A Magyar Tudományos Akadémia első évszázada 1. (Budapest, 1926)

XIII. Zelovich Kornél: Széchenyi és a magyar közlekedésügy

394 Zelovich Kornél Ugyancsak 1848 elején az országgyűlés elé terjesztett közlekedésügyi javaslatában is kiterjeszkedik Széchenyi a Tiszának a közlekedés szempontjából való szabályozására.­ Fölemlíti, hogy szükséges : «a Tisza folyó rövidítése s medré­nek sok helyeken kitakarítása, miután a folyót a tett gőz­hajózási kísérletek után Európa egyik hajózásra legalkalma­sabb folyójának tarthatjuk­. Valóban a Tisza-szabályozásnak a maga nemében párat­lan munkája azokon az alapokon fejlődött, amiket Széchenyi állapított meg. Az általa kijelölt úton haladva, a Tisza-szabályozás végre­hajtása tulajdonképpen egy újabb honfoglalást jelentett. A hajózás lehetővé tétele mellett a Tisza-völgyén ma az ármen­­tesített terület túlhaladja a két és fél millió hektárt. Ez az eredmény Európában páratlan, Csonkamagyarország szem­pontjából pedig életkérdés. A Tisza-völgy lakosságának exis­­tenciáját az ármentesített területek hiányában ma alig le­hetne biztosítani. A Tisza-szabályozás eredményeképpen tehát valóban be­teljesednek Széchenyinek azok a szavai, amelyekkel az Esz­­metöredékek­et befejezi : «Ha most azt kérdem magamban s a hihetőségeket mellette és ellene fontolgatom, hogy valljon, ki fog-e sajátságában fejleni a magyar vér, s ezáltal hazánk, és e szerint a Tisza-völgy is , én úgy sejtem, úgy hiszem, úgy látom : igen, ki fog!» «Valamint Istenben, úgy hiszek én az emberi perfectibi­­litásban. És e szerint ha látom, jó irányzattal az Istennek mennyi szolgalelkű, jobbadán szinte burgonyaképű népei is kiemelkedhetnek a középszerűség zsibbasztó állásából , ugyan hogy tudnék kételkedni én, hogy jó irányzattal a lelkes, deli­­termetű, vitézképű magyar ne érhetné el az emberi kifejlés legmagasb fokát is?» «És azért a haza boldogságáért, csak «jó irányzat /» A többi megvan, és élni s virágozni fog a nekem annyira drága «keleti raj !»2­ 1 Javaslat a magyar közlekedésügy rendezésérül, 61. o. (Széchenyi­nek ezt a művét a következőkben röviden javaslatnak nevezzük.) 2 Eszmetöredékek stb. 73. o.

Next