Kritika 2. (1964)
1964 / 1. szám - KRITIKA - Juhász Péter: Egy nyugatnémet lexikonról
a szerep lényegét hozta, belső drámáját, s tudatosan építette fel ívelését, de úgy, hogy átérezte tragédiáját. Szabó Gyula is Hábetler Jánosa természetesen fiatalkorában a leghihetőbb, később, ha nem is győzi élettapasztalattal, színészi eszközökkel igen. Az előadás meglepetése Madaras József if. Hábetler Jánosa. Alakításának legnagyobb erénye, hogy színpadralépésétől sógorával való végső jelenetéig az indulatok széles skáláján játszik. Inke László kitűnő figurát rajzolt Zentay György szerepében. A három Hábetler-lányt alakító Böröndi Kati, Lengyel Erzsi, Hacser Józsa közül különösen Hacser Józsa tetszett. Egry István Seres Sándora emlékezetes kabinetalakítás, mértéktartás, tárgyilagosság jellemzi. Dayka Margit, Kovács Károly, Peti Sándor, Polonyi Györgyi, Soós Edit, Somogyvári Rudolf, György Egy nyugatnémet lexikonról Ismertetés, panasz és javaslat Sok szó esett már irodalmunk külföldi elismertetéséről - s nem is eredménytelenül. A testvéri országokban, sőt Nyugaton is egyre több magyar irodalmi mű jelenik meg. Ha azonban az összképet tekintjük, semmi okunk sincs az elégedettségre, főleg akkor, ha - mint a következőkben - azt vizsgáljuk, hogy milyen helyet kap irodalmunk a nyugati polgári világ kulturális köztudatában és tudományában. Nemrég jelent meg például az utóbbi évek egyik legjelentősebb polgári világirodalmi lexikonja, a von Wilpert szerkesztésében kiadott Lexikon der Weltliteratur (Stuttgart, 1963). A 9000 írót tárgyaló könyv - polgári szemléletének korlátai ellenére is - mindenképpen tekintélyes mű. Az ilyen hatalmas vállalkozásoknál szinte elkerülhetetlen kisebb-nagyobb pontatlanságok, elírások, sajtóhibák - legalább is magyar vonatkozásban - meglepően kis számban fordulnak elő. Az 1300 oldalas kötet 56 tudományos munkatársa imponálóan gazdag és általában jól használható könyvet szerkesztett. A magyar irodalmat illetően azonban az összkép siralmas. A kiadó előszava végén arra biztatja a mű olvasóit, hogy tegyenek javaslatot a „javításokra és kiegészítésekre”. Azt hiszem, hogy az itt következő adatok irodalmunk minden ismerőjét meggyőzik arról, hogy - főleg a modern irodalom vonatkozásában - a magyar rész (egyébként dr. Georg Heller munkája igaztalanul és méltatlanul tükrözi költészetünk, drámairodalmunk és regényírásunk valóságos értékeit. A tények ismertetése előtt hadd hárítsunk el néhány lehetséges félreértést. Természetesen nem vártuk azt, hogy a magunk véleményét lássuk viszont egy nyugatnémet tudományos munkában. Még az azonos világnézeti elveket vallók sem értenek mindig egyet minden irodalmi jelenség megítélésében. Ráadásul a külső szemlélő elkerülhetetlenül mindig is másként lát, mint az, aki benne él saját irodalmában, sőt a kortársi irodalom felmérésében még a hazai pályatársak ítéletét is alaposan korrigálni szokta az idő. Húsz évvel László Temesi Hédi, Bánhidi László, Kautzki József, Tándor Lajos valamennyien méltó részesei a megérdemelt sikernek. A Rozsdatemető színpadtervét a Thália Színház és Kazimir minden produkciójának színpadi tervezője, Rajkai György készítette. Most sem akar az önálló képzőművészeti alkotás igényével fellépni, csak teret és keretet nyújt a színészi játékban megelevenedő drámához. Szimbolizálással és stilizálással, a dráma vezérmotívumainak jelképes kiemelésével a dráma lényegére, fő mondanivalójára utal. A rozsdás ócskavasak valósággal elöntik, elárasztják a színpadot, a színpadon eluralkodó rozsdás múlt, a hábetlerizmus jelképeként. Osváth Béla Stendhal halála után Nisard nagy irodalomtörténete még nem vett tudomást a Julien Soret alkotójáról. Kafkát, aki újabban „nagy prágai íróvá” lépett elő, hosszú ideig csak szidalmakkal jellemezték még a legilletékesebbek is. S hány példát lehetne még sorolni... ! Az is közismert, hogy sokszor a mi irodalmunk legjobbjai is választottak maguknak erősen másodrangú példaképet (elég Béranger, Samain példájára utalni), miközben világirodalmi jelentőségű nagyok, mint mondjuk Racine, irodalmunkban talán csak most kezdik megkapni a megérdemelt elismerést. Nagy engedményekre vagyunk tehát készek az itt tárgyalt mű és a saját nézetünk szembesítésénél - de olyan nagyokra nem, hogy kibéküljünk az itt következő számokkal s a bennük kifejeződő értékrenddel. Bármilyen mechanikusnak tűnjék is, ilyen esetben a matematikai arányokat kell megnéznünk, mert egy lexikonnak, főleg ha takarékoskodik az értékrendre vonatkozó szavakkal, a számok teszik lehetővé az értékrend megállapítását, az illető íróra fordított sorok számával fejezi ki véleményét. A kiadó le is szögezi, hogy az egyes írók, költők szerepeltetésének arányait „irodalmi rangjuk és ismertségük” (literarischer Rang und Bekanntheit) szabta meg. Ki hány sort kap - e kínos protokoll mutatja meg, hogy menynyire értékelik (és ismerik!) a szerkesztők egy-egy irodalom képviselőit. (A lexikon egyébként — a szokások szerint - a főszöveg után apró betűs részben ismerteti a bemutatott író műveit és a róla szóló bibliográfia fontosabbnak vélt adatait. Az alábbiakban általában csak a főszöveg sorszámát vesszük alapul, más esetbenf- jellel az apróbetűs részt is hozzászámítjuk.) Tekintsünk el most klasszikus irodalmunk szerepeltetésének vizsgálatától. Itt is vannak bosszantó aránytalanságok (Kisfaludy Sándor például Balassit, Berzsenyit, s több más jelentős költőnket „maga mögé utasítja”), egészben véve azonban legjobbjaink tekintélyes helyet kapnak a lexikonban. Petőfi 34 62