Kalauz - A közmiveltség és irodalom terén, 1864 (2. évfolyam 12-24., 1-6. szám)
1864-07-30 / 4. szám
31 magyar népről beszéltem, csak onnan van, mivel a czigányélet, nálunk csak egy része a magyarnak, s egészen külön választani nem igen lehet. A magyar ember minden életet, ami a ravaszságra vonatkozik, reá fog a czigányra, de azért a magyar szellem mindenütt szemmel látható. Hanem mint fönnebb is mondom, azé, ez nem végcélja adomáinknak, s ez sokszor az előadásban, a fordulatokban és kifejezésekben rejlik; azért oly ember, kinek a népéletben nem lehetett mélyen beletekinteni, továbbá a kinek igazi érzéke magának is nincs a humor iránt, valamint, a kinek elég könnyed stylja nincs, jó adomagyűjtő nem igen lehet. Csudálatos, hogy míg népünk annyira hajlandó a humorra, míg vándorszínészeink közt is annyi a jeles komikus,irodalmunk humoristákban végtelen szegény, amit mutat a Zilahy Károly által gonddal összeállított „Tréfás versek gyűjteménye,“ melyben majd minden jobb írónk tanúságot tesz humorszegénységéről. A régi időben erre tehetsége volt Gvadányinak, Kisfaludi, Károlynak, Csokonainak, némileg Fáynak, újabb irodalmunkban Petőfinek és különösen Jókainak. Még Zilahy Károly néhány beszélye és Vida József több verse is árulnak el ilyen tehetséget. Legkitűnőbb adomagyűjtőnk Jókai, szinte kifogástalan ; etet kellene a többieknek is tanulmányozni. Hegedűs sok élet nélkülit tett közéjük, stylusa pedig nem népies, sőt sokszor nem is magyaros. Azt a sok ván-vén-t, azt a sok tatik-tetik-et sohasem hallottam magyar paraszt szájáról, pedig e nélkül egy mondata sincs. Emericus Curatius, Lengyelhon vészangyala, vagy : a varsói szomorujátékok, irta gróf Oginsky, fordította Gothard Endre. Eger. Nyomatott Jentsch G.-nél. 1864. n. 8. r. 48. lap. I. füz. Ára 40. kr. u. évt. Valahányszor oly művel gazdagodik irodalmunk, mely egy uj, eddig még nálunk csak kevéssé ösmert bányáját nyitja meg a gazdag északi gondolatvilágnak, melyet tanulmányozván, a szellemiség országában nem csak uj foglalásokat tehetünk, de saját eszmekörünk szűk láthatárát tágíthatjuk általa, azt csak őszinte örömmel üdvözölhetjük. Gróf Oginsky műve mindenesetre egyike azoknak, melyek egy új, eddig csak általános vonalakban vagy csekély töredékekben ismert világot tárnak elénk, lefestvén egy nemes, de szerencsétlen nemzet halála küzdelmét. Kit ne érdekelnének olvasóink közül a lengyel nemzet forradalmai ? Kit ne hatnának meg a hősiesség példányképei ? Ki ne merítene tanulságot hazája számára ezen boldogtalan történetekből, melyek világosan mutatják, hogy azon nemzet mely a sárkány fogakat elvetvén, behagyja kelni kebelében , melynek tagjai egyenetlenkednek, viszálkodnak egymást közt, nem állhat meg a szabad nemzetek sorában. Oginsky az 1830-ki forradalmon kezdi művét, a jelen füzetben annak kitörését ecseteli, ügyes kézzel rajzolván az egyes eseményeket, s oly élénkséggel, miszerint a figyelmes olvasó áttéve érzi magát azon házába, melynek minden része vérrel ázott, minden folyója könynyel elegyült. A fordító munkáját elég ügyesen kezelte, nyelve sima, folyékony , csak már azon gyönge humbugra hajlást nem szeretjük, mely elfeledtető vele kitenni a borítékra miből (németből vagy francziából ?) fordíttatott a mű ? A kiállítás elég csinos, az érseki lyceumi könyvnyomdának nem válik szégyenére, hibátlanabb könyvek fővárosi nyomdáinkból is alig kerülnek ki. E művet ajánljuk az olvasók figyelmébe azon biztosítással, hogy ráfordított idejüket dúsan kárpótolja a belőle meríthető szellemi élvezet. Külföldi irodalom. Közismeretű dolog, hogy Don Carlos, úgy amint Schiller őt feltünteti, nem tükrözted viszsza a történelmi Don Carlos valódi jellemét. Már Ranke is kimutatta Don Carlosnak Schiller által történt eszményítését. Különösen az újabb vizsgálatok derítettek erre nagy világosságot. A folyó évben pedig Warnkönig L. A. egy külön munkában foglalta össze ezen ezen vizsgálódásai, eredményeit és ezt ily czím alatt adta ki: „Don Carlos. Leben, Verhaftung und Tod dieses Prinzen. Nach den neuesten Biographieen und mit Rücksicht auf frühere Forschungen bearbeitet von L. A. Warnkönig. Stuttgart: A Kroner, 1864.“ Az újabb vizsgálók közöl különösen nevezetesek Ranke, Raumer Frigyes, de Mouly, Gachard és Ahrendt, a löweni egyetem tanára. Warnkönig ezeknek kutatásait felhasználta és említett munkája különösen népszerűsége és érthetősége által tűnik ki. Külömben V. Károly ezen féleszű unokájának , ki atyja és nagyatyjának csak beteges, nem pedig magasztos oldalát is ismerte és ki szomorú életét már 23 életkorában (1545—1568) végezte, alig volna érdekessége, ha Schillernek nemesítése őt oly ismeretessé nem tette volna. Horváth Mihálynak német nyelven írt magyarországi történetéről (Michael Horváth, kurzgefasste Geschichte Ungarns. In deutscher Übersetzung. 2. Bände. Pest, Heckenast.) igen rosszalólag nyilatkozik Záruké Centralblatt-ja. Mi bírálónak a megnevezett mű elleni kifogásainak részletes bírálatába itt nem bocsátkozhatunk, de nagyon óhajtanék, ha tudósaink közöl találkoznék valaki, ki a külföldi sajtó útján ezen tudományos nézetkülönbség eldöntése végett a külföldet a dolgok valódi állásáról a mi szempontunkból fölvilágosítaná. A bírálat tartalma röviden ez : „Egyike a legháladatosabb munkáknak volna— úgymond bíráló — Magyarországnak egy oly történelme, mely különös tekintettel lenne a belső viszonyok, nevezetesen az alkotmány fejlődésére,miután Engel,Fessler, Majláth munkái a kor igényeinek többé nem felelnek meg. De Horváth munkája nem pótolja ezen szükséget, mivel a 15-ik századig nem csak hogy nem haladást, de Engellel összehasonlítva, még határozott hátramaradást is mutat. A német vizsgálódások, melyeket pl. Dümmler, Büdinger tettek, sőt a középkor nem magyar chronistái sincsenek felhasználva. A legrégibb időre nézve alapul szolgál a német kritikától által teljesen haszonvehetetlennek talált Anonymus. A magyar alkotmánynak megértése lehetetlen, ha az ember félreismeri annak német intézményeken nyugvó alapját és a magyarok által már déli Oroszországból hozottnak mondja. Az 1222-i arany bullát jó törvénynek tartja szerző, holott ez a királyi hatalom megsemmisítése következtében a legféketlenebb aristokratiai uralmat vonta maga után. A hűbéri formák behozatalát csak a 14. századra teszi szerzé. A polgári rendnek 14. századbeli német tömeges bevándorlások folytán