Förster Aurél: A Magyar Tudományos Akadémia és a klasszikus ó-kor (Budapest, 1927)
I. Az első munkások
ki : «A’ magyar tudós Társaságnak egyedül csak az van téve czéljává, hogy munkálódása által hazánkban a’ tudományok és szép művészségek honni nyelven míveltessenek ; s viszont ezek által a’ nyelv maga, csinosulást, fennséget és bővülést nyerjen , ekképen pedig a’ nemzeti elme- és lélekerő szép és hasznos tudományok által időről időre kifejtve, saját fényében és méltóságában örök időkre fennálljon». A tudományok «honni nyelven való mívelése» ma természetes követelménynek tetszik, mégis megvalósítása annak idején nem kis akadályokba ütközött. Útját állta nyelvünk, stílusunk fejletlen volta, de ezen tervszerű, vállvetett munka csakhamar segíthetett ; azonban aggodalmak is merültek fel : vájjon kívánatos-e egyáltalán a latin nyelvvel, tudományosságunk és klasszikus műveltségünk hordozójával szakítani s nem fokozzuk-e e lépésünkkel a művelt nyugattól való elszigeteltségünket. Meg se kísérelem itt annak kifejtését, mi volt nekünk magyaroknak a latin kultúra a múlt század második évtizedéig. Kifelé : összekötő kapocs Európa nagy, szerencsésebb és szellemi téren előbbre haladott népeivel; befelé összefűző, egyesítő kötelék, a gondolkodás egységét legalább a magasabb műveltség terén biztosító közös szellemi horizon. A nemzeti gondolat összefogó ereje nem tudta megakadályozni a mély szakadást, amely Mohács óta politikailag megosztotta a magyar nemzetet ; a kereszténység egyetemes szempontjai háttérbe szorultak a felekezeti villongás tüzében : valóban kevés ideálunk, kevés szellemi kincsünk maradt, melyre egyforma szemmel tekinthettek egymás közt meghasonlott elődeink. De Róma nagyjai, Hellas istenei ugyanazok voltak Debrecenben és Pannonhalmán, az aulikus mágnás palotájában és az ellenzéki táblabíró portáján, s a klasszicizmus napja nemzeti életünk ellentétei közé «szivárványhidat» vont kultúránk felhős egére. Ha a múlt század első évtizedeinek folyóiratait, a Tudományos Gyűjteményt, a Felső Magyarországi Minervát vagy bármely mást lapozgatjuk, látni fogjuk, hogy a legtöbb értekezés, bármily tárgyról szól is, a római és görög világból vett példákkal, vonatkozásokkal s a klasszikus irodalmakból vett citátumokkal van tele, úgyhogy nem egy irodalmi vagy esz-