Kritika 11. (1982)
1982 / 12. szám - Tóth Dezső: Gáll István ravatalánál - Petőfi Kínában
Gáli István ravatalánál A halál az élő számára mindig korán jön — Gáli Istvánt azonban kihívó méltatlansággal 51 évesen ragadta el. Pedig családi örökség szerint 70 esztendőt remélt, nem a puszta élethez, hanem az írói munkához. „Ha ötvenéves koromig meghalok, ez tragédia lesz — írta —, mert félbemaradt író maradok.” A tragédia bekövetkezett, de Gáli István félbemaradt művével is egész író, teljes művész, a mai magyar realista, szocialista prózairodalom, s épp ennek révén az egész mai magyar irodalom Kossuth-díjjal csupán fémjelzett nagy alkotója. Művének, tiszteletre méltó erejével csak személyiségének szeretetreméltósága vetekedhet , s a kettő nála érezhetően össze is függött. A barátok közt, a szerkesztőségekben, a Szövetségben, az irodalmi élet hivatalos és magánköreiben megforduló hétköznapi embert a teljes, a hallgatóját megszégyenítő nyíltság jellemezte. A közügyekhez szóló Gáll István mindig kész volt mások helyett s mások ellenében is kimondani az igazat, s mindig úgy, hogy egy percig sem hitte vagy hitette magát hősnek. Hallgatóját — vitapartnerét akár — mindig önmagával is megajándékozta; nyilvánosság előtt vagy négyszemközt bármiről beszélt is, s mindig eredetien, valahogyan vallomásosan is tette. Kevés olyan embert ismerhettünk, aki tárgyszerű megnyilatkozásaiban, vagy éppenséggel hirtelen kifakadásaiban ennyi közvetlen őszinteséggel, ennyi jóhiszemű feltétlenséggel szolgáltatta volna ki magát másoknak. Csak az teheti ezt meg, aki személyiség a javából. Ez a jellembeli nyíltság hatotta át és határozta meg egész életlátását. Kedvenc szavajárása volt: „Barátaim, ne áltassuk magunkat.” S mintha életművének is ez lett volna a legfőbb motívuma, célja és bizonyos értelemben tárgya: barátaim, ne áltassuk magunkat, a történelem, a szocializmus, a politika — kemény dolog. S ez számára mindig annyit is jelentett: azért nincs és nem lehet itt önáltatásra semmiféle ürügy, mert nincs ezeknél a dolgoknál fontosabb. „Engem a politika nagyon érdekel — írta. — Nem is nézem le, ellentétben sok értelmiségivel. Ahogy Lenin mondta, az emberiség legmagasabbrendű tevékenysége, amikor önmagát szervezi... Az a sejtésem, hogy a politika a legerősebb emberi szenvedély, még a szerelemnél is erősebb talán.” Így és ilyen alapozású hivatásérzettel vállalta fel a magyar történelem személyesen megélt, felszabadulással, fényes szelekkel, ötvenes évekkel, ellenforradalommal viharostragikus és mégis szép szakaszának írói felrajzolását. Ha művének tematikusan elsősorban a szocializmus tegnapja a tárgya — s művészete jellemzően A ménesgazdában, a Vaskorban csúcsosodott is ki —, szellemében mégis átfogó és máig ható. Mindenekelőtt azért, mert ahogyan ezt a tegnapot láttatja, az a mára vall, a szocializmus építésének arra a több mint negyedszázadára, amellyel írói pályája is egyidős. Művének társadalmi önismeretünk szempontjából nem tematikája, hanem szemlélete okán van pótolhatatlan jelentősége. Abban, hogy a most önkényesen, de nem alaptalanul neki tulajdonított „ne áltassuk magunkat, barátaim” eltökéltségével, művészetének ellenállhatatlan sugalmával véste a szívekbe és lelkekbe, hogy mit nem, hogy mit soha többé — és állította holnapjainkig sugárzó erővel, hogy mit igen, mit továbbra is, mit jobban. Gáli István művének lehetséges totalitása, nem formai jegyeken mérhető realizmusa a szocializmus iránti aggódó-bizakodó, dilemmákat átélő, de mindig töretlen és művészileg ezért hiteles hűségén alapszik. Tizen-huszonéves fejjel a marxizmust, a szocializmust abban az iskolában tanulta, ahonnan politikai okok miatt zárták ki; abban a tatabányai bányászvilágban, abban a Néphadseregben — egyszóval abban a környezetben — értette meg helyesen, véste a szívébe mélyen s élte át a szavakkal egyezőt, amelyben hitét sok minden meg is hazudtolta. A kommunista írót — mint írót — úgy hiszem, csak az különbözteti meg más szemléletű társaitól, hogy az ilyen természetű konfliktust eleve drámaibban éli át, hogy az ilyen természetű konfliktus egész, személyiségével összeforrt világnézetét teszi próbára. Gáli István átélte ezt az összeütközést, kiállta ezt a próbatételt, ezért bontakozhatott ki íróilag is egy olyan szocialista társadalomban, amely a „soha többé" és a folytonosság jegyében általános hátteret, művészi kilátópontot, történelmi lehetőséget adott a személyesen átélt tegnap művészi értelemben is reális ábrázolásához tehetsége élt ezzel a lehetőséggel. Nem tompította az élet lélekbe-húsba vágó éleit. Hogy a szónál maradjak: éles volt emberi kommunista-írói kritikája arról a rongyembereknek is kedvező kishitűségről, amelyik mesterségesen akarta prolongálni az osztályharcot, de az ő gondolati-művészi értelmezésében az osztályharc is valószerűen, tartalmilag igaz módon volt éles. Az ő „ne áltassuk magunkat, barátaim” — igazmondása azoknak is szól, akik ezt a korszakot legszívesebben mindenestül tennék történelmi zárójelbe. A gyász az elveszett értékkel mindig arányos: a búcsúzás ezért vált át méltatásba. Gáli István ezt — ha volna honnan — megértené, így csak egymásnak mondhatjuk: szeretetre méltó embert, nagy, mert realista írót vesztett vele egész irodalmi életünk, a magyar társadalom. Rajtunk múlik, hogy bennünk, akik közvetlenül ismertük, éljen tovább példaadó emberségének szelleme. Műveit pedig vigyék az egyes ember és az egyes generációk életénél sokkal tartósabb útra belső értékeik, történelmi igazságuk. TÓTH DEZSŐ : Petőfi Kínában A jó hírek lassan járnak. Nemrég jutott el hozzánk Kínából Lin Wan-sing 1981-ben megjelent 400 oldalas Petőfi monográfiája. A szerző évtizedekkel ezelőtt a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt. KRITIKA .#*•» . mni-muv tnniiii -k t.<r. a a •»»* *m.b«**t N Ír«4-* »» «>*««* *«-•«»»*#**rutin*«.«*. *** *«»**»-0)* **«**.*■» H*KK i-n««u n vin «.**.*»« «*«««* »« «-«*«#& mnüXhHkitmm. rsMfcv:*«*«:st.ii,}.* **!»»*tEVfl«*.*«» fi«. • . »» r-.r.r o*. V V f **•!*+ *#aií h* *. th a« 14«. *«» t- a*. *rr « » «!*• »* -VŐ*» ■ *!>*.'«* ; "iSr.n-.K, t. «I «tt *t * . *;j, I !!?***«*<( * t** . t. v rx-musm-ir.. *»x* * ■»*•«»».•. tms. ■■ i -**imm. •«*»• -> «I ' t ’• -*•> » »«»!.. f v* t v-t ««*< !ft. »« > n í , t «r n «* ‘ ; 1 • J -d-' * mt-.'i * * *. - . , „■, *. ■ n ,s. jtu . , ,N r ■ . * ' fcr. r *»•'***> c-n • •,.>,■ r - v,. r, •> i s \ ■ . • ■ !«*,