A Komárom Vármegyei és Városi Muzeum-Egyesület értesítője 14. (1900)
Képeink
39 8. Csokonai Lillájáról emlékezünk még meg utoljára és mutatjuk be miniatűr képben is azon alkalomból, hogy régen keresett arczképét, Lilla egykori házában, akkor Rozália, ma Kossuth-téren (Kaliczaház) megtaláltuk a minapában. Csokonai Vitéz Mihály, imnt vándorpoéta 1797-ben vetődött városunkba, ahol akkor Ferencz császár gyűjté egybe és ülteté lóra a magyar nemességet a francziák ellen, a kik Bécsből őt magát is ide szorították. Csokonai lelkesítő ódákat irt a „Nemes Magyarság Felülésére“ s ezek közül egyet elszavalt az insurgensek zászlójának felavatási parádéján, a kollégium udvarán, a város akkoron kikiáltott legszebb leánya, Vajda Juliska, a ki Vajda Pál szenátornak, különben módos gabonával kereskedő kalmár és hajóácsnak (super) leánya volt. Ez a Vajda Juliska lett a későbbi Lilla, akit Csokonai egész kötetre való versben énekelt meg. Csokonait különben Vajda Juliskával közelebbi ismeretségbe nagynénje, Bédiné Fábián Juliánna, ama kor híres nőköltője hozta s előbb annak a házában, azután az öreg Vajda portáján (ott valahol a Tó-utcza táján) is naponta együtt turbékolának. Ez az udvarlás kilencz hónapig tartott egyhuzamban s némi megszakítással még két hónapig. Tizenegy hónap untig elég egymás megismerésére és hűségük kipróbálására s e tekintetben egyik részről se volt hiány. Csokonainak azonban nem volt biztos állása, már pedig az öreg Vajda (hét gyermek apja, Juliska volt a legkisebb) nem volt hajlandó ingyenélőtöt tartani és bármint becsülte azt a „jóravaló, de élhetetlen poétát“, azalatt, míg Csokonai állás után szaladgált a Dunántúl, Juliskát erővel és dispenzációval összeházasította Lévai István dunaalmási gazdag fakereskedővel, aki üzlettársa és beteges agglegény vola, tehát jó párti kalmár ember leányának. Csokonai, mihelyt Csurgón segédtanári állást kapott, tüstént futott Lillájáért de már későn volt, az Duna-Almáson asszonykodott. Ekkor irta a költő legszebb versét a Reményhez (Földiekkel játszó égi tünemény stb. Lillák, trillák Isten véletek!) Csokonai aztán pár év múlva a Dunántúlról nagybetegen (tüdővészes volt) hazavánszorgott a Tiszántúlra Debreczenbe, ahol 1805-ben végperczéig Lillát emlegetve kiszenvedett. Lilla pedig hasztalan várta az élőfa dőltit s beteges ura