Kritika 2. (1973)
1973 / 3. szám - Írások Petőfiről - Miklós Róbert: Petőfi koszorúi
tendenciák követése — mikor és milyen Petőfi-költemények keltették fel hangsúlyozottabban a zeneszerzők figyelmét. Illyés bevezetőjét kiegészíthetjük azzal, hogy Petőfi nemcsak énekelt, hanem zongorázni is tanult Aszódon. A népdalokkal „aktív” kapcsolata volt:maga is gyűjtött, többi társával együtt akkoriban még csak szövegeket, dallam nélkül. Aligha véletlen, hogy versei jó része a népdallal rokon hangvételű, könnyed és gördülékeny, s az sem lehet esetleges, hogy a Petőfi-megzenésítők legtöbbje az ilyen karakterű verseket vette alapul. Éppen ez a népi fogantatásé, tiszta és világos hang, ez a sokszor dallam nélkül is melódiákká formálódó verselés ragadta meg sokak figyelmét: a legnagyobbakét és a műkedvelőkét egyaránt. A Petőfi-alkotások első virágkora az 1840-es évek második felére esik. Egressy Bénit, Szenfy Gusztávot említhetjük elsősorban az úttörők között. Egressy a Nemzeti dal egyik, sőt talán legelső komponistája, Szénfy pedig többek között a Rabházának fiát zenésítette meg, ugyancsak még Petőfi életében. 1848 körül különösen sok Petőfi-vers fonódott össze különböző dallamokkal (az említetteken kívül Bartay András, Them Károly, Ruzitska György, „a magyar Schubert”, Simonffy Kálmán és mások dalai). Ebben az időben Petőfi gyújtó hangulatú versei a dalirodalomban sokkal erősebb reflektorfényt kapnak, mint a lírai karakterűek. A forradalom bukása után viszont fordított a helyzet Az ötvenes évektől Petőfit sem kíméli a „műdaláradat”. De a hatás kölcsönös: Petőfi versei is jótékonyan hatnak a műdalirodalomra. Még akkor is, ha e dalok többsége idegenszerű, jambikus, német hatású, vagy még inkább: sablonos — viszont mindez a korabeli magyar műzene szinte teljes egészére hasonlóképpen „ráhúzható”. S azt sem szabad felednünk, hogy a műdalok burjánzása mit takar: bizonyos sajátos magyaros hang keresését! Amit egyáltalán nem vagy csak burkolva írhattak le, mondhattak ki — aztáegéreetethették a hangjegyek: itt már nem hallgattathatták el Petőfit. Nem először és nem utoljára van ez így a zeneirodalomban ... A kiegyezést közvetlenül megelőző és követő évek zene- és irodalomtörténetünk korabeli nagyjainak „találkozását” hozták Petőfivel. Mosonyi Mihály az A szerelem, a szerelem című verset dolgozta fel. Arany János négy Petőfi-versre írt dallamot: az elsőt 1874-ben (A tintásüveg), a többit 1880-ban (Hozzám jössz-e, A toronyban delet harangoznak, Csokonai). Arany zeneszeretete közismert, s az is, hogy ő maga is gyűjtötte a népi vagy annak hitt dallamokat. Ebből a tényből Kodály messzemenő következtetéseket von le: „Arany nyilván nem ismerte szülőföldje dalkincsét a maga teljességében, hanem csak azt a részletét, amely közvetlen környezetében élt. Ha őt ez a maroknyi anyag verselésre tudta ihletni, mennyivel többet meríthetne a mai költő a ma ismert népdalkincsből! Persze csak a dallamában élő, s nem könyvből, hanem teljes, kétoldalú mivoltából megismert és átélt népdalból. Enélkül hiába olvassa éjjel-nappal a népköltési szöveggyűjtemények papírjait. És még egyet. Elképzelhető-e, hogy Arany akkor is eljut versművészete magaslatáig, ha nem tudja lekottázni dallamait, hanem csak dalolgatja, mint annyi nótakedvelő magyar? Nem képzelhető. A tökéletességnek azt a fokát csak a zenei elemek legapróbb tudatossá tétele által érhette el!” (Arany János dallamgyűjteménye, 1952) Hangsúlyozni is felesleges: Arany Petőfidalai melódiában, formálásiban, hangvételben egyaránt a korabeli népdalokról mintázottak. Ugyanígy írhatta volna ezeket szinte bárki a jelesebb műdalköltők közül. Ami egyúttal értékkategória is: e dalokat nem remekműként, hanem mint érdekességet, Arany sokoldalúságának egyik bizonyítékát tartja számon a zenetörténet. (Itt kell emlékeztetnünk arra, hogy az Aranynak tulajdonított Befordultam a konyhába megzenésítés nem a költő, hanem Füredy Mihály leleménye.Erkel és Liszt oeuvre-jében is felfedezhetünk Petőfi-kompozíciókat. 1863-ban először Erkel zenésítette meg A magyarok istenét (ebben a verbunkos jellegű dalban néhány helyen az eredeti szövegen is változtatott — nem értelemszerűen). 1892- ben két másik Petőfi-költeményt alakított férfikarrá (Elvennélek én, csak adnának; A faluban utcahosszat). A tematika e változásából messzemenő következtetéseket aligha vonhatunk le, már csak azért sem, mert a legújabb zenetudományi kutatások a késői Erkel-kompozíciók eredetiségét sok esetben megkérdőjelezik, s „Erkel-alkotóműhelyről” számolnak be, vagyis Erkel muzsikus fiainak az apa neve alatti alkotói tevékenységéről. Liszt is „dallamosította” A magyarok istenét, romantikus pátosszal, nemes nagyvonalúsággal. Hasonló karakterű a Petőfi szelleme című zongoradarab változata, mely a Magyar történelmi arcképek sorozatában kapott helyet. Ebben az általa legnagyobbnak becsült magyarokról festett zenei portrét, Petőfit eredetiben nem olvashatta, de mégis ily módon tisztelgett emlékének. Széles körű tájékozódását, hazafias lelkületét ismerve aligha tévedünk, ha úgy véljük, ez a tiszteletadás egyaránt szólt a költőnek és a politikusnak. A múlt század második felében, s még inkább a századforduló környékén szinte minden zenei tollforgató kötelességének érezte, hogy Petőfi-dalokat írjon (id. Ábrányi Kornél, Doppler Károly, Hubay Jenő, Mihalovich Ödön stb.). Sok minden vegyül ezekben a darabokban: verbunkos, csárdás hang, helyenként operai reminiszcenciák, s a korabeli, mai fülnek szinte elviselhetetlenül rossz prozódia. Gyűjteményes kiadások is megjelennek: pl. Langer Viktor száz dalt tartalmazó Petőfi-albuma, Hubay tizennyolc Petőfidala stb. Bár itt-ott a forradalmi versek is zenei köntöst kapnak, ez időben jellemzőbb mégis Petőfi lírai, játékos verseinek muzsikába öntése. Századunk elején tovább él a Petőfi-kompozíciók divatja. Érdekes azonban, hogy hosszú ideig a nagy mesterek érdeklődésén teljesen kívülesik Petőfi életműve. A dalszerzők egyik legtermékenyebbike, Reinitz Béla, több mint 100 Ady-dalt írt, de Petőfidalt mindössze csak kettőt. Dohnányi Ernő, Weiner Leó és Bartók egyetlen Petőfi-dalt sem komponált! Míg az előbbieknél ezt magyarázhatjuk azzal, hogy elsősorban hangszeres műveket alkottak, Bartóknál más a helyzet. Ő megzenésített Ady-, Balázs Béla-verseket és népballadákat! Hazafias lelkesedésének ifjúkori fellángolása idején Kossuthról szimfóniát írt. Nincs kizárva, csak feltételezhetjük, hogy ha ez az időszak tovább tart, úgy esetleg Petőfivel is szorosabb, alkotói kapcsolata alakul ki. Később érzésvilága már harmonikusabban fonódott össze a kortárs Adyéval. Még később pedig, a Cantata profana és több más, tervezett, de valóra nem váltott népballada-feldolgozás korszakában — úgy tűnik — inkább eredeti népi, „tiszta forrásból” merít. (A Cantata profana román balladaszövegét saját maga fordította magyarra, összesen három hasonló művet szeretett volna írni: a Cantata profana mellett az egyiket szlovák, a másikat magyar népballadaszövegre.) Mindenesetre, ma még nem teljesen tisztázott Bartók és Petőfi ily „negatív” kapcsolata. Elképzelhető, hogy a további kutatások meglepetésekkel is szolgálhatnak. Külön kiemeljük Kodály Petőfi inspirálta kórusműveit, már csak azért is, mert ezek a szerző jelentős (ha nem is a legjelentősebb) opuszai közé tartoznak, s mindenképpen az eddigi Petőfi-kompozíciók legjobbjai. Nem sorolhatjuk ide Kodály Petőfizsengéit, az 1900 előtt komponált Vadonerdő a világot, és a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakán a negyedik év vizsgadolgozatát, az 1904-ben írott művet (Szeretném itthagyni a fényes világot). Az érett mester első Petőfikórusai, az Isten csodája és a Rabhazának fia a második világháború idején keletkeztek, tehát viszonylag későn. A további átköltések Kodály életművében: 1844, A székelyekhez, Csatadal, Élet, vagy halál, Hejd Büngözdy Bandi, A magyar nemzet, Nemzeti dal. Ez utóbbit 74 éves korában komponálta, s itt figyelhető meg legjobban Petőfi közvetlen hatása: a megzenésítés is visszatérő zenei részekre épül (rondójelleg), a hangvétel klaszszikus egyszerűségű, a vershez hasonlóan a zene is sokak értésére tart igényt, sallangmentes, világosan „követhető”, közvetlen hatású. Ihletett, prozódiai és művészi remeklés a többi Petőfi—Kodály-darab is: a magyar ének és énekbeszéd mintapéldái. A Nemzeti dalt korábban is megzenésítették, például Kuti Sándor, akinek karművét 1942 márciusában a Vándor-kórus énekelte óriási sikerrel a Vigadóban. De ehhez az együtteshez más Petőfi-vers is hozzánőtt: miután 1940-ben a Warsaviankát betiltották, ugyanerre a dallamra a Szeptember végén szövegét énekelte a kórus, így játszották ki a cenzúrát, s így kelhetett új életre a különféle munkás-összejöveteleken ez a népszerű, gyújtó hatású induló. A Szeptember végén „igazi” zenei átköltői között találjuk az ismert operettkomponistát, Huszka Jenőt (1954), Sugár Rezsőt (1953) és másokat. Még egy példa a hasonló „párhuzamos” komponálásokra: a Föltámadott a tengert megzenésítette Huszka (1948), Kadosa Pál (1949), Szabó Ferenc (1955, ill a későbbi, 1959-ben készült oratóriumában), Kósa György (1960) stb. Már ez a felsorolás jelzi, a statisztikai adatok pedig bizonyítják, hogy a felszabadulást követően két nagyobb hulláma volt a Petőfi-kompozícióknak: egyik a szabadságharc századik évfordulója körül (1947—48), a másik kb. 1954-től kezdődően. Néhány példa: 1947: Kodály: A magyar nemzet, Csatadal, Élet, vagy halál; 1948: Szabó: A farkasok dala, Kadosa: A nép nevében; 1954—56: Szervánszky: A bilincs, A kutyák dala stb. Ugyanekkor, s korábban is, természetesen más karakterű Petőfi-versek is ihletően hatottak, mégpedig a legkülönbözőbb formákban. Dalokon, kórusokon kívül születtek Petőfi-szimfóniák, szimfonikus költemények, szvitek, operák, népies daljátékok, oratóriumok, kantáták stb. Legtöbbjüket elfeledtette az idő, de néhány közülük változatlanul népszerű repertoárdarab: ilyen — a maga műfaji keretein belül — Kacsóh Pongrác daljátéka, a János vitéz, Szabó Ferenc ragyogó — a Kodály-kórusok vivőerejével vetekedő — Földtámadott a tenger oratóriuma, s jó néhány dal és kórusdarabo (az említett szerzőkön kívül Bárdos Lajostól, Dávid Gyulától, Farkas Ferenctől, Hajdú Mihálytól, Horusitzky Zoltántól, Kardos Istvántól stb. stb.). Jelenleg, a Petőfi-évfordulóra is több opusz készült, közülük különösen érdekes és sikeres Petnovics Emil Illyés Gyula Petőfi-könyvének befejező passzusaira írott, 1973 februárjában bemutatott kantátája. Ezúttal nem esett szó Nietzsche ésRobert Franz Petőfi-dalairól, szovjet, finn és más nemzetiségű komponisták általi megzenésítésekről. Mint ahogy több tucat Petőfi-zenemű lajstromozását is mellőznünk kellett. De talán a leírtakból is kitűnik: a Petőfikompozíciók kisebb-nagyobb „kilengésekkel” követik a történelem mozgásait, hullámzásait. Petőfi és a magyar zenekultúra egymástól elválaszthatatlanok. Petőfi a zenében is él, költészetének varázsa minden kor alkotójára hat. S a zene sajátos eszközeivel színesítvegazdagítva természetesen az alkotások befogadóira is továbbsugározza mindazt, amit életművében örökül hagyott. JUHÁSZ ELŐD E Petőfi koszorúi Aki valaha szöveggyűjteményt, antológiát, válogatott kiadást szerkesztett, az tudja, hogy a vele való törődés, gyötrelem, hasonlatos a viviszekcióhoz. Ezen az sem változtat, ha a válogatásnak csupán egyetlen alkotó vagy egyetlen korszak profilját kell megrajzolnia. Csanádi Imre kötete azonban sem nem szöveggyűjtemény, de nem is válogatott kiadás, mert ha az volna, nyilván nem hiányozhatna belőle a Jövendölés, a Távolból, A magyar nemes, A gólya, a Burián Pál emlékkönyvébe, de meg kellene találnunk a kötetben a Csatábant és A honvédet is, hogy éppenséggel csak egynéhány olyan verset említsünk, amelyek nélkül Petőfi-válogatás szinte elképzelhetetlen. 22