Riedl Frigyes: Vajda, Revicky, Komjáthy - Magyar irodalmi ritkaságok 22. (1933)

Komjáthy Jenő

Még különösebb, meglepőbb tropikus idea­világba lépünk be, ha Komjáthy Jenő költé­szetével foglalkozunk. Külön világ, de be kell lépnünk. Sokan csak betekintenek és oly külö­nösnek, bizarrnak látják, hogy be sem lépnek, s azt mondják: Nem értem, valami különös, úgy hiszem, fél­szeg filozófia. Valóban különös világba lépünk, egy más világ ez, mint amely­ben mozog Petőfi, Arany, — egy elvont világba; nem is járhatunk ebbe, csak repülhe­tünk, repülhetünk a végtelen világűr felé. Komjáthy költészetében éterben vagyunk. Csupa fény, ragyogás vesz bennünket körül és akarva, nem akarva, úszunk ebben a fény­áramlatban. Fény és fény és mindig csak fény, de van a költészetének árnya is, valami külö­nös, hosszúkás árnyéka, ez a földi lét árnyéka. Fény és árnyék, de nincsen benne alak, nin­csen elég plasztika. Komjáthyt, ha röviden jellemeznem kellene, úgy jellemezném, hogy ő a magyar költészet legnagyobb metafizikus költője. Maga ez a meghatározás még meghatározásra szorul. Mi az a metafizika? Metafizikainak nevezzük mindazt az ismeretet, mely a közönséges tapasz­talaton túl esik; ilyenekkel foglalkozik a val­

Next