Kritika 1. (1972)

1972 / 11. szám - Nemeskürty István: Petőfi a moziban

Petőfi a moziban A téma fennköltebb címet érdemelne — például: „Petőfi a magyar filmművé­szetben” —, de mivel a Petőfiről eddig készült, egész műsort betöltő magyar hangos­filmek aligha nevezhetők műalkotásoknak, maradjunk mégis ennél. Pedig milyen szépen indult Petőfi filmpá­lyafutása. A születésének első évtizedében a polgári haladást vagy néha még ennél is nagyobb ügyet szolgálni vágyó magyar némafilm leg­első nagyobb lélegzetű alkotásai között már 1914-ben ott van egy Petőfi-film, Az apostol. Acél Pál újságíró rendezte, aki éppen ekko­riban, filmje előkészületei során publikálta első irodalmi művét; az Ecce Homo című dráma (1913.) címlapját Gulácsy Lajos raj­zolta, a vékony kis kötetet Füst Milán mél­tatta a Nyugatban. A film ma már nincs meg, nem is rekonstruálható, csupán néhány fényképet találtam meg belőle — az Apostol, Petőfi maszkjában. K. Kovács Andor, a női főszereplő R. Laár Aranka —, de hogy a Pe­­tőfi-műnek tudatosan társadalombíráló, ha­­­ladó megfilmesítése lehetett, arra nemcsak a kortársak nyilatkozatai a bizonyságok, ha­nem a rendező későbbi életpályája is. Acél Pál a Tanácsköztársaság idején filmrendezést vállalt, a húszas években pedig Párizsból küldözgette cikkeit a csehszlovákiai magyar kommunista és más progresszív lapoknak (Kassai Munkás). John Reed híres könyve: „Tíz nap, amely megrengette a világot” az ő fordításában jelent meg Moszkvában, 1931- ben. Majakovszkijt is fordított, dramatizálta Eizenstein Patyomkin páncélos című film­jét, Párizsban magyar színjátszó-egyesületet alapított. De talán még ezeknél az adatoknál is figyelemre méltóbb Az apostol forgatása előtti évben megjelent drámája, az Ecce Ho­mo, melyben Krisztus egy jeruzsálemi kül­telki kocsmában ilyen gondolatokat fogal­maz meg: „a szép, a nagy, a börtöncsöndre teremtett gondolat” terjesztője ő, elszánt el­lensége a gazdagoknak, mert „minden gaz­dag embernek halomban hever a vagyona, mint a trágyadomb, melynek szennye meg­mételyezi a levegőt.” A folytatás ugyan nem volt már ilyen ra­dikális, de szép és dicséretes. A Berlinből a háború miatt hazatért és frontszolgálata után rövid ideig itthon működő Illés Jenő a János vitézt vitte filmre, mely kétezer méternyi hosszával, nagyszabású kiállításával az első monumentális magyar film volt, s nem is híján művészi értékeknek, amint arról szin­tén kortársak írnak (1916). Figyelemre méltó, hogy Illés nem az akkoriban már ország­szerte játszott daljátékból, hanem az eredeti Petőfi-műből készített mozgófényképet. Eb­ből is csak pár fotó maradt meg, mint aho­gyan Janovics Jenő Kolozsvárott forgatott Petőfi-dalciklusának emlékét is mindössze négy-öt fényképfelvétel őrzi. A Petőfi-dal­­ciklus hat verset vitt mozivászonra: A ma­gyar nemes; Lopott ló; A kisbéres; Befordul­tam a konyhára; Falu végén kurta kocsma; Csaplárosné (1916—17). A Csaplárosné fotója­ — Berky Lili mint csaplárosné havas téli tájban, egy gémeskút mellett tyúkokat etet — karcolt, gyűrött mozdulatlanságában is megkapó hangulatképet örökít ránk a ma­gyar némafilmművészet hőskorából. Ennyit a lelkesítő kezdetektől. A folytatás lehangoló. A Petőfi-centenáriumra Deésy Alfréd, a János vitéz-film Kukorica Jancsija rendezett egy Petőfi-életrajz-filmet (Petőfi, 1922), e nemben az elsőt és utolsót. Nem maradt fenn, a kortársak azonban annyi rosszat ír­tak róla, s ez mind a rendező szerény képes­ségeinek, mind az ellenforradalmi korszak legrosszabb éveinek ismeretében („hiva­talos” film volt, minden mozira rákényszerí­­tették) annyira valószínű, hogy több szót nem is érdemes rá vesztegetni. Persze még így is tény, hogy a magyar filmipar legalább készült a nagy költő centenáriumára, mint ahogyan tény az is, hogy a magyar némafilm hőskorában nyolc év során négy, átlagon fe­lüli kiállítású filmet forgattak Petőfi mű­veiből vagy életéről. H­angosfilmben viszont mindmáig mind­össze kétszer bukkant fel Petőfi alak­ja. (Pár perces epizódalakításokat, rö­vidfilmeket, dokumentumfilmeket, televíziós produkciókat nem számítva; ezekre cikkünk nem tér ki.) Először: Zsabka Kálmán Petőfi Zoltán életéről forgatott filmjének elején. (Szeptember végén, 1942.) Petőfi garabonciás köpönyegben, Szendrey Júliát karon fogva je­lenik meg a költői kastély kertjében; „nem­hiába vagyok a csárdák lantosa, mégis ki­rály vagyok, csak nem a fejemen hordom a koronát, hanem a szívemben" — közli büsz­kén ifjú hitvesével, aki nagyközeliben olvas­sa fel a Szeptember végén című költeményt. Értesülünk arról is, hogy „ha összetörnek minden pondrónépet, akkor lesz magyar sza­badság”. Amíg azonban a magyar vért pond­­rónépek fertőzik, amíg léha idegen szokáso­kat majmol a magyar, addig nem virradhat fel a szabadság napja. Ezt a visszataszító fa­siszta-soviniszta uszítást szerencsére rossz rendezés, rossz színészi játék, unalmas mese­szövés közvetíti, így a film idejében megbu­kott. A második hangos nagyjátékfilm, melyben Petőfi alakjának hosszabb terjedelem jutott, a felszabadulás után készült Föltámadott a tenger. (1953.) A film Petőfi és Bem alcímen jeleneteket mutat be a magyar szabadság­­harc történetéből 1848 ősze és 1849 kora nya­ra között. Kiváló író, kiváló rendezők, kiváló színészek közös erőfeszítésének gyümölcse, hogy tehát Petőfi alakja ezúttal sem hiteles, annak nyilván nem a művészek az okai, ha­nem a filmcsinálás akkoriban derűre-borúra hangoztatott, rosszul értelmezett kollektív jellege, melynek folytán senki sem felelt iga­zán egy filmért; a felelősség arányosan meg­oszlott a rendező, az író, a színészek, az ope­ratőr, a gyártásvezető, az időjárási körülmé­nyek, a napi politika pillanatnyi helyzete és a népművelési minisztérium között. P­etőfi Sándor (három rövidebb jelene­tet leszámítva: az országgyűlés ülésén, a Pilvax kávéházban, otthon feleségé­vel) három filmrészletben látható: Schwe­chat alatt a katonai táborban, egy laktanya­­udvaron, végül Bem erdélyi seregében. A néző tehát egy katona­ Petőfit ismer meg, a lovat huszárosan megülő vitéz harcost, aki mellesleg költő is. Schwechat alatt válságos percekben jele­nik meg a költő: az egész tábor habozik, ül­dözzék-e a menekülő ellenséget vagy ne? Pe­tőfi láttán a seregben harci kedv ébred, a köl­tő parancsára máglyákat gyújtanak, hadd lássák Bécsben, hogy itt vagyunk. Petőfi ki­oktatja Görgey Artúrt: „Én tanítsak önnek stratégiát?” — és miután elszavalta Akasz­­szátok fel a királyokat című versét, fárad­tan ledől a csatatér porába. A laktanya-je­lenetben Petőfi nótázni tanítja a honvédeket: „Hogyha el kell veszni nosza, Mi vesszünk el ne a haza” — és rajongva néz az éppen ak­kor megérkező Kossuthra, aki szintén nagy­ra becsüli a költőt. Ne firtassuk most e két jelenetsor enyhén szólva kétes történelmi hitelét; a sajnálatos nem is ez, hanem inkább a költőt tábori ig­­riccé stilizáló törekvés. De hát, istenem, vé­gül is szabadságharc volt, ne kicsinyesked­jünk, nézzük tovább a filmet! Szegény Pe­tőfi úgyis elesik majd, talán ezt a katona­halált készítik így elő. Erdélyben vagyunk, Bem seregénél. Bem makacs kitartását figyeljük — Makláry Zol­tán emlékezetes alakításában — és Gábor Áron rézágyúiért izgulunk, hogy időben meg­érkezzenek, amikor egy véres csatába í vér lovon, kivont karddal bevágtat Petőfi! Oda minden meghatottságunk, egy kalandfilm bonyodalmaiba keveredtünk. A költő reme­kül vív, Robin Hood módjára suhintgat kard­jával, majd felkap egy földre hullott honvéd­zászlót, és akrobatikus ügyességgel rohamra vágtat. Ezzel a fehér lovas Petőfivel búcsú­zunk a filmtől. 1953 óta így él Petőfi azok­nak képzeletében, akik ebből a mozgófény­képből akarták őszinte hittel megtanulni, ki­csoda is volt ez a férfi, a magyar költészet halhatatlanja. Petőfi halálát nem látjuk, csak amint győz a csatában, ahogy az egy mozihőshöz illik... NEMESKÜRTY ISTVÁN KRITIKA Eszmecsere Petőfi a nagyvilágban 2 Csendes szavakkal 3 Sorok Petőfiről Fekete Sándor: Tíj Petőfi-tudomány szü­­letett 4 Garai Gábor: Kalandom Bolond Istókkal 5 Gyurkó László: Petőfi, a lobogó 5 Horváth Ferenc: Keviben 6 Pervomajszki­: Levél a Kritikához Pető­firől 6 Illyés Gyula: Vallomástöredékek Petőfiről 7 Szabó István: A gimnazisták Petőfi-képéről 9 Balázs Béla: Polémia . Szigethy Gábor: Petőfi a koalícióban 12 ..Lobogónk: Petőfi”? — beszélgetés Horváth Mártonnal 13 Rózsa György: Petőfi arca a képzőművé­szetben 16 • Ismerjük-e Petőfit? (Tóth Dezső) 18 Ilyés Gyula: Petőfi Petőfi és Illyés (Kulin Ferenc) 19 Jegyzetek Illyés Petőfi-könyvének fogad­tatásáról (Szálai Anna) 20 Petőfi tüze (Csatári Dániel) 21 Mezőfi Károly: Közelebb Petőfihez (Kiss József) 22 Petőfi nyolc esztendeje (Galsai Pongrác) 23 Csanádi Imre: Petőfi koszorúi (Bokor László) 24 Petőfi életútja (T. Erdélyi Ilona) 24 Petőfi-akták , levéltári gondok (Kerényi Ferenc) 25 Tigris és hiéna (Dezsi Tamás) 26 Hunyady József: A viharmadár (Kovács Magda) 26 A legújabb orosz Petőf-kötet (Radó György) 27 Petőfi az olaszoknál (Kardos Tibor) 27 Wágner Lilla: A negyedik Petőfi (Mar­­tinkó András) 28 Hegedűs Géza rádió­játékáról (Bodolay Géza) 29 Kovács Endre: Népek országútján (Fenyő István) 30 • Járt-e Petőfi a pamdorfi táborban? (Or­bán Aladár) 30 Petőfi a moziban (Nemeskirity István) 32 A CÍMLAPON: BECK Ö. FÜLÖP — PETŐFI ÉREM, BRONZ, 1905 Művelődéspolitikai és kritikai lap Megjelenik havonta Felelős szerkesztő: Pándi Pál Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. Bp. 8. Pf. 40. Telefon: 343-100, 142-220. Terjeszti a Magyar Posta • Előfizethető bármely pos­tahivatalnál, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI, Bp. V., József nádor tér 1.). Közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással KHI • 215 496 162 pénzforgalmi jelző számára Előfizetési díj fél évre 24,— Ft, egy évre 48,— Ft Kéziratokat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. 72.2582/2-H — Készült a Zrínyi Nyomdában, HD/72-es gépen, ofszet rotációs eljárással Felelős vezető: Bolgár Imre INDEX: 25461 .

Next