Vachott Sándorné: Rajzok a múltból. Emlékiratok - Magyar irodalmi ritkaságok 33. (1935)
Budapesten 1848-ban
nagy éljenekkel szakítva meg időnként a szónokot ... Az egész tömeg arca lángolt, a tekintete égett, mintha egy és ugyanazon érzelem töltené be valamennyinek a keblét, mintha egy és ugyanazon eszmék világítanák mindanynyiuk szívét... A kis magyar kalapok mellett egyik-másik lengő vörös tollat, vagy árvalányhaj bokrétát viselt, s bal felökön férfiak és hölgyek, háromszínű kokárdát... Épen Vasváry Pál állott az emelvényen s szónoklata gyújtott és lelkesíte ... E szép tehetségű áldozata a forradalmi hadjáratnak, alig lehetett 23—24 évesnél idősebb. — Magas, nyúlánk alak volt, halvány arcát lelkes szemei élénkíték. — Bő redőjű köpeny vala jobb vállára vetve, miközben szónokolt, s minden mozdulata nevelé beszéde hatását. Bal keblét feltűnő szép kokárda, s kis magyar kalapját lengő toll díszíté ... Közelében Petőfi, karddal oldalán, s bal karján széles nemzetiszínű szalaggal s az akkor mintegy 22—23 éves Jókai állottak, talán, hogy végzett szónoklata után helyet cseréljenek vele s lángoló arcokkal fejezék ki, hogy osztják a beszélő nézeteit, s készek azt támogatni is ... A hallgatóság között nagy lelkesedés uralkodók, mit zajos éljenek tanúsítónak ... Tömérdek ismerős arc tűnt föl előttünk a csoport között...