Riedl Frigyes: Vajda, Revicky, Komjáthy - Magyar irodalmi ritkaságok 22. (1933)
Komjáthy Jenő
Még különösebb, meglepőbb tropikus ideavilágba lépünk be, ha Komjáthy Jenő költészetével foglalkozunk. Külön világ, de be kell lépnünk. Sokan csak betekintenek és oly különösnek, bizarrnak látják, hogy be sem lépnek, s azt mondják: Nem értem, valami különös, úgy hiszem, félszeg filozófia. Valóban különös világba lépünk, egy más világ ez, mint amelyben mozog Petőfi, Arany, — egy elvont világba; nem is járhatunk ebbe, csak repülhetünk, repülhetünk a végtelen világűr felé. Komjáthy költészetében éterben vagyunk. Csupa fény, ragyogás vesz bennünket körül és akarva, nem akarva, úszunk ebben a fényáramlatban. Fény és fény és mindig csak fény, de van a költészetének árnya is, valami különös, hosszúkás árnyéka, ez a földi lét árnyéka. Fény és árnyék, de nincsen benne alak, nincsen elég plasztika. Komjáthyt, ha röviden jellemeznem kellene, úgy jellemezném, hogy ő a magyar költészet legnagyobb metafizikus költője. Maga ez a meghatározás még meghatározásra szorul. Mi az a metafizika? Metafizikainak nevezzük mindazt az ismeretet, mely a közönséges tapasztalaton túl esik; ilyenekkel foglalkozik a val