Kritika 4. (1975)
1975 / 2. szám - Kulin Ferenc: Százötven éve született Jókai Mór
Százötven éve született Jókai Mór Másfél évszázad legolvasottabb magyar írójára emlékezve az öt nemzedék tudatában tükröződő Jókai-képet idézzük. Magasztaló vélekedéseket és élesen támadó ítéleteket állítunk egymás mellé — anélkül, hogy bármelyik álláspont képviselőivel összekacsintanánk. Nem azért, mert pártatlanok kívánunk maradni. A Jókai nemzetmegtartó erejét abszolutizáló rajongóktól éppúgy elhatároljuk magunkat, mint művészetének politikai indítékú vagy arisztokratikusan elfogult bírálóitól. Ismerjük és nagyra becsüljük legjobb regényeinek jellemformáló varázsát, szeretjük nemesen szórakoztató „szertelen fantáziáját” és valljuk, hogy rendkívüli jelentősége van a magyar epika fejlődéstörténetében. Fenntartásaink nem annyira az íróval szemben — inkább a Jókai-kultusszal kapcsolatban vannak. Nem tartjuk egészségesnek azt a fajta irodalmi műveltséget, amelynek centrumában — mindenki mást kiszorítva — áll Jókai életműve. És korszerűtlennek, hamisnak érezzük azt a történetszemléletet is, amelyik — akár tárgyi, akár eszmei — érveit a nagy regényíró történelmi tárgyú könyveiből meríti. Jókai bírálói, értelmezői közül azokkal értünk egyet, akik művészetének értékét költői fantáziája gazdagságában, a magyar prózai stílus egyik irányának áttörésében látják, a vallomástevők közül pedig azokkal rokonszenvezünk, akik saját egyéniségük, világképük fejlődéséhez híven megfogalmazták — s állandóan újrafogalmazták — Jókaihoz való viszonyuk változását is. Ez utóbbiak egyikének — összeállításunk első helyén — adjuk át a szót. Pályatársak között PETŐFI SÁNDOR: Fölléptél. Ez engem megújít. Hogy a sorompók közt ketten állunk. Most, barátom, küzdjünk, hadd legyen Győzedelmünk vagy vitéz halálunk! (Egy fiatal íróhoz, Pest, 1845.) „[...] mit én Jókai iránt érzek, az igazság szerint nem is barátság, nem is testvéri szeretet, vagy tán e kettőnek keveréke, vagy tán mind a kettőnél több ... valami le nem írható, s tagadhatatlan, hogy a világon senki iránt sem érzem azt, egyedül ő iránta [...]” (Levél Kecskeméthy Aurélnak, Pest 1846. jan.) „[...] a régi barátság tökéletesen ketté szakadt köztünk és örök időkre. Móric olly nemtelenül, olly gyalázatosan viselte magát irányomban, hogy rá sem nézhetek többé soha [... ] [... ] hírem és tudtom nélkül egy komisz cikket írt ellenem az Életképek utolsó számában, melyben engemet többek közt Vörösmarti iránti háládatlansággal vádol stb. pedig Móric sokkal több hálával tartozik nekem, mint én Vörösmartinak [...]” (Levél özv. Jókay Józsefnének; Pest, 1848. szept 6.) KRÚDY GYULA: Bizonyos, hogy Petőfi ismerte legjobban Jókait minden halandók közül. Ez az edzett, elszánt, szűkös életmódjánál fogva praktikusságra is kényszerült vándorló: úgy látott a módos komáromi fiú lelkébe, amint a gyermekébe a szigorú, de jó akaratú tanító. Tisztában lehetett képességeivel, de gyöngeségeivel is [...]” (Jókai és Petőfi, 1925. Írói arcképek; Magvető, 1957.) ARANY JÁNOS: „Kibékültél-e már Jókaival? Az olly furcsa kis processzus volt, hogy, kivált a posteriori, az ördög is nevetne rajta. Hanem, édes fiam, az isten áldjon meg... Barátod A köz nemzetőr, mint leendő százados kapitány, mpr.” (Levél Petőfinek; Szalonta, 1848. nov. 19.) RÉVAI JÓZSEF: „[...] Azt hiszem, ma már nem lehet vitás, hogy Petőfinek volt igaza Vörösmartyval szemben is, Jókaival szemben is. Elvi kérdés volt ez és nem »kivitel« kérdése. Annak a kérdése volt, hogy úgy kell-e vezetni a magyar átalakulást, hogy kompromisszumra kerüljön sor az osztrák-német udvarral, a magyar ellenforradalom erőivel, vagy úgy, hogy ne kerülhessen sor a kompromisszumra, hogy a harcot végig lehessen küzdeni. Erről volt szó, és csak így érthető, hogy Petőfi fájdalommal, de mégis letépte Vörösmarty homlokáról a babért, és Jókai ellen is fordult.” (A forradalom költője. Válogatott írások és tanulmányok. Kossuth, 1968.) KRÚDY GYULA: „[...] a végső kézszorításnak, ennek a barátságos elválás hiányának mindvégig érzője Jókai, akármilyen csodálatos alakokban hívogatja elő Petőfit a múlt időkből.” (Jókai és Petőfi, 1925., Írói arcképek, Magvető, 1957.) GYULAI PÁL: „[...] Jókai annyiszor leírta 1848. márciusi szereplését, Petőfivel való viszonyát s más dolgait, hogy már meg is unhattuk. Azt talán mondanunk sem kell, hogy adatai itt sem eléggé pontosak s a jövendő életrajzírójának erős bírálat alá kell venni azokat, ha használni akarja.” (A tengerszemű hölgy; Regény J. M.-tól; Budapesti Szemle, 1891.) KRÚDY GYULA: „[...] A múlt század krátere körül már mély hamuréteg van. [...] Hiába tiltakoznának a másvilágról, nevük egymás mellé került, sokkal elválaszthatatlanabbul, mint társszerkesztő korukban.” (Jókai és Petőfi, 1925. Írói arcképek; Magvető, 1957.) ANDICS ERZSÉBET: „A békepártiak védték a még fennálló feudális maradványokat, a regáliákat stb.: akik ezek ellen vannak, azoknak nézőpontjai »nem terjednek túl a bormérésen« (Jókai: Politikai horoszkóp; Debreceni Esti Lapok, 1849. ápr. 4.). Különösen felháborító volt az a hangnem, amelyben az Esti Lapok (Jókai) Táncsics Mihályt támadta, akivel szemben, úgy látszik, minden meg volt engedve.” (1848—49. Kossuth, 1968.) TÁNCSICS MIHÁLY: „(...] De ha Jókait már akkor ismertem is volna, és ha minden szellemi termékei már akkor előttem lettek volna, miket csak azóta, későbben alkotott meg, mégis kárhoztatásomat mondtam volna ki fölötte; mert hazánk függetlensége mindennél szentebb volt előttem”. „[...] 1862-ben zárták be Jókait sajtóvétség miatt, kit éppen a fölöttem levő börtönszobában helyeztek el. őt többen látogatták meg, de mindegyiküknek be kellett nevét írnia ; velem egész ottléte alatt háromszor talál A „kiegyező" politikus SÓTER ISTVÁN: „[...] Jókai pályáján a közéleti tevékenység szerves kiegészítő része az íróinak. És Jókai csodálatos egységet tud teremteni a kettő között — nála a közélet nem nyomja el az irodalmat, mint kortársai egy részénél, hanem ellenkezőleg: szüntelenül ihleti, táplálja. Annak, hogy Jókait eddig nem értettük meg — részben oka az is, hogy közéleti tevékenységére nem figyeltünk fel. És Jókai hanyatló írói szakasza épp amiatt következik be, mivel elzárulnak előtte a kedve, világnézete szerinti politikai cselekvés lehetőségei.” (Jókai alkotói módszere. Jókai emlékbeszéd, 1954.) A BALOLDAL PESTI JELÖLTJEI: „l... ] Jókai üzletember, még pedig az a fajta, aki ha érdeke kívánja, annyi dicséretet rámond a magyar alkotmányra, hogy fele sem igaz; beleolvas a 67-diki szerződésbe olyanokat, amik nincsenek benne, s kiolvas belőle olyanokat, amiket senki se írt bele; — üzletember, aki ha az adó elleni izgatással népszerűséget talál, nem sokat törődik a haza nyugalmával; — üzletember, aki valami mesés percentre számít, ha a közügyek eddigi vezetői, Deák és tanítványai, a hazát veszélybe döntő, részint szűkeszű, részint megvásárolt embereküt mutatnak be a közönségnek, és ha a vezetők —s a kormány becsületességébe, jóakaratába, belátásába való bizalom a népben megtörik.” (A baloldal pesti jelöltjei. Röpirat 1869.) BRÓDY ZSIGMOND: „[...] Láttuk Jókai úr pártját édes egyetértésben a szélsőballal és a nemzetiségikkel, ha támogatásukra szükség volt; és láttuk ugyanezen pártot ugyanazon barátoknak duzzogva hátat fordítani, ha a viszonyok fordultával felfelé kormányképesnek kellett mutatkoznia; láttuk Jókai úr pártját, midőn kitűzte a mézédes lojalitás zászlóját, de láttuk őt Madarász és Csanády szövetségében is. Maga az ellenzéki képviselőjelölt (Jókai) azon bámulatos és a maga nemében csakugyan páratlanul álló remekművet produkálta, hogy ugyanazon pohár mellett lelkesült Magyarország koronás királyáért és Kossuth Lajosért, ki az incompatibilitási teóriát fölállttá. [... ] Én, uraim, s velem bizonyára igen sokan, mi a baloldalt nem tarthatjuk kormányképes pártnak.” (Jókai programja és az ellenzék kormányképessége. A terézvárosi Deák-párt május 9-i közgyűlésén mondta Bródy Zs. 1869.) MIKSZÁTH KÁLMÁN: „Mire a választási nap felvirradt, már akkorra egész Magyarország a terézvárosi eredmény után lihegett. A kíváncsiság elfogta Bécset is és a nagy lapoknak riporterei megérkeztek. Magát a királynét is óránként kellett értesíteni. [... ] A választás két napig és egy éjjel tartott érdekfeszítő hullámzásával a számoknak. [... ] Az utolsó szavazókat már vállukon vitték végig [... ] a tömegek orkánszerű éljenzése mellett, s így lett megválasztva Jókai harminc többséggel. [... ] Hanem [... ] a választás sok pénzbe került, (Jókai) minden hitelforrását kimerítette. Dehát egyszer él az ember, s ez legalább szép nap volt. A legszebb a napok között. Csillaga magasan járt. Azzal a hittel pihenhetett meg az üdvözlő beszédek, válaszok és a lakomák, áldomások után, hogy az országnak körülbelül a legnépszerűbb embere.” (Jókai Mór élete és kora. M. K. e. M. XIX. kötet.) M. KONDOR VIKTÓRIA: „[...] Jókai, aki középnemesi értelmiségi család sarja, már a forradalom alatti politikai szereplésével is kifejezője volt osztálya ingadozásának a forradalmiság és a reformizmus között. A maga egyéni politikai útjával az osztály mozgásának csupán egyik kifejezője. [... ] Nem érthetünk egyet Sőtér Istvánnal abban, hogy A szerelem bolondjainak határozott társadalomkritikája cáfolná Jókai középnemesi ősz- KRITIKA között. Látogatói közt családom számára 20 frt-ot gyűjtött; attól fogva politikai lapját is küldötte; szóval ő mindig jóindulattal viseltetett családom iránt, ha velem nem igen rokonszenvezett is.” (Életpályám, 1949-es kiadás.) 16