Kritika 2. (1964)
1964 / 4. szám - ÁLLÁSFOGLALÁS - Martinkó András: Antik Pásztori Múzsa 1964-ben
modern intimitást sugallnak az ilyenek is: „Mit akarsz, te bolond?”, ,,Csúnya te!” stb. De még inkább nyilvánvalóvá teszi a cím sugallatának csak leplező, ürügy voltát a versnek - egyébként bravúros - modern pszichológiája vagy még inkább pszicho- és biofizikája, és e pszichológia és pszicho-biofizika ábrázolásának első személyben, saját nevében való vállalása, modern élményisége. A pszichológia terén főleg a női figura magatartásában bukkannak fel az antikvitástól eltérő, árnyaltabb, tudományosan is megalapozott, komplexül modern mozzanatok úgyannyira, hogy a női psziché és fizikum viselkedése az adott esetben orvosilag is hiteles. Modern pszichére vall az is, hogy a szégyen érzése — ha csak a „lányszoba cserépfigurái”-nak tulajdonítva is - a meztelenség láttán ébred fel (s nem korábban, például a vágy feltámadásakor, a már-már sikeres küzdelem után), s hogy egyáltalán fölébred, ahogy elüt az erotika antik, természetes, ösztönös formájától a férfinak — bármily csekély fokú — lelkiismeretfurdalása is. Még inkább a már sugallják a szerelmi ingerkedést, játékot, ellenszegülő megadást kísérő konkrét mozdulatok, gesztusok. Nem úgy értve persze, hogy ilyesmi az antik szerelmeskedésből a valóságban hiányzott, de hiányzott a szerelmi egyesülés művészi ábrázolásából. A művészi élmény ott elsősorban a női test kitárulkozó szépsége s az aktus gyönyöre volt, s nem a kísérő mozdulatok részletező leírása. Ilyesmire szinte kizárólag csak a kisebb kvalitású s általában már egy hanyatló társadalom korában élő költőknél van példa, amikoris az erotikus tartalom, mondanivaló öncélúan elborítja a művészi-esztétikai igényt és célt (Dioszkoridész, Eratoszthenész, a latinok közül Petrus Referentarius). A nagy költők sem fukarkodnak ugyan a szerelemhez készülő emberi — főleg női — test leírásában ma talán valóban nyersnek, szókimondónak ható konkrét részletekkel, de a folyamatában ábrázolt biológiai nyerseség helyett legtöbbször sikerül az esztétikum szférájába fordulniuk azzal, hogy a testet és szenvedélyt mintegy a gyönyörködő művész megtorpanásában, a testi szépség időt megállító mozdulatlanságában, képzőművészetileg összesűrített aspektusában ábrázolják, a szerelmi gyönyört pedig vagy elhallgató előlegezésben vagy a megkapott gyönyörre való lírai visszatekintésben . . . Az elmondottakra nézve engedtessék meg nekem, hogy Babits Mihály fordításában idézzek egy részletet Ovidius Amores-éből, mely arra is példa, hogy a leírás után a folyamat elbeszélését a költő nagy íróra vallóan hogyan hárítja el, s magát és szerelmesét már csak a .. .-ok után mutatja be: S óh, mikor ott állott ruha nélkül előttem ! alakján szomju szemem nem lelt egy makulányi hibát. Mily vállat láttam ! mily dús karokat tapogattam ! mily dagadón idomult emleje ujjam után ! S csókverte melle alatt mily tündöklő sima has nyúlt! Mily buja, dús csípők ! Mily fiatal deli comb ! Mit soroljam el egyenként? !Nem volt hiba benne, s minden szépségét meztelenül ölelém. Gondolhatni a többit... Lankadtan pihenünk már... Óh csak bús nyaraim sok hele volna ilyen ! Weöresnél is találkozunk sok ilyen jellegű és célú megkapó kifejezéssel: „az égszín pillantása kisasszony”, „lányos-aranyhajú szűz”, „félig nyilt ajakát és ragyogó fogaid”, „fénylő fürge tekintete most ködfátylú tehénszem” stb., de mindjárt költeménye elején már lerontja az effélék antikizáló hatását számos, túlságosan konkrét gesztus, mozdulat festésével. Vagyis: még a jószándékú és értő olvasó is hiába igyekszik belehelyezkedni egy antik műfaj adta etikai lehetőségek kereteibe, a versben — balszerencséjére — olyan erős a modern élményiség, a maiság atmoszférája, a modern tárgyi környezet, a modern pszichológia s a modernül részletezett biofizikai világ, hogy a cím fügefalevele kevésnek bizonyul ennek leplezésére: az olvasó a mába képzeli bele az „eklogát” ... És ebből ered az első diszharmónia. 3. Való igaz ugyanis, hogy az antik művészet erotikus morálja bizonyos vonatkozásban többet enged meg, mivel az antik társadalmi élet és erkölcs is többet engedett meg. Bizonyos vonatkozásban azonban kevesebbet engedett meg a mainál. E különbség alapján is érzékelni lehet: hiteles antik alkotásról van-e szó vagy utánzásról. Természetesnek tartotta például az antikvitás a férfiaknak közös meztelen fürdését, játszását, testgyakorlását, ennek következtében a meztelen férfitest esztétikumának széles körű ábrázolását. (Az irodalomban szintén előforduló férfi nő meztelen közös fürdőzése azonban már akkor is inkább érzékcsiklandozás volt, mint művészet.) Leplezetlenül szól a költészet a homoszexuális szerelem gyönyöreiről és szépségéről is. A modern irodalomban ez utóbbi bizony többnyire esz 37