Kritika 19. (1990)

1990 / 1. szám - M. G. P.: Hegedűs a háztetőn

I­tt nyüzsög az egész belügy . .. nagyon izgatot­tak — somolygott mandarin-arcával Komlós János a Hegedűs a háztetőn főpróbája előtt a dohányzóban. Pánik a főpróbán. Pánik az engedélyezés körül. Hivatalnokok pánikja és a főpróbahiénáké. Utóbbiak bejutni szerettek volna a nézőtérre, előbbiek kijutni a musical főpróbájáról. Mitől féltek a hivatalnokok? Attól talán, hogy Auschwitzot járt nyugdíjasok a zenés da­rab hatására föltépik a székeiket, s cséphadaróvá átalakítva kitódulnak a Nagymező utcára? Néhány előadás után betiltották a darabot. Szabatosabban: lekerült a műsorról. Nem tudni pontosan, mikor. Képtelenség dokumentálni az adminisztratív beavatkozást, ezen időszak tiltá­sai írásos beség nélkül történtek. Egy szakszervezeti munkásakadémián ez idő tájt előadást kellett tartanom a „mai magyar színházról”. Javasoltam, inkább beszélgessünk. Válaszolok bármely kérdésre. Máris magasban egy kéz. - Azt mondja meg az elvtárs, miért tiltot­ták be a Hegedűs a háztetőn-t? - Szívesen megmondom, ha megmondja, miért mutatták be! Jerry Bock musicalja 3242 előadásával (be­mutató a New York-i Imperialban 1964. szep­tember 22.) 1970-ben a Broadway történelmé­nek leghosszabb sorozata címét nyerte el, vala­mint a Tony-díjat, hozzá a New York-i színi­­kritikusok díját. Húszmillió dollár hasznot haj­tott Broadway-bemutatója, további tízet Ame­­rika-szerte tartott tájelőadásai, az úgynevezett nemzeti turné. Egymillióért vették meg a lemez­jogokat, kétmillióért a filmjogot. Világszerte bemutatók követik: Londonban (1967. február 16.) 2030 előadást ér el. A New York-i Tevje, Zero Mostel helyett itt Topol az anatevkai tejesember, filmen is ő alakítja. (Percsik szere­pében egy magyar: Éles Sándor). Mi félnivaló van a musicalban? 1970-ben Berlinben láthattam. A Komische Operben Walter Felsenstein egyik legutolsó rendezéseként alig játszották, ugyanis Kelet- Berlinben ugyancsak betiltották, de hogy a közönség is kielégüljön, és az ideológiai éber­ség se maradjon éhen, havonta egyetlen alka­lommal mégis adták. Képzelhető a jegyekért vívott gyilkos harc. Betűtök igénybe vettek minden összeköttetést, hogy bejuthassanak az ideológiai dugáru előadásához. Felsenstein elő­adása szép volt, méltóságteljes és unalmas. Chagall modorában készült a díszlet háttere, gyertyák fénye világította meg a két oldalszín­padot, ahol menórák,­ roppant gyertyatartók hangsúlyozták a vallási jelleget. Felsenstein zenei ízlését kevéssé elégítette ki Bock muzsi­kája, kiegészítette hát a partitúrát régi héber dalokkal. A dalok szépek voltak, mély átéléssel énekelték mindegyiket, nem lévén azonban közük a cselekményhez, kínzó unalmat terjesz­tettek a filoszemita színházi koncerten. Mi a csudának aggódtak ettől a szépelgően vallásos érzelgősségtől? Joseph Stein és Sheldon Harnick, a két Broadway-darabcsináló Sólem Áléchem elbeszé­lését vitte színpadra. Tevjét az egykori magyar fordítás Tóbiás, a tejesember­nek címezte. Ér­zelmes kisvárosi életképek a zsidó közösség mindennapjaiból a pogromok fenyegette egy­szerű iparosok életéből. A Broadway-iparosok hibátlanul működő cselekményt készítettek Áléchemből. A cselekmény Brechtre emlékez­tet. A Mutter Courage-ben egy történelemre vak asszony sorra veszíti el fiait. A Hegedűs a ház­­tetőn- ben egy történelemre vak, egyszerű tejesember sorra veszíti el leányait. Nevezhetjük ezért Butter Courage-nak. Mi­re tiltani való akad az érzelmes történe­ten? Egyszerű a válasz, de nem fejthető meg szín­házi kérdésként. Az első amerikai bemutató sikere 1964-től 1973-ig tartott szakadatlanul. Sikere lepipálta HEGEDŰS A HÁZTETŐN az addigi legkitartóbb Broadway-szériát, a Life with father című megkönnyeztetőt. Szorgalmas, rendes kisemberek gyöngéd ábrázolását kapta a közönség, egy fenyegető­ külső éri­­ megszaggatja álmaikat, bevérezi szerelmüket, és földönfutóvá teszi őket a kegyetlen történelem. Miért kell ettől félni? Hagyni kell sírni a közönséget. A Broadway-széria közepén (1967. június 6.) kirobban Izraelben az úgynevezett hatnapos háború. A Közel-Kelet történelme belesegített a Broadway-sikerbe. A darab főszereplője szelíd amerikai hazafias érzelmességgel védelmezte a saját házát és családját, hirtelen hőssé vált. Tevje egyszerű kisemberből zsidó nemzeti hőssé alakult át a színpadon. Ettől féltek a Nagymező utcában és az Unter den Lindenen megríkató darabot betilták? Nem ettől, hanem attól, hogy kiderül, a megbonthatatlan nemzeti egység nem jelent egyhangúságot. Magyarországon nincs zsidó kér­dés. Ha nincs zsidó kérdés, nincs antiszemitiz­mus sem. Ha pedig nincsenek antiszemiták, nin­csenek zsidók sem. A magas polcra vergődött politikus struccok irányította tűzön-vízen át egységnek nem volt szabad kilyukadnia, kínos lett volna, ha kiderül: az egység ellentétekből szerveződik. Egy zenés darab a Fővárosi Ope­rettben megpendíti a zsidó kérdés témáját, még ha a századelő Oroszországának pogromok szaggatta idejét regélve-dalolva világgá. Mivel olyan politikusok őrködtek a nemzeti egység fölött, akik­­ az egyszeri városba látogató paraszt példájára, akit elvittek az állatkertbe, s amikor megmutatták neki a zsiráfot, fölkiál­tott: Ilyen állat nincs! - úgy határoztak: nin­csenek ellentétes érdekek, nincsenek felekezeti, etnikai, ideológiai, politikai ellentétek. Hogy hova vezetett ez a körültekintés, tapasztalhat­juk nap mint nap. A Fővárosi Operettbéli Tevje előadásához pedig a hivatal megkapott minden garanciát: a magyar őserőt szakelőadó nagy tragikus, Bessenyei Ferenc játszotta a főszerepet, gyö­nyörű hanganyagával és kardalosi, valamint magyar nótázási gyakorlatával. Túri Dani a zsinagógában. A Dúvad pajesszal. A maceszevő Bánk bán. Az előadás szereplői lábukat nem a színházi anyaföldön vetették meg, hanem színes szirupon csúszkáltak. Negédes, könny­facsaró, elbírhatatlanul giccses előadás jött létre, csupán Bessenyei emberi-színészi bája, medve­ kedvessége és szelíd derűje, valamint Petress Zsuzsa sokszor elfelejtett színészi ereje fénylik ki a melasztömbből igazi művészi érté­kével. Az előadást így is lezavarták a színről, hogy néhány év múltán, amikor a fejvesztett kultu­rális irányításnak már nem maradt ereje maga­teremtette ideológiai tyúkszemekkel bajlódni, ismét színre kerülhessen a Nagymező utcában, kielégítve a kiapadhatatlan nézői érdeklődést. És most a Hegedűs a kaposvári színház tete­jén telepedett meg. Mit keres egy cionista musical Somogyban? Cireszes havenolók azon a színpadon, ahol nem alázatos szolgái a nagy­érdeműnek, hanem néhány lépéssel ízlése előtt járó, kitartó nevelés? Tartottam ettől a bemu­tatótól. Nem üldözöttségem szorongásai keltet­tek ellenérzést bennem. Ízlésem fintorgott tőle. Nos, a színészként népszerűségre szert tett Bezerédi Zoltán második rendezéseként lecsa­polta a színpad mesterséges műkönnyeit, ki­fogta az érzelgős sóhajokat, és szellemléptekre késztette a Broadwayn működésbe szerelt szín­padi szerkezetet.Elvetette a kézenfekvő chagalli álomszerűséget és mesevilágot a szcenírozásban. Menczel Róbert lapozható falapokból és fa­szerkezetekből konstruálta meg a sokváltozó díszletet. De ez nem a színpadi mesegügye leporellója: szikár és gyakorlatias alkatrészek áll össze a kép, az orosz paraszti kékek parasztházak oldalán; s hogy Chagall jiddi mesevilágánál jobban vonzotta az orosz konst­ruktivizmus, ezt diszkrét szemtelenséggel jelzi a középpontban elhelyezett torony, Tatlinnak a III. Internacionálé emlékmű-idézete. Ismerve a hazai anyagbeszerzési nehézségeket, nem tu­dom, mivel tudta helyettesítve elhitetni a né­zőkkel Szakács Györgyi, hogy a színpadi zsidók népviseletben vannak: eabardint és méltóság­teljes atlaszselyem­kabátot hordanak. Néprajzi ihletésű az előadás. Komor tömeg fordul szem­be a nézőtérrel. Ez nem az édesgő színház olcsó könnyekre pályázó bájolgása, hanem ugyanaz a férfias, fogakat összeszorító, a jelenségekkel farkasszemet néző, ábrándtalan realizmus, amit megszerettünk a kaposváriaktól. Bezerédi képes megszervezni a musical szö­vevényes gépezetét, képes kikerülni a könnyek s­zavát, a pihegő érzelmességet. Kemény, pontos,­ szikár előadása azonban nem takarítja meg­ a mély érzelmeket és a szenvedélyt. Bezerédi nem úgy rendez, ahogy a rendező-rendezők, akik zsanírokat, díszletomlásokat rendeznek színész helyett. Nem terelgeti rossz pásztor módjára a lámpa­nyájat. Embereket kér a szín-­­padra. Így lesz a zsidó musicalből magyar­ dráma, emberi dráma a zenés pityeregtetőből. Nem céloz Erdélyre, nem céloz semmi karórád,­hoz igazított időszerűségre. Többet és mélyebb­­et tesz ennél: arról az aggodalomról beszél előadása, ami közös szorítása mindenkinek, akit félti családját, szeretteit, munkáját, házát, ott­­­honát. A kaposvári előadás arról vall: joga van mindenkinek az élethez. Bezerédi szaktudása és színészi ravaszsága nemcsak abban anyagszerű, hogy olyan muzi­kális és szép hangú, nagy tehetségű színészeket, mint Molnár Piroska, legjobb, legérzékenyebb formájukba csal be, hogy az extravagáns meg­jelenésű Helyei Lászlóból kicsikarja az emberi­­ kedvességet, hogy mértékkel alkalmazza Pogány Judit áradó humorát és karikírozó­ készségét... Szalma Tamást fölszabadítja, segít a társulathoz frissiben szerződött Varjú Olgának a beillesz­kedés kínjain túlesni, hogy egy olyan tehetséges epizodistának, mint Lugosi György, súlyos és méltóságteljes alakításra ad alkalmat, de arra is van fortélya, hogy amikor Bal József egyetlen szólóját adja elő, zsebkendő-elővarázsoló bű­vészmutatvánnyal terelje el a közönség figyel­mét az erősen korlátozott képességű tag leküz­hetetlen hiányairól, és mellé adja a csille szemű és csillogó tehetségű Magyar­okat; olyan erős sugárzással vesz részt partnere m gánszámában, hogy azt a látszatot kelti, mintha az is színész volna. A Hevesi András vezényelte zenekar és a színház lelkesen éneklő fiatal színészei mind sokat tesznek azért, hogy a Broadway-vazelin helyett megjelenjen a színen — ne a hiteles libazsír, hanem a magyar disznózsír. M.G.P- KRITIKA 2

Next