Kritika 4. (1966)
1966 / 5. szám - DOKUMENTUM
MARKOVITS RODION Petőfit játszottunk József Attilával Budán. Pázsit és dús lombú meg tűlevelű fák között, fenn a dombtetőn, az Istenhegyi úton ékeskedett Hatvany Lajos villája abban az időben, tizenhat év előtt. A kertből le lehetett látni a völgybe, Zilahy Lajos villájára. Délutánonként irodalmi jellegű nők és férfiak zajongtak, vitatkoztak, tépelődtek, uzsonnázgattak a villában és a teraszon. Akkor délután is limonádéztak, cigarettáztak, űzték a pesti „duma” nevű lélekzsongító társasjátékot, a könyvtárszobában, Goethe, Shakespeare, Ibsen, Dante, Dosztojevszkij, Horatius, Swift Jonathan, Madách, Vörösmarty, Gyulai Pál könyveitől terhes polcok alatt. Hatvany Lajos kézen fog engem, egy másik szobába vezet, azt mondja: AZ_ÚJ PETŐFI - Még várok valakit. Jól nézze meg. Ez az új Petőfi . . . - Mi a neve? - József Attila . . . Hamarosan megérkezett József Attila. „Jó neve” volt már akkor, de hogy Petőfi mellé lehet állítani, erre nem gondoltam. Ebben a társaságban különben elég Petőfiesen hatott. Mindenki finom őszi ruhát vagy télit viselt már. József Attilán kínos kukoricanadrág, kopott vászonkabát. Rettentően zárkózott, szűkszavú, nem illeszkedik be a dévajkodó, irodalmiakban hányaveti, hol fölényes, hol istenítő hangulatba, irodalmi érdeklődést segélyező szócsatákba. (Mindenki úgy tett, mintha sorskérdés volna előtte az irodalom, a színház vagy a film. Lehet, hogy mindenki így is gondolta. Lehet.) Az volt az érzésem, hogy neki meg Szép Ernőnek nem esete ez a nyilvános és fesztelen irodalmi vetkőződés. Mellé ültem, de csak pár szót váltottunk, mikor Hatvany félrehívott bennünketegy másik szobába, és azt mondotta mindkettőnknek: - Levihetné Attilát Szatmárra és elhelyezhetné a lapjánál . . . Hatvany csak megpendítette az eszmét, aztán hamar elment, én pedig így folytattam: - Bajza József nagyra becsül, azt mondta nekem : te vagy az új Petőfi. Nincs is lapom, de azért Szatmárra elvihetlek és el is helyeztek. A KÖLTŐ ÉS A PÉNZ — Ne beszéljünk Szatmárról. . . Hanem, ha ő Bajza, én pedig Petőfi, akkor te vajon ki lehetsz . . . — Azt hiszem, Degré Alajos . . . — Nem, nem. Divatban vagy, kifogástalan a ruhád és a Szibériai Rejtelmeket is te írtad . . . Kuthy Lajos vagy . . . Megengedem, hogy te légy a Pulszky Ferencem . . . — Erre nem emlékszem . .. — Pulszky Ferenc, aki elhatározta, hogy: „egy szegény, de tehetséges költőnek átadandja használhatni szécsényi kastélyának valamely szobáját és élelemmel is ellátandja . . .” — Igen, most már rémlik nekem is valami... ez volt, akitől pénzt kértél, kölcsönt inkább, mint ellátást. De nem kaptál, ha nem tévedek . . . — Nem tévedsz . . . pénzt akkor sem igen adtak a magyar költőnek . . . pedig Balássy Antal és gróf Teleky Sándor őméltóságaiknak is „megfizettem mind, mivel csak tartozom . . .” — Talán Emich Gusztáv adand . . . — Emich — Incze Sándor? — Bizonyára adandana, ha leszerződnék „Színházi Élet” nevű „Pesti Divatlap”jához. De az ő lapjában dívó „szabadság és szerelem” nem az én esetem . . . MENJÜNK A PILVAXBA - Igen, barátom . . . ezt én mindjárt láttam. . . „egész lényeden elomlik a magyar költő eszményisége. . .” - Jól van, Kuthy úr. Megdicsérlek az Egressy Gábor idézetért. Ezért visszavonom a „Szibériai Rejtelmeket”. . . Leült. * * Markovits Rodion Szibériai garnizon-jának új kiadása a magyar-román közös könyvkiadási program keretében ismét felhívja a figyelmet a feledésbe merült jeles íróra. Emlékeztetőül egy régi riportját közöljük, amely a Temesvári Hírlap 1945. évfolyamában jelent meg, s melyre Méliusz József hívta fel figyelmünket. 48