Kritika 16. (1987)
1987 / 2. szám - Gréczy Zsolt: Két lemezről - Tőkéczki László: Bábolna
Bor Pál más, ma az art decónak adományozott jellemzőket is a moderneknél talál. „...ez az egész művészi mozgalom - írja Az új művészet céljairól (uo. 1924. 65. old.) - elveiben távolodás a reneszánsztól és közeledés akár az egyiptomi vagy aszszír, akár az ó-keresztény, román vagy gótikus művészet elveihez és formafölfogásához.” (A négerművészetről, a mesterségek szeretetéről egy-egy ,,Párizsi levele" szól a Magyar írásban.) „A mesterségek szeretetéből egyenesen folyik a nemes anyagok szeretete - írja a Magyar Iparművészet fent jelzett cikkében. - Egy-egy kubista szobrász műterme tele van szép puha márványokkal és vaskeménységű gránitokkal, szép színű diófatönkökkel és jószagú keleti fákkal.” Végül a Munka 1928. októberi számába A kézműipari tárlatról írt kritikájában a hazai helyzetet veti össze a világban tapasztaltakkal: „...a kispolgár szívesen tetszeleg magának elmúlt korok stílusának pompájában, mert társadalmi elhelyezkedésének patinát gondol adni azzal, ha lakását a régiség látszatával ruházza föl... Hát ma már csak parvenüknek készülnek bútorok? A bútor nem luxus- hanem használati cikk. Mindenkinek hozzáférhető bútorok kellenek. Egyszerűbb eszközökkel szebb és olcsóbb bútor. Ma már mindenütt Európában és Amerikában - kivéve nálunk - tudják, az egyszerűség nagyobb szépség minden dísznél.” „Az ésszerű termelésnek az ésszerű világnézet az alapja. De ki gondolkodik itt ma ésszerűen s ki is merne gondolni a szociális szükségletek észszerű kielégítésére?” A felidézettek talán érzékeltetik: a résztvevő nem éppen ott húzza meg a határt modern és szecessziós között, ahol az utókor avantgarde és art deco között. Természetesen tévedhetett, vagy a későbbi fejlemények cáfolhatták az egykori elképzeléseket. Az is lehet, hogy a tett ellentmond a szónak, a műalkotás a programnak. Mégsem árt eltöprengeni a differencián. BOR ISTVÁN ZENE Két lemezről Szörényi Levente: Végtelen úton Hosszú hallgatás után, az idei év talán legváratlanabb lemezével lepte meg rajongóit és ellenfeleit Szörényi Levente. Nem túlzás, hogy felfokozott várakozás előzte meg a korong megjelenését, hiszen az 1984-es búcsúkoncert óta a zeneszerzőt és előadóművészt túl nagy csend vette körül. Már az is meglepő, hogy szerzőtársa, Bródy János csupán egy szerzemény erejéig kapcsolódott be az alkotómunkába. Valamennyi dal zenéjét és szövegét (!) Szörényi Levente írta. Izgalmas gondolat- és érzelemvilágba cseppen a lemezhallgató. Önéletrajzi elemekkel fűszerezett, de közéleti problémákkal is foglalkozó dalszövegei túl azon, hogy egyéniek, egy mai „negyvenes”, a „külső és belső hangokra” egyaránt fogékony gondolkodó ember életérzéseit is kifejezik. Hiszen - s ez valamennyiünkre igaz - arra törekszünk, hogy a „pokoli dolgok” túlélésével „vágyaink napjához” érjünk. Szörényi muzsikája ma is rendkívül igényes, tökéletesen bánik a hangjával, a szöveg tiszta és érthető. Az utolsó felvétel Juhász Gyula megzenésített verse, méltó folytatása Szörényi népzenét és rockzenét egyesítő produkcióinak. KRITIKA A lemez címe egy közel húszéves Illés-nóta, a Nehéz az út című szerzeményben már szerepel. Nosztalgiázásról azonban szó sincs, hiszen előző két szólólemeze az Utazás és a Hazatérés címet viseli. Itt tehát valamilyen tudatosan felépített motívumrendszerről van szó, amely az állandóság és a változás dialektikus egységét hivatott kifejezni. Szörényi Levente lemeze kétségtelenül újabb „kihívás” a zenésztársak és a „nagyérdemű” számára. A semmitmondó, de divatos, kétszázezres példányszámban elkapkodott „happy-music” ellenpólusaként is funkcionál. Sokan kételkednek abban, van-e létjogosultsága a mai irányzatok mellett az ilyen zenének. Természetesen nem azonosulhat mindenki Szörényi Levente muzsikájával, értékeiért azonban elismerés illeti. Azt pedig igazán sajnálhatjuk, hogy ezeket a dalokat élőben nem fogjuk hallani. Katona Klári: Éjszakai üzenet Minden ember, aki vásárlási igénnyel tér be a boltba, elsőként a lemezek borítójával ismerkedik. Katona Klári új, immár ötödik albumának igen érdekes a tasakterve. A címoldalon egy Los Angelesben készült közeli művészfotó, amelyen az énekesnő két szeme két lemezre emlékeztet. A másik oldalon a feketefehér képeken egyik szereplő sem néz az optikába. És különben is az egész borító olyan barnásszürke benyomást kelt. Bizonyára nagyon szomorú lemez, gondolja a vásárló, és nem sokat téved, sőt, hogy őszinték legyünk, szinte semmit. A Katona Klári lemezein megszokott Presser Gábor-Sztevanovity Dusán alkotópároshoz ezúttal Demjén Ferenc is csatlakozott. A hazai könnyűzene e három nagyágyúja, nem túlzás állítani, a nyolcvanas évek egyik kulcslemezét segítették világra. Presser Gábor letisztult zeneiséget, dallamvilágot írt erre a lemezre, amely már egyneműsége miatt is fogva tartja a hallgatót. A zenei alapot lágyan hangzó billentyűs hangszerek szolgáltatják, a gitárbetétek pedig szelídséggé redukálódtak. Sztevanovity Dusán versei ezúttal is művészi igénnyel íródtak, gondolati mélységről téve tanúbizonyságot. Valóban szomorú ez a lemez, mert az egyén bizonytalan, társakat keres, olyan kapaszkodók után nyúlna, amelyektől nemcsak jelenének, hanem jövőjének is megoldását várja. Ezt a hangulatot árasztja Katona Klári albuma. Sztevanovity Dusán lassan már olyan költői munkásságot mutathat fel, amely egy saját kötetben válhatna igazán közkinccsé. Katona Klári méltó tolmácsolója a szép daloknak. Kiváló hanganyagát mindvégig uralva itt-ott bravúrosan énekel. A lemez a digitális technikának is köszönhetően kitűnően szól. Vájtfülűeknek és gondolkodni kívánóknak őszintén ajánlhatom. Mert bár szomorú, örülhetünk annak, hogy a szomorúság okait mások is felismerik. GRÉCZY ZSOLT TELEVÍZIÓ BábolnaÚjra bebizonyosodott a régi igazság, hogy művészileg avantgarde technika nélkül is lehet színvonalas, katartikus és informatív műalkotást létrehozni. A jó szemmel és arányérzékkel megtalált és tömörített „életanyagon” múlik minden. Nem következik ebből azonban a dolgok és emberek rendkívülisége. Ez még akkor is így van, ha ennek a filmsorozatnak a siker volt (lehetett) a szülőanyja. Hiszen a siker egyébként is mindig viszonylagos, s nem véletlen, hogy a lélektelen másolások, utánzások jórészt nagy kudarcokhoz vezetnek. Minden helynek, közösségnek és embernek feltárható és tanulságos múltja, „gyökerei” vannak. Bábolna ménesbirtok története egyszerre különlegesen egyedi s embereinek sorsában, mindennapos küzdelmeiben általánosan magyar jellegzetességeket hordozó. Hiszen a magyar nagybirtok korszerűsége, hatékonysága és fegyelme szétválaszthatatlanul összefonódott az egyént politikailag-társadalmilag gúzsba kötő munkaszervezéssel és nehéz testi munkával, amelyek az „emberi tényező” oldaláról az örökkévalóan hierarchizált rendet állandósították tudatilag is. Nem arról van szó, hogy Bábolna nem volt sok ember vágyálma, és hogy stabil ellátmányaival, előnyös rendezettségével ne lett volna akár követendő szociális példa. Csak arról, hogy az egyéni kezdeményezés hatékony elfojtásával - a földosztásnál csak egy tucatnyi család vállalta az önálló életet - s akasztásan szervezett művelődési-kulturális élettel (legfeljebb „fentről” lehetett „leereszkedni” a kocsmába) Bábolna nem a nyugati típusú „alkalmazotti” agrárüzem volt, hanem „lélekben” a hagyományőrző feudális nagybirtok örököse. Gondoskodó patriarchalizmusa a földet nem kérők ebben bíztak - a lelkiismeretesen „végrehajtó”, gyámolított nép jegyében fogant. Gyakorlatilag az ötvenes évek más előjelű hamis paternalizmusa is ezt a hagyományt folytatta olyan szubjektíve valószínűleg becsületes vezetéssel, amely erkölcsileg a csatában elöl példát mutató feudális vezért mintázta, s nem a modern hadászat távlatosan mozgató-tervező stratégáját. A rendvágásban példát adó vezető más oldalról tartósította - a korszak által egyébként igényelt - elavult önellátó gazdasági modellt. Nem véletlen, hogy felmerül a bottal idősebb munkást fenyítő főnök esete is. Az évszázados mindennapok emléke nemcsak a beszolgáltatás és a zömmel csak természetbeni keresmény rendszerében eleven, de ott „lakik” a régies, kicsi házacskákban, a nehezen nevelt - igaz, kevesedő számú - gyermekek pályaválasztásaiban (presztízs csikósnak lenni, lóval foglalkozni), sőt még a „térden alul” érő háziállatok lebecsülésében is. Bábolna tehát a hatvanas évek elejéig mind embereiben, mind gazdálkodásában múltjának sínein halad. Ez az értékelés nem sértés akar lenni, s nem akarja a majd újítók érdemeit nagyobbítani. Nem, mert a múltak Bábolnájában nagy erő is volt: az 1919-es román „rekvirálás” nulla pontja után talpra állt, s a II. világháború mindent kifosztó átvonulását követően is regenerálódott. Ráncos arcú, megbékélt öreg magyarok élete vallott erről is hitelesen. A mai szemnek sok problémát felvető ellentmondásos múlt óriási öröksége az elpusztíthatatlan munkaszeretet, a „kevésen is hűséges” tiszteletre méltó emberi magatartása lehetővé tette a túlélést és az újrakezdést - persze nemcsak Bábolnán. A filmsorozat így állít emléket a mindennapok magyar népének is. Azt hiszem, Burgert Róbert sikerének titka abban rejlik, hogy ő távlatosan, s nemcsak Bábolnán, de „Keleten” is, újszerűen építeni tudott és akart a magyar paraszt eme elpusztíthatatlan 38