Info-Társadalomtudomány 2. (1987)
Pataki Ferenc: A kutatások néhány tapasztalata
Váratlan jelenségek? Az adatok tehát egyértelműen azt mutatják, hogy a 70-es és a 80-as években jelentősen felgyorsult e kedvezőtlen folyamatok dinamikája. A beilleszkedési zavarok fennmaradása, sőt növekvő újratermelődése váratlanul és felkészületlenül érte társadalmunkat. Ez elsősorban azért következhetett be, mert a korábbi időszakban a szocialista társadalomirányítási gyakorlat egy optimisztikus illúzió foglya lett. Ennek alapja az a naív és leegyszerűsített elképzelés volt, hogy a szocializmus a társadalmi viszonyok megfelelő átalakítása révén szinte automatikusan elvezet a nemkívánatos társadalmi jelenségek megszűnéséhez. E szemléletmód térhódításához hozzájárult az is, hogy a múlt eszmei-kulturális örökségének felbomlasztása (a hagyományos falusi életfomnák felszámolódása, a vallás térvesztése, a helyi jellegek megszürkülése, a társadalmi autoritás gyengülése stb.) egyoldalúan pozitív megítélést nyert. Lassú és ellentmondásos a régi értékek helyére lépő új értékrendek kiépülése. De ez a tény azért is felkészületlenül érte az ország vezetését, mert a nyugtalanító jelek egy olyan — közel három évtizedes — korszak után rajzolódtak ki, melyet konszolidált gyarapodás és általában a társadalmi nyitottság növekedése jellemzett. E korszak pozitívumai nem sejttették, hogy az eredményekért ilyen formában is ,,árat” kell majd fizetni. Az említett tünetek „váratlan” jelentkezése több területen nemkívánatos reakciókat váltott ki. Egyrészt hosszú ideig titkolták e jelenségeket s ezáltal kivonták őket a közvélemény ellenőrzése alól; másrészt számos esetben türelmetlen adminisztratív (pl. jogi) kényszerítéssel próbálták visszaszorítani a beilleszkedési zavarok egyes megnyilvánulásait. Holott csak az lehet célravezető, ha társadalmunk berendezkedik a beilleszkedési zavarok hosszútávú, szisztematikus és folyamatos kezelésére. Kialakult továbbá egy olyan nézet is, amely bagatellizálni próbálta az egyre hevesebben jelentkező negatív fejleményeket. Hadd tegyünk itt két megjegyzést. (1) A beilleszkedési zavaroknak Magyarországon messzire nyúló hagyományai vannak (öngyilkosság, alkoholizmus), így a kialakult helyzet nem írható egyszerűen a szocialista fejlődés számlájára. (2) Minden gyorsan fejlődő és modernizálódó országban növekedtek az ilyen jellegű zavarok. E két megjegyzés tükrében akár „érthetetlennek” is nevezhetnénk, hogy miért uralkodhattak el azok a hibás nézetek, amelyek hosszú időn keresztül akadályozták a tényekkel való nyílt számvetést, tabuként kezelték a jól ismert s mindenki által megtapasztalt társadalmi folyamatokat, s ezáltal gátolták a társadalmi önsegélyformák, cselekvési módok kialakulását. A hallgatás nem volt tovább fenntartható A nyílt számvetés hiánya már-már elviselhetetlenné vált a 70-es és a 80-as évek fordulójára, amikor egyes deviáns magatartásformák — mindenekelőtt az öngyilkosság, az alkoholizmus, a korábban előzmények és hagyományok nélküli kábító