Kritika 4. (1966)

1966 / 10. szám - Hankiss Elemér: József Attila komplex képei (Mérhető-e a vers hatásának intenzitása?)

E két első sorban tehát több metaforából, megszemélyesítésből és metonímiából épül föl az a komplex kép, mely azután beleszövődik a következő két sor komplex képébe, ahol is mindenekelőtt 1. egy megszemélyesítést találunk, azt, hogy: „két fürtje őrzi a . . . halacskák . . . sóhaját”, 2. ami metaforikus kifejezése annak, hogy a haja megőszült. 3. Metafora az is, hogy „leölt halacskák”, a háborúban elesett katonáknak az előző két sor tenger­kagyló képéhez kapcsolódó metaforája. 4. A következő hatás­mozzanat szinesztézia, vagyis különböző érzékelési síkok keveredése („szürke sóhaja”), mert egy vizuális jelzőt kapcsol össze egy akusztikai fogalommal, illetve egy konkrét, egyébként tárgyakhoz tapadó jelzőt egy nem tárgyi jelenséggel. 5. De a „szürke” egyben metaforikus jelző is, mert arra is utalhat, hogy a sóhaj olyan élettelen, elhaló, tompa, bágyadt volt, mint a szürke szín. 6. Közrejátszik itt egy jobb szó híján metatézisnek, áttételnek nevezendő stiláris mozzanat is (a klasszikus stilisztika ,,enallagé”-nak nevezte), amelyen azt a József Attila verseiben gyakran előforduló jelenséget értjük, hogy egy-egy szót kiszakít saját környezetéből, s a mondat egy másik tagjával kapcsol össze. Azt írja például itt, hogy a „halacskák szürke sóhaját”, ahelyett, hogy: a „szürke halacskák sóhaját”, s a halacskákat annál is inkább megilleti itt a szürke jelző, mert tulaj­donképpen a szürkemundéros, s a halálban szürkére sápadó katonák metaforái. Hogy valóban tudatos költői aktusról van e metatézisben szó, azt néhány hasonló példával könnyen illusztrál­hatjuk József Attila költészetéből. (Az idézetek előtti számok a kritikai kiadás kötet-, vers- és sor­számára utalnak.) 1/215/8 II/14/3—4 11/31/7 II/67/7/3 ahol a halak vert ezüst lelke nyugszik (Ahelyett hogy: az ezüst halak lelke . . .) Ezüst derűvel ráz a nyír egy szellőcskét (Ahelyett hogy: Az ezüst nyír ráz egy szellőcskét. . .) A tátott tőke sárga szája (Ahelyett hogy: A tőke tátott, sárga szája) csilló véletlen szálaiból (Ahelyett hogy: a véletlen csilló szálaiból) E metatézisek többségében a konkrét, tárgyi melléknevet elszakítja a maga konkrét, tárgyi főne­vétől, s egy elvont fogalommal kapcsolja össze. Az elvont és a konkrét e különös egybeötvözésének van valami sajátos, a későbbiek során még meghatározandó hatása. 7. De a „szürke sóhaj” egyben metafora vagy metonímia is, mert nem a katonák sóhajától őszült meg időnek előtte a vers hősének a haja, hanem attól, ami e sóhajokat kiváltotta, s mindattól, ami e sóhajokkal kapcsolatban volt: a háborútól, a háború sok nyomorúságától. Ha az eddig felsorolt tényezőkhöz, a metaforákhoz, metonímiákhoz, megszemélyesítésekhez, metatézisekhez hozzászámítjuk még a rímekből, betűrímekből, ritmuselemekből, jelzős szerkezetekből, a tartalmi-gondolati-hangulati tényezőkből eredő további impulzusokat, akkor megállapíthatjuk, hogy József Attila idézett négy sorába a hatás­mozzanatoknak valóban szokatlanul nagy tömege sűrű­södött egybe, s méltán nevezhetjük e bonyolult szerkezetet komplex képnek. De lássunk még egy példát. A Nyár című vers első szakaszát: Aranyos lapály, gólyahír, áramló könnyűségű rét. Ezüst derűvel ráz a nyír egy szellőcskét és leng az ég. 1. Az első két sorban három csonka vagy elliptikus mondat van : egyikben sincs igei állítmány, s az alany és állítmány szerepét egyaránt betöltő három főnév: a „lapály”, a „gólyahír”, és a „rét” az időtlen, mozdulatlan, öröktől fogva való létezés élményét sugallja. A jelző viszont („áramló”) 2. már mozgást sugároz, s a következő két sor igei állítmánya még fokozza ezt a mozgásélményt, azt mondhatnánk: túlfokozza, mert még a mozdulatlan égről is azt állítja, hogy: „leng”. A mozgás­nak és a mozdulatlanságnak, az időnek és az időtlenségnek ez az egymásbajátszó ide-odavillanása egyéb­ként gyakori jelenség József Attila költészetében. 13

Next