Közlemények Szepes vármegye múltjából 10. (1918)
1918 / 1. szám - Schmidt Gizella: Szepesi német népdalok s népies énekek (első közlemény)
2 Schmidt Gizella lehet dalait egyszerűen ellesni, hanem lassan és óvatosan fel kell azokat kutatnunk valami elmaradt kis faluban, mely minél eldugottabb, annál jobb. Minden vasúti forgalomtól félreesik Ménhárd (Mennsdruf), mely Késmárktól ötnegyed órányira, a Szepesség déli német-tót nyelvhatárán fekszik. Egy kirándulásom alkalmával ide csábított a toronyőr vontatott esti énekének régies hangulata. De már a másnap is csalódást hozott: mihelyt megvirrad és jobban szemügyre vehetünk embereket és szokásokat, egy színevesztett modernizált községet látunk, ahol legfeljebb öreg anyókák emlékeztetnek a régi jó időkre. Az ősi szokások rég letűntek, oda minden egyszerű természetesség, az előkelősködés ördöge eljutott ebbe az 1884-ben városból nagyközséggé lett fészekbe is és még inkább megdermesztette lakosainak amúgy is élettelen kedélyét. A népköltészet forrásai is mind gyérebben buzognak, megmaradt kincsei pedig, az ifjúság szégyenlős barátságtalansága folytán, igen nehezen szerezhetők meg. Innen, Ménhárdtól alig tizenöt percnyire azonban már egészen más világ van: a Tátra színe előtt fekszik a kis Izsákfalva (Bisdruf) 107 apró, egymásba épített házikóiban békésen éldegélő, körülbelül 1000 lelkével. A két — róm. katholikus és evangélikus — felekezet gondozott iskolái, régies templomai, kis lakóházak mögött hatalmas csűrök, előttük pedig zöldelő fák alatt rengeteg pufók gyerek, üde falusi képet nyújtanak. Mikor először vetődtem ide, a pocsolyákban üdülő libacsaládok rémült gágogására körém sereglett a falu húsvétot ünneplő népe. Megtudván mi járatban vagyok, egy ősszepesi viseletű férfi felszólított, hogy kövessem, mert ő sok dalt tud. Kis lakásába érve felesége készségesen ki is kotorta valamelyik fiókból elsárgult daloskönyveit és legnagyobb meglepetésemre lemásolás céljából még hazavitelre is felajánlotta. Csak azt kötötték mindketten a telkemre, hogy senki emberfiának meg ne mutassam. És ha a gyűjtés ezentúl nem ment is Izsákfalván mindig oly simán, mint kezdetben, azért csak a mostoha körülmények okolhatók, nem a lakosság: ez barátságosabb, közlékenyebb, egyszerűbb és boldogabb, mint a ménhárdi, mivel a falu népe még igénytelen földmivelőkből áll. Társas érintkezésben sokkal közvetlenebb és igy nótás kedve is nagyobb. A falu még tiszta német, mig Ménhárd — húsz év alatt! — felényire (840 lélekből körülbelül 400) tóttá lett.