Simonyi Zsigmond et al.: A magyar irodalom története 1900-ig - A műveltség könyvtára 11. (1913)
V. Rész. Pintér Jenő: Irodalmunk a megújhodás korában (1772-1825)
VII. fejezet. Csokonai Vitéz Mihály. 299 mások ágrólszakadt, félbenmaradt vándorköltőnek nézték. Bizonyos, hogy jelleme csak lassan szilárdult. Alapjában nemes indulatú férfi volt, de a végletek embere. Érzékenység és szilajság, aggályoskodás és nemtörődömség, kétségbeesés és kitörő jókedv vegyültek természetében. Az élet hamar megtörte, de a tehetségébe s a jobb jövőbe vetett hitét a sors összes csapásai sem tudták megsemmisíteni. Lírikusaink sorában igen előkelő helyet foglal el. Színes nyelvével, könnyed verselésével, pompás rímeivel egyaránt kitűnt kortársai közül. Sokféle hatás mutatható ki verseiből, de azért lírájának alaphangja magyaros. Csokonai bámulatosan sokat olvasott — francia, olasz, német, angol írókat egyaránt — 174. kép. Csokonai arcképe, s olvasmányaiból szívesen kölcsönzött eszméket, képeket, kifejezéseket. Moliére, Boileau, Voltaire, Rousseau, Marmontel, Petrarca, Ariosto, Tasso, Goldoni, Metastasio, Bürger, Matthisson, Hölty, Weber, Denis, Salis, Gleim, Kleist, Gessner, Blumauer, Wieland, Herder, Milton, Hervey, Young, Pope és mások befolyása lépten-nyomon feltűnik költészetén. Sokat merített a latin és görög írókból. Szerelmi lírájára különösen Bürger hatott, akinek munkáit szorgalmasan olvasgatta s több költeményét magyarra is fordította. Rokon szellemet talált Bürgerben s Vajda Júliához intézett szerelmes verseit, Lilla-dalait, teleszőtte Bürger-változatokkal. Kleist is különösen kedves költője volt. Ki gondolná, hogy egyik legmagyarabb bordalának, a csikóbőrös kulacshoz intézett »szerelemdal «-nak is Kleist egyik víghangú verse a 175. kép. Csokonai lakóháza Debreczenben. forrása. Igaz, hogy a