Kritika 16. (1987)
1987 / 2. szám - Tóth Péter Pál: A falu jegyzője - Fókusz
39 az irodalmi fogantatás csak a szüzsé kölcsönvételében mutatkozik meg; Eötvös, a reformkor, a társadalomjobbító hév közhelyekké laposodva, nyomtalanul elvész. A „távoli falvakba”, az „egyszerű emberekhez” nem ez jut el, hanem a helyette létrehozott, felületes, szegényes, primitivizált történet. TÓTH PÉTER PÁL FÓKUSZ KRITIKA aktivitására, de már nemcsak erre. Ezt az áldozatokra is kész munkaszeretetet össze akarta és tudta kapcsolni az azt megsokszorozni képes modern technikával és munkaszervezéssel. Szellemi portréjában az a legmegragadóbb, hogy nemcsak ismeri és kihasználja az adott feltételek közötti „hajózás” keskeny útjait, hanem tiszteletre méltó alázattal nem szégyell másoktól, a jobbaktól tanulni. Hiányzanak belőle a produktív embert bilincsbe verő hatalmi és teoretikus korlátok. Egyszerre vigasztaló és csüggesztő az, ahogyan a „menedzseri józan paraszti ész” céljai felé törni kényszerül. Vigasztaló, mert természetes áradásként akár körülfolyja a gátakat, elcsüggesztő, mert mindez emlékeztet az egykor mindent forradalmasító gőzmozdony mára már szánalmasan és aggasztóan alacsony hatásfokára. Bábolna ismét egyszerre lett egyedi „csirkebirtok”, nyugatias fegyelmével és rendezettségével, s ugyanakkor a környezetéből kilépni nem tudó „normális” magyar vállalkozás. Hiszen részben eljutott sok tekintetben a küszöbhöz - módszerekben, szakszerűségben, szintekben, ugyanakkor egyedül nem „léphet be”. Mert ehhez nem elég a Burgertek, az SPF-es állatorvosok, a megújult külkereskedők s egészében az egykori pusztán kialakult kisváros lakóinak elszigetelt ügybuzgalma. A „Bábolnabirtok”, ahogyan régen is, ma is „hűségesen magyar”. Egy bizonyos rendszer jól szervezett maximuma anélkül, hogy értelmes teljesítményorientáltsága s valódi hatékonysággal való „apolitikus politizálása” ténylegesen begyűrűzhetne. Így válik Bábolna csodálatos intermundiummá, ahol műhelyre lelhetnek a magánélet sok baját értelmes tevékenységgel kiegyensúlyozni akaró, alkotó szándékú emberek. Az SPF-es állatorvos és családja Bábolna emberi hajszálgyökereire is utal, miközben persze megáll önállóan is az átlagos emberi létnek szeretet által helyet találó emlékműveként. Az ilyen emberek és családok létezése csendesen érvelő bizonyíték arra, hogy a sokak fejét elöntő káosz, a vegetativitásra támaszkodó céltalanság nem szükségszerű. A kényszerű frázisok és a divatos „természetesség” korában a dinamikus, megújulni és szolgálni képes egyensúly lehetőségéről beszél mindez meggyőzően. Megláthattuk tehát a sikeres magyar agrárüzemet időben, fent és lent. S az alkotók a legegyszerűbb eszközökkel közel hoztak sok mindent, ami nemzeti és egyéni önismeretünkhöz szükséges, vagyis meggyőzően mutatták be, hogy a „köztes helyzeteknek” aprómunkával, tanulással, egyéni elkötelezettséggel és körültekintő, mérlegelő okossággal irányt lehet adni. Az ehhez elengedhetetlen türelem magától értetődik. TÖRÉCZKI LÁSZLÓ A falu jegyzője Bizonyára nem volt műsorszerkesztői célzatosság abban, hogy Ariane Mnouchkine Molikre című, nagyszabású vállalkozása után rögvest Zsurzs Éva A falu jegyzője című négyrészes sorozatát tűzte műsorára a Magyar Televízió. Már csak azért sem lehetett, mert a világhírű francia film a kettes csatornán szerénykedett, Kossuth-díjas tévérendezőnk műve ellenben Isaura kisasszony előmelegített műsoridejében ostromolhatta a magyar nézők szívét. Mégis, ez az akaratlan egymásutániság vet kíméletlenül éles fényt a MTV-ban készült produkció elszomorító hiányosságaira. A francia rendezőnő alkotása egyszerre volt bölcs humorral átszőtt elmélkedés a művészsorsról és eposzi sodrású korrajz. De vajon mi lehetett az oka Eötvös József magyar szempontból kultúrhistóriai jelentőségű, de mára kissé elfeledett regénye filmrevitelének? Milyen tanulságokat rejteget egy, az elevenen élő és ható műből irodalomtörténeti érdekességgé fakult alkotás mai, televíziós feldolgozása? Eötvös könyvének emberi drámái politikai, társadalmi s csak részben morális konfliktusokból erednek. Egy társadalomkritikai hevületű műtől olyan „üzenet” várható el, amely ebből a szférából származik. Zsurzs Éva filmje azonban nem győz meg aktualitásáról. Jó alkalom volna ez a pártos mű egy árnyalt, sokrétű, a kor emberének gondolkodásmódjába belehelyezkedő kor-ábrázolásra. Ettől a lehetőségtől azonban már a filmet létrehozó szándék is megfosztja a sorozatot, cselekménycentrikus rövidítéseivel, az eredeti szöveg modernizáló átfogalmazásaival, s főként azzal, hogy a benne foglalt gondolatok közvetítését pusztán a magyarázó jellegű belső hang (háttér-hang) közléseire hagyja. A rövidítések pergő(bb) cselekményű kalandfilmet csinálnak A falu jegyzőjéből, a modernizálások „gördülékenyebbé”, „közérthetővé” teszik Eötvös mondatait, megkímélve a nézőt attól az erőfeszítéstől, hogy a XIX. század gondolatvilágába, szellemiségébe kelljen helyezkednie. Kétségtelenül a megfilmesítés mellett szól viszont, hogy ebből a klasszikusunkból még nem készült film (tv-film), s hogy leforgatása - nézőcsalogató kosztümös sorozat létére - viszonylag kevés költséget igényel. A közművelés címén űzött ilyen ízlésrombolás két oldalról véli megtámogatva magát: egyfelől, mert a kultúrát terjeszti a nagy művek megfilmesítésével. Ennek ugyan ellentmond az, hogy többnyire éppen a legnépszerűbb regények, Jókai, Mikszáth művei esnek áldozatul e törekvésnek Magyarországon. Másfelől, hogy nemes alapanyagból nemes végterméknek kell születnie. Ennek pedig az mond ellent, hogy az adaptációk csak akkor nem gyengébbek az eredeti műnél, ha a film eszközeivel teremtik újjá a könyvben egyszer már magas színvonalon megfogalmazott tartalmakat. Ehhez a megszüntetve megőrzéshez azonban szuverén látásmód, alkotói bátorság szükségeltetik, nemcsak a film alapjául szolgáló írás, de a filmművészet közlésrendszerének, ennek a sajátosan vizuális kifejezési formának alapos ismerete, eszközeinek birtoklása és kreatív alkalmazása. Huszárik Szindbád& vagy Makk Szerelem című filmje tán a legismertebb példa mindezekre, de a Magyar Televízió műsorán a közelmúltban is találkozhattunk kiváló feldolgozásokkal. Mihalkov, Fassbinder vagy Tarkovszkij filmjei után csak kínosan feszenghetünk, látva, hogy Zsurzs Éva A falu jegyzője című opusza nem csillant fel semmit abból, amit filmművészetnek szokás nevezni, hogy minden tekintetben gyenge, széteső, igénytelen munka. Szegényes, jelentéstelen képi világa a harmincas évek deklamáló hangosfilmjeinek konvencionalitását idézi. A kamera nem kíván felfedni semmit az - állítólag - ábrázolni kívánt világban. Követgeti a szereplők jövés-menését, álmosan plánozgat, biztonságosan bevilágított helyszíneken kockázatmentesen tankönyvízű kompozíciókat produkál. Pillesztően szabványos az, amit láthatunk. A vágás jelentőségét sem látszik felismerni a neves filmrendezőnő. Szituációteremtése darabos, képtelen arra, hogy bármit érzékeltessen, mindent (legalább egy vágókép erejéig) megmutat vagy elmondat: szájbarág. Zsurzs színészvezetése rendezői (alkotói) koncepciótlanságának megfelelően jórészt a szerződtetett színészek megbízható manírjaira, bevált modorosságaira épít. A Fővárosi Művészek amolyan igazi haknibrigád módjára „hozzák a figurát”, az alkotásban való részvételt jelző invenciózus játék rizikóját mindössze Kézdy György és Bán János meri vállalni. A többiek mentségéül szolgáljon, hogy - mint tapasztalt profik - pontosan tudták: ennek A falu jegyzője című filmnek éppen erre a Filmgyár, a Rádió és a szinkron közti rohanásban kisajtolt rutin-jelenlétre van szüksége. Mindezek következtében ez a film nem felelhet meg ún. közművelődési missziójának sem, mert Ernest Mandel: Megbékélten és megosztottan - A munkásmozgalom az USA-ban Miért nincs szocialista tömegmozgalom a világ számszerűen legnagyobb bérmunkásságával rendelkező, vezető kapitalista ipari országban? Történészek és szociológusok generációi próbáltak választ adni a jelenkori történelemnek és politikának erre a központi kérdésére. Ebben két iskola áll egymással szemben. Az egyik végérvényes különleges esetnek tekinti az USA-t; elmélete az american exceptionalism, az „amerikai kivétel”. A másik időben behatárolt, vagyis konjunkturális okokkal magyarázza az amerikai munkásosztály politikai önállóságának elmaradását ; arra mutat rá, hogy az USA munkásosztálya legalább háromszor - a 19. század hetvenes és nyolcvanas éveiben, a századforduló és az első világháború között, továbbá 1936 és 1946 között megkísérelte az áttörést a politikai önállósághoz, és ezt minden alkalommal az objektív és szubjektív (politikai-ideológiai) tényezők dialektikus összjátéka hiúsította meg. Az első elmélet arra a következtetésre jut, hogy az USA-ban sohasem lesz szocialista tömegmozgalom. A másik szerint várható, hogy a jövőben újra lesznek lehetőségek egy ilyen mozgalom számára. Közben a két iskola komolyabb képviselői nagyon hasonló okokkal magyarázzák, hogy nem jött létre szocialista tömegmozgalom. Mindkettő felsorolja, hogy az USA-ban először a frontier, a „szabad földbirtok” Nyugat felé eltolódó határai, aztán a tömegbevándorlási hullámok a polgári társadalom nagyobb mobilitását idézték elő, a proletariátusnak instabil maradt a struktúrája; a mindenkori legújabb bevándorlási hullám mindig új alsó réteget hozott létre. Felhozzák továbbá, hogy az USA-ban nem volt kontinuitás a jakobinus-forradalmi kispolgári és a szocialista-proletár demokrácia (szociáldemokrácia) között. A kontinuitásnak ez a hiánya egyrészt a feudális múlt hiányának, vagyis a polgári és kispolgári forradalmi hagyományok gyengeségének, másrészt annak felel meg, hogy Andrew Jackson populizmusa már az 1840-es évektől bevezette az általános választójogot. Végül az USA 20. századi polgári osztályának a nagyobb gazdagságát, továbbá az ország nagy kiterjedését és különbözőségét említik annak a magyarázatául, hogy a kezdődő nem-polgári tömegmozgalmakat könnyebben integrálni lehetett, mint Európában, Ausztráliában és Japánban. Egy „harmadik párt” áttörésének a gyakorlati nehézségei a pragmatikus amerikai munkásosztályt mindig újra a hagyományos kétpárt-rendszerbe való integrálódásra térítették el. Mike Davisnek a „Prisoners of the American Dream” („Az amerikai ábránd foglyai”) című könyve az eddigi legjobb kísérlet ezeknek a tényezőknek a marxista elemzésére. Metodikájának a kulcsa az, hogy a történelem objektív és szubjekt