A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve 2. (1881-1883)

Első rész. Értekezések és felolvasások - Búda Imre: A déli harangozásról

A déli harangozásról. Fel­olvastatott az 1881. évi november 2-án tartott választmányi ülésen. Buda Imre értekezése. (Kivonat.) A déli harangozást Hunyadi János 1456. július 21-én kivívott nándorfehérvári fényes diadalának örök emlékeze­tére rendelte el III. Callixtus pápa, a pápai bulla követ­keztében, délben először Róma szent Péter templomának harangjai kondultak meg, mit az összes keresztény világ harangzúgása viszonozott dicsőítve Hunyadi Jánost és a nándorfehérvári győzelmet. Nevezetes ezen pápai bulla azért is, hogy a konstantinápolyi patriárcha, ki a keleti egyház­nak Rómától való elszakadása után egyetlen egy pápai rendeletet sem foganatosított, ezen bullát elfogadta s a déli harangozást a görö köl. egyházban elrendelte, sőt még a reformátió is átvette ezt, ámbár a reggeli és estvéli „ Ave­ Máriára“ való harangozást eltörölte. E bullának másolatát értekező előtt Tamási József gyulafehérvári nagy prépost olvasta fel 1844-ben, e máso­latot Tamási a bécsi pázmáneum levéltárából irta ki. Ér­tekező csaknem 30 éve kutat e bullának másodlati példá­nya után, de eddig minden eredmény nélkül, habár a kath. klérus részéről készséggel támogattatott. Kutatásai közben bejárta az 50-es években Nándorfehérvár és Zim­ony kör­nyékét ; a zimonyi vár most már rom, s csak két szobá­nak falazata van meg, ezek egyikében, a Duna felőli szo­bában halt meg Hunyadi János 1456. aug 11-én, a nándor­fehérvári kormányzó Azziz basa állítása szerint, holott a

Next