Kritika 5. (1967)

1967 / 12. szám - Hankiss Elemér: A népdaltól az abszurd drámáig

két tényező: az azonos (identical, same, similar) és a különböző (divergent, different) elemek válta­kozó sorára, bizonyos szabályok szerinti ismétlődésére vezethető vissza. Folytassuk ott, ahol ők abbahagyták. Lássuk mindenekelőtt, igazolható-e az a hipotézis, mely szerint az ismétlés az irodalmi kifejezés alapvető törvényszerűsége, kritériuma. 2. Köznyelv és Retorika A nem-irodalmi és az irodalmi kommunikációnak egyaránt a nyelv a hordozó közege. Ha az ember a mindennapi életben közölni akar valamit, éppúgy nyelvi jelek sorába rögzíti az üzenetét, mint a költő, amikor verset ír. Van azonban egy lényeges különbség a két jelsor között. A nem-irodalmi jelsor lineáris, vagyis más szóval: folyamatosan egymásra következő jelek sora, melyben az egymás­­utániság a jelek alapvető, elsődleges viszonya. A dekódolásnál az olvasó tudata a sorrendben első jelnél indul el, folyamatosan végigsiklik a jelsoron, s mire az utolsó jelhez eljut, a közleményt meg­fejtette. Az irodalmi jelsor, ezzel szemben, nem lineáris, vagy nem csak lineáris, hanem egyszersmind periodikus is. Nem az egymásutániság, vagy nem csak az egymásutániság, hanem az ismétlődés is alapvető viszonya a jeleknek. A dekódolásnál az olvasó tudata nem egyszerűen csak végigsiklik fo­lyamatosan a jelsoron, hanem miközben halad az első jeltől az utolsó felé, bizonyos jelek, jelcso­portok arra késztetik, hogy sorrendben korábbi jelekre, jelcsoportokra visszaugorjék, megismételje őket, s csak azután haladjon tovább. A dekódolás itt nem folyamatos, hanem folytonosan megsza­kadó, visszaforduló, majd újra nekilendülő. Az ismétlés jelenségét, természetesen, a köznyelv is ismeri, [5] de minthogy az ökonómia törvé­nye a köznyelvben igen erősen érvényesül, a köznyelv csak akkor ismétel meg egy-egy szót, szin­tagmát vagy mondatot, ha a közlemény megértéséhez erre feltétlenül szükség van, vagyi­s pillanat­nyilag ez érdekel bennünket közelebbről, ha valamiféle nyomatékot akar adni a közleménynek vagy a közlemény egy részének : „Itt van előttünk egy érdekes könyv, mely nagy sikert aratott” - ez egy egyszerű fogalmi közlés, s dekódolása, következésképpen, folyamatos és lineáris (a dekó­dolás irányát továbbiakban nyíllal jelezzük; azokat a szavakat, amelyek korábbi szavakra, szó­csoportokra utalnak vissza, s ezzel megszakítva az előrehaladást, ellenkező irányú mozgást indí­tanak el, visszafelé mutató nyilakkal jelöljük). Bármely pontján illesztünk is bele e mondatba egy ismétlést, máris emfázist, érzelmi nyomatékot kap a közlés: „Itt van, igen itt van előttünk egy érdekes könyv, mely...” „Itt van előttünk egy érdekes, egy figyelemreméltó könyv...” „...egy érdekes könyv, mely sikert, nagy sikert aratott.” Mondhatnánk úgy is, hogy­ ezeknek az ismétléseknek a hatására átsiklott a mondat a köznyelvből a retorikába. Olyannyira, hogy mindjárt reá is ragaszthatjuk a megfelelő retorikai terminusokat. Az első ismétlés-típust, amelyben ugyanaz a szó, egy közbeékelés után, azonnal megismétlődik, gemi­­ndtionak nevezi a klasszikus retorika; a másodikat szinonímiának, a harmadikat pedig gradationak, s ha az utóbbihoz hozzácsapunk még egy harmadik ismétlő tagot: ,,... mely sikert, nagy sikert, világraszóló sikert aratott” - akkor már a climax elnevezés illeti meg. Nem valami véletlen s ritka eset ez. Az ismétlés az esetek túlnyomó többségében, és törvényszerű­en, retorikussá színezi a köznyelvi mondatot. Egyszerűen azért, mert a retorikus kifejezésnek alap­vető mozzanata, lényege az ismétlés. Nem hiába sorolják a kézikönyvek a számszerint legtöbb re­torikai formulát éppen a „Figuráé per repetitionem” csoportjába, s nem nehéz meggyőződni arról, hogy a másik két nagy csoport, a „Figuráé per detractionem” és a „Figuráé per ordinem” külön­böző formuláiban is jelen van az ismétlés mozzanata. S ha a retorikai figurákban benne rejlik, akkor valószínű, hogy az irodalmi formákban is kimu­tathatjuk majd. Mert a köznyelvből az irodalmi alkotás nyelvi struktúrájáig a retorika formavilá­gán át vezet az egyik út. A „retorizálás” ugyanis az esztétikailag semleges nyelvi anyag első struktu­rálása, amelyet egy újabb, egy második strukturálás emelhet, s emel gyakran, irodalmi-költői hatást sugárzó jelsorrá. A végletekig egyszerűsítve a dolgot azt mondhatnánk: egy egyszeri ismétlés retori­kussá, egy többszörös ismétlés irodalmivá alakíthat, strukturálhat egy nyelvi jelsort. Hogy érten­dő ez?

Next