Simonyi Zsigmond et al.: A magyar irodalom története 1900-ig - A műveltség könyvtára 11. (1913)
IX. Rész. Ferenczi Zoltán: A szépirodalom áttekintése a kiegyezés korától kezdve. (1867-tól 1900-ig.)
568 I. fejezet. Lírai és elbeszélő költészet, hatását mutatják, nem állnak egy rangban Urai verseivel. Egészben kevés bennük a valóság iránti érzék, mintha mindig valami idegen világban járna. Hosszabb elbeszélése még a Teréz című, melyben a bukott leányt és ennek a szerelemben való megtisztulását rajzolja. Befejezése azonban nem tragikus, inkább melodramatikus s a költemény lírai részei itt is a legjobbak. Lírai költeményeinek föntebb rajzolt politikai-szociális vonását ő maga nagyon jól jellemezte költeményei (1881) előszavában. Endrődi Sándor (sz. Veszprémben, 1850. jan. 16-án) már mint székesfehérvári tanuló kitűnt költeményeivel s Vörösmartyról írt ódájával jutalmat nyert. Változatos életpályát futott meg. Nyugtalan vére nem hagyta pihenni és a tanulásnak, a tapasztalások gyűjtésének vágya is hajtotta. Hosszabb külföldi tartózkodás után, tíz évet a fővárosban tölt, tisztán irodalommal foglalkozva. Különféle politikai és szépirodalmi lapoknak munkatársa. Azután újra útnak indul, Bolyong Délen és az Északi tenger vidékein. 1880 óta a nagyváradi állami főreáliskola tanára, 1892-ben pedig átveszi az Országgyűlési Napló szerkesztését. Irodalmi munkássága a költészeten kívül is sok irányú, kiterjed politikai cikkekre, bírálatokra, de leginkább a magyar irodalom történetére. Ebben legújabban éppen oly odaadó szeretettel végezte a Petőfi költészetére és életére vonatkozó adatok gyűjtését, mint mindent amihez fogott. Első költeménye 1868-ban jelent meg a Nefelejcsben, azóta megszakítás nélkül adta ki őket. Ezekből állította össze 1876-ban a Tücsökdalokat, 1877 1878-ban jelentek meg a Petőfi-Társaság kiadásában a Költemények (I—11.), 1885-ben Költeményei (1879—85), majd 1891-ben újra Költemények a Szépirodalmi könyvtárban, 1897-ben Kuruc nóták s azóta többször, 1898-ban Összegyűjtött költeményei (I—IV), melyek 30 éves költői működésének javarészét tartalmazzák, 1902-ben Isten felé, majd Költeményei 1867—1901 (1904), 1905-ben Őszi harmat után és élete 60-ik évfordulóján az Anakreoni dalok (1910.) Költeményeit az Akadémia 1908-ban a Marczibányi-díjjal tüntette ki. Sok külföldi költőt is megszólaltatott magyarul, Heine : Dalok könyvét egészen lefordította (1893). E költőnek egyéb költeményeiből is sokat lefordított és Heine költeményei (1882, 1888) címmel adta ki. Ezek mellett több kötet prózai elbeszélést, tárczákat és irodalomtörténeti művet is írt. Mint lírikus, egyike legtöbboldalú költőinknek s a lírai érzés és hangulat végigkíséri egész életén, a különböző viszonyok közt egyaránt meleg és mélyen érzett költeményekre lelkesítette. Az egyéni és közélet kisebb-nagyobb hatásai, kisebb-nagyobb mozgalmai könnyen késztették dalra s ő benyomásai érintéseinek engedett. Innen nagy változatossága, melyet eleven képzelem, páthosz és kifejezésbeli könnyűség támogat. Fiatal korában egy mély és sok éven át tartó változatos, de inkább gyötrődő szerelem uralkodik érzelmein, melyet a Tücsökdalok első sorozatában és más költeményeiben nagy gazdagsággal halolt meg. Ezeken Heine hatása, ha nem is a tartalomban, de a belső alakban, mindenesetre fölismerhető. Azonban természete annyira más, hogy e hatást egészen levetkőzve, előbb boldog családi életét, gyermekeit, majd kínzó veszteségeit, egészen a saját külön életviszonyainak hatása alatt, igen szép, hangulatos, emelkedett költeményekben énekelte meg. E költemények közt