Fazekas Mihály: Fazekas Mihály versei - Régi magyar könyvtár 17. (Budapest, 1900)
Fazekas Mihály versei - A' krumpli
a’ kétségbe esett szerelem. 147 Vértörvény! ki a’ honőrzés színének alatta Oltalmadra talál! most már most érzem atzélos Öklödnek súlyját. Óh hát tsak azért vezetél be Ámító szerelem! rózsás berkedbe, hogy ottan Első lépéssel mindjárt tüskébe tapodjak? Tsitt! a’ hol a’ most nyilt violákkal ’s gyenge kőkörtstsel [GG] Bészórt oltárnál gondatlan örömbe Ruszánda Bokrétázza magát, ’s engem les játszi szemével, Meglepem őt. — De minő ropogás ? repedeznek a hajlék Oszlopi! — egybe ledűl! fuss édesem ! édesem íme Egy dörgő mars szó porrá ordítja reményünk ! Rettenetes kétség elnyomsz. Nints irgalom úgy ? Változhatatlan rend ölelő karod Meg nem hajolhat ? Rántsd ki tehát fene Dárdádat, és a mi haszna kérem? Arra se hagyja magát beszélni. Elvesztelek hát? (rettenetes szavak) Édes Ruszándám ! ’s orvosló kezed Meg sem tapintá bélyukasztott Mellyem örök sebeit; se számból Nem hallhatád meg mostoha sorsomat, És hogy keservem száma telyes legyen Nem nyúgtat egy felejthetetlen Elszakadáskori: Isten hozzád. A’ krumpli. [67 ] Egykor nagy fellegszakadás volt, a’ zabolátlan Szél a’ századokon élő fákat töveikből Döntögető; izmos gyökerek mormolva halomnyi Földdel motszant fel. Szomszédjokat a’ bele tsattant Ég ropogó tüze pukkantotta dimbre darabra: 10*