Simonyi Zsigmond et al.: A magyar irodalom története 1900-ig - A műveltség könyvtára 11. (1913)
IX. Rész. Ferenczi Zoltán: A szépirodalom áttekintése a kiegyezés korától kezdve. (1867-tól 1900-ig.)
I. FEJEZET. LÍRAI és elbeszélő költészet. 1. Áttekintés. Z IRODALMAT, mint általában a szellemi életet, nem lehet ugyan bizonyos évek szerint szorosan korokra elkülöníteni, mert a szellemi élet jelenségei egymásba fonódnak , mégis, egészben véve, az 1867-iki kiegyezés oly változást hozott nemzetünkre, hogy új kiindulás évének tekinthető. A nemzet visszanyerte önállóságát, a nemzeti keservek és erős kitörések alkalmai megapadtak, s ezzel jórészben együtt járt a lírai költészet tartalmi és hangulati átalakulása is. A pártpolitikai élet egészben ugyanazon közjogi kérdések szerint rendezkedett be 1867 után is, melyek már az 1861-iki országgyűlésen jelentkeztek ; de Kossuthnak Deákhoz intézett hires levele a kiegyezés küszöbén összetömörítette a 48-as vagyy inkább 49-es függetlenségi elvek nem nagyszámú harcosait. A szélsőbali függetlenségiek különváltak, de külön pártba sorakoztak a balközépiek is, azok, kik 1861-ben a határozati párt hívei voltak s most, a kiegyezéssel elégedetlenül, a perszonálunió alapjára álltak; viszont a legnagyobb országgyyűlési párt a Deák nevét Írván zászlajára, teljesen elfogadta a 67-es alapot, s végre különmaradt egy töredék, mely a régi konzervativok utódainak vallotta magát. 1875-ben, a Deákpárt gyengülése és sikertelen pénzügyi politikája következtében, egyesült a balközép és a Deákpárt, s Tisza Kálmán vezetése alatt mint szabadelvű párt vette kezébe s vitte az ország ügyeit egészen 1905-ig, midőn helyét a 48-as függetlenségi, a 67-es alkotmánypárt és a még szintén 67-es néppárt koaliciója foglalta el. A nemzet érdeklődését 1867 után is elsősorban a politika foglalta le. A politikai harc élénk küzdelmekre, gyakran elkeseredett összetűzésekre vezetett, mégsem volt alkalmas arra, hogy egy eredeti, nemes, fennkölt, az egész nemzetre kiható lírának igazi éltető forrása legyen. Az új közviszonyok nem látszottak költői érdekűeknek, legfölebb az ellenzékieskedés, a magyar politikai lira igazolt és természetes hagyománya, izgatta a költőket. Innen a régi, nemes, hazafias lira elernyedése, melynek helyébe a pártpolitikai lira és még inkább a túlzó, szenvedelmes hangú szatíra lépett.