Koszorú, 1865. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1865-01-15 / 3. szám
50 tájtól a törvényes gyűlések s néhány bűn-eset kivételével, felmentettek minden királyi adó alól, nem tartoztak a vajdának élelmet és szállást adni; csak ha a király személyesen jelent meg, akkor adtak száz jobbágy után egy hordó bort, egy ökröt s némi fűszerszámot.*) Farkast! Tamás e forradalom leverése után még egy ideig viselé a szászok ispánja czímét, valamint egyetlen oklevelén (1322-ből) székelyek ispánjának is írja magát. És mind azon év körül, midőn hivatali társa, Dózsa, az erdélyi részek reformálásával foglalkozott. Utóbb Tamás sok éven át megjelenik az okmányokon, néha mint adományozó, olykor mint adományozott, s legtöbbször mint alájegyzett, valamely diploma alá. Ezeken túl már csak egyszerűen Szolnok megye ispánjának van aláírva.**) Vajon nem állott-e összeköttetésben ezen kettős hivatala Károly azon czéljával, hogy a három részre darabolt Erdélyt egygyé olvaszsza? S vajon nem csak akkor szűnt-e meg azokat viselni, midőn Károly ezen terv kivihetetlenségéről meggyőződött ? Hiszen még sok idővel e mozgalmak után, 1331-ben, kerül az utolsó zendülő vár, Fekete-halom, birtokosa Brassai Salamon kezeiből, Rozsnyai Nagy János és Jakab testvérek által, a Károly birtokába. ***) ezen évben, melyet Erdélyre nézve egy újabb tatárdulás tett emlékezetessé, Tamás vajda Kárólynak kegyencze volt. Sok okmányon rokonának, proximus nosternek*) nevezi, olyan kitüntetés, melylyel, ha nem is vérszerinti atyafiságot, de mindenesetre szorosabb összeköttetést kívánt jelzeni. Kegyeivel, adományaival halmozza el, eltűri még hatalmaskodásait is, s követi tanácsát, így a szerencsétlen kimenetelű oláhországi hadjáratban, 1330-ban. Oláhországban , ez ország alapítója Radul Negrovod halála után, a Bessarába család egyik tagja, Mihály, nyerte el a vajdaságot. E férfiúnak az Olt jobb partján, Szörény mellett, tetemes kenézségei voltak, s mint ilyen, adófizetője volt a magyar koronának. A zavaros időkben megtagadta az adót, sőt Szörényt is megtarta. Utóbb, Károly hatalmassá lévén, fizette ugyan az adót, de Szörényt nem adta ki kezéből. Tamás vajda néhány társával rávette Károlyt, hogy a csak alig, s jobbatlan erdélyi kivándorlókból, megalakult országot csatolja vissza a magyar koronához. **) Károly szép számú sereggel székhelyéről, Temesvárról, Szörény alá megy, azt beveszi, s beljebb nyomul az országba. De a vajda által megcsalatva a hegyek közt, serge semmivé tétetik s csak romjait hozhatja haza. Nem csata volt ez, hanem orgyilkolás a hegyek között, s még évek múlva is keserűn panaszkodik a király az oláh cselvetéséről. Az ott elvérzettek közt volt Miklós gyulafehérvári prépost és alkorlátnok is, számos főurral. A kolozsváriak s a várak népei tüntették főként ki magukat azok közül, kiket a vajda vezérlett, s jutalmaztattak a király által. Sokan nemesekké lettek a várkatonák közül, a kolozsváriak pedig, roppant veszteségeik kárpótlásául, 1316-iki szabadságleveleket új kiváltságokkal szaporíták (1331), mely szerint se a nádori, se a vajdai törvényszékek alá nem tartoztak, hanem pereiket saját birájok, vagy a király küldötte intézte el. Három évvel utóbb a királyné Beszterczét, mint saját uradalmát, hasonló kiváltsággal ruházta fel, azon hozzáadással. * Archiv II. 249. töredékesen közlött okmány. De csudálatos, hogy Károly, ki máskülönben szabad költözést engedett a jobbágyoknak (Kovácsics Suppl. I. 181, mert Bartal kimutatta, hogy e törvények tőle vannak s nem Endrétől —) itt korlátok közé veti. **) Ezen Tamás vajda az erdélyi történetekben sokféle zavart okozott. Hol Farkas Tamásnak, hol Dózsa Tamásnak, hol Szécsényi Tamásnak írják. Csak Eder tartja magát jegyzeteiben távol a vezetéknévadástól. Az első és utolsó vélemény pártolóinak igaza van , akik Dózsa Tamást emlegetnek (mint Lehoczky stb.) jól tennék, ha tekintetbe vennék, hogy rendes állapotban Erdélynek két vajdája volt, s hogy az 1320—1331 közt (C. D. Vili 2, 293 és 5, 204) emlegetett Dózsa s az 1321—42 közt emlegetett Tamás, a király proximusa, két különböző személy. Ezen utóbbi „magistri quondam Farkasi filiusnak“ iratik Károly által, Cod. D. VIII, 2, 505, 3, 203, 4, 655 okmányokon. 1340-ben már egy Szécsenyi Tamás jön elő, C. D. XI 471., az erdélyi Regesták közt, ki nem egy a fennebbi Farkasfival, s ennek hihetőleg társa volt. Küküllei János (Schwantner, I k. 297) Szécsi Konya Tamásnak írja. ***) Fejér. Cod. Dipl. VIII. 4, 655. 7, 337. *) Pl. Cod. Dipl. VIII. 4, 655. 7, 337. 11. **) Thuroczy cap. 97 Lib. II. „quedam confinio regni nostri per Basarab filium Thocomery scismaticum in nostrum . . . detinebantur“ Fejer VIII, 3, 625 1.