 viselői becsületemmel meg nem fér, és ennek sértése egyszersmind szolgálatomnak is vége leend. Hogy pedig nagyságod ezen nyilatkozatomat túlságosnak tekin­teni ne méltóztassék, van szerencsém emlékeztetni ezen gyűlés folya­mataira, midőn Kossuth táblabíró úr levelezései iránt a perek fel­küldéséről volt szó, és én azt adom elő, hogy magának a felperesnek kívánságához képest történt a felküldetés a notariatusnak, mely a relatiót a közgyűlés elnöke elé terjeszteni szándékozott intenziójával ellenkezőleg, akkor Kossuth Lajos táblabíró úr azt mondotta, hogy az előbbeni közgyűlés, melyben a döntvény felolvastatott, a felküldést már elrendelvén, nekem azt tenni csak periculo proprio lehetett volna, tehát azon végzés, melyet a status rászallott, teljesíteni is kötelességem lett volna. Kérvén ezen nyilatkozatomat másokkal is közlem­, kiket érdekel, magamat egyébiránt tisztelettel ajánlom és vagyok Pesten, ápril 1-se napján 1837 ben alázatos szolgája Szentkirályi Móric,­ttes Pestvármmegye főjegyzője. Hentaller Lajos. KOSSUTH EGYIK LEVELÉHEZ. (Pótlékul a «Hazánk» X. 154. 1. foglalt közleményhez.) Utóbb jutott tudomásomra, hogy Pestmegyének azon közgyűlése, mely Kossuthot és lapját a helytartó-tanácsosal szemben pártfogásába vette s a tör­vénysértés vádja ellenében megvédelmezte, 1836. év junius 15-én folyt le, így a közöltem levél keltét (mely e gyűlésről mint «tegnap« történtről beszél) 1836. jun. 16-ára kell tennünk. Kossuth felelete, melyet a nádor tilalmára adott, s melyről levelében meg­emlékezik, teljesen olvasható dr Ferenczy József «A magyar hírlapirodalom története» című művének 248—249. lapjain. E mű a «Törvényhatósági Tudósí­tások»-TM vonatkozólag különben is sok érdekes dolgot tartalmaz. Ennyit­ az igazság kedvéért, kiegészítésűl. Petrovics Elek: Történeti repertórium 1888. (Hetedik közlemény.) Kaskéi Lajos házai: Negyven esztendő előtt és után. Székelyföld 102. Csányi László levele Kossuth Lajoshoz, Arad 1849 aug. 11. Zalai Közlöny 48. Deák Ferenc adoma a regáléról. (Violis levelek.) Nemzet 826. Erkel Ferenc. Vasáru. Újság 51. két arck. Fátyol Károly emlékezete 1824—1888. Szatmárm. Közlöny 47. Nagy-Károly és Vidéke 47.

Next