Kritika 6. (1968)
1968 / 11. szám - Hankiss Elemér: Kihez szól a vers?
okosan ülj..„Hát ne gondolj a világgal..„Ne mondj le semmiről.. „Nézd: tologatja festett kulisszáit az este. . „Igen, kiáltsd ezt: gyáva az ki boldog . .„Tudod, hogy nincs bocsánat.. Vagyis: a megszólított személye, kis mibenléte elmosódik a versben; csak a megszólítás „gesztusa”, lendülete, irányultsága marad meg benne. A vers mintegy kinyílik : nem egy emberi viszonyt, hanem már csak egy emberi viszonyulást fejez ki , és e nyitott képletbe már könnyen bekapcsolódhatik az olvasó. E bekapcsolódás azonban nem azt jelenti, hogy végül mégis csak közvetlenül az olvasóhoz szól a költő, mert a vers imént említett nyitottsága nem arra utal, hogy a versbeli közlemény a semmibe, hanem valami meghatározatlanba, személyek és személyi viszonylatok meghatározatlan közegébe fut bele. A költő, láttuk, egyszerre szól egy konkrét személyhez, egy elvont, eszményi társhoz, önmagához, valakihez, bárkihez, se bárkin belül talán az olvasóhoz is, és így az olvasónak minden pillanatban az az érzése, hogy: hozzá szól a vers és mégse szól hozzá, hozzá szól és máshoz is szól, ehhez, ahhoz és amahhoz szól, tudata újra és újra végigrebben e vers keltette különböző viszonyulásokon, és ez az állandóan létrejövő és megszakadó, közvetlen s mégis közvetett, szüntelenül átlényegülő s váltakozó kapcsolatrendszer alakítja ki végül is benne a sajátos, „vers-olvasói” tudatállapotot. A vers kommunikációs képletét ezek szerint valahogy így lehetne felvázolnunk. S hogy mennyire lényege a vers sajátos jelentésmódjának ez a sokrétű közvetettség, arról egycsapásra meggyőződhetünk, ha rövidre zárjuk a költő és az olvasó kapcsolatát, s úgy olvassuk az imént idézett versek bármelyikét, mintha kizárólag s közvetlenül hozzánk, olvasókhoz intézné a költő a szavait: „Fortuna szekerén okosan ülj. . „Ne bánd a holnap mit hoz . . .”, és az eddig gazdag rezonanciájú lírai versek egyszeriben leckéztető, kioktató, szentenciákat daráló tankölteményekké laposodnak. Nem változik a kommunikációs képlet akkor sem, ha a „Barát” helyett mondjuk a „Kedves”-hez szól a vers. Ebben az esetben is lejátszódik az absztrahálódás, az általánosodás folyamata. Gondoljunk csak arra, hogy bármilyen nagyra becsüljük is költő ismerősünk bájos választottját, nemigen tudunk gyönyörködni azokban a versekben, amelyeket barátunk hozzá írt. Valószínűleg azért, mert olyan konkrét, zárt emberi viszonyról van ez esetben szó, amelybe kívülálló olvasóként nem kap 0 ■----^ * 0 -----------I----------* 0 ВГ .................... Вг В, в, J.............