Kritika 19. (1990)
1990 / 11. szám - Ludassy Mária: Kétszáz éves aktualitások – Jefferson szövegei. Fordította Tóth Zsuzsa
forradalom ellenségei közé sorol, mit sem érdekel, ahogy azok a rágalmak sem, melyekkel a második mocskol. Amikor a rendőrség betiltotta e lapokat, egyaránt tiltakoztam. Nem az a kérdés, hogy a betiltott mű jó vagy rossz, hanem az, hogy rendőri betiltásuk az Emberi Jogok Deklarációjának megsértését jelent, megengedhetetlen támadást a szabadságjogok ellen. Meggyőződésem, hogy a sajtó szabadsága a legbiztosabb korlát, melyet a legügyesebb zsarnokság sem képes kijátszani. . .” Condorcet szerint egyetlen szabad újság még a cárok trónját is képes lenne megingatni. Meglehet, a restauráció után uralomra került ultramontán katolikusok, ultrakonzervatív királypártiak is így vélték, mert a gondolat- és szólásszabadság elleni támadásokat talán még a jakobinus terroristáknál is fontosabbnak tekintették. A különvélemény elfojtásának legbiztosabb módja egy olyan eszmeiség restaurálása, melyben a vita, a másság megjelenése logikailag lehetetlen. Ezen eszmerendszer bázisa az ultramontán katolicizmus alapdogmájának, a pápai csalhatatlanságnak a proklamálása. Ahogy a legélesebb elméjű ultramontán gondolkodó, de Maistre fogalmazott: nem az a fontos, hogy a pápa tényleg tévedhetetlen-e, hanem hogy a pápának csalhatatlannak kell lennie, különben a kritikus kétely és a végtelen viták újjáéledése elkerülhetetlen, márpedig a szellem eme hübrisze szülte a szabadelvű rendszereket, az emberi jogok istentelen deklarációit. De Ronald-nál a társadalom a jók és a rosszak örök küzdelme, s a jó sohasem lehet toleráns a rosszal (lásd Robespierre kétpártrendszerét!), a társadalom érdeke előbbre való, mint a társadalomellenes individualizmus szubverzív szellemének szabadsága. De Bonald így ír: „a modern szabadelvű filozófia az individuális ember, a felfújt ÉN filozófiája, míg én a társadalmi ember, a MI tekintélytisztelő filozófiáját alkotom meg”. Főcenzori minőségében mondta: „Szememre hányták, mint az emberi jogok megsértését, hogy csorbítani merészeltem a gondolatszabadságot, de egy civilizált társadalom nem engedheti meg inkább, hogy valaki másképp gondolkodjék, mint a hivatalos tanítás, mint egy politikai társadalom azt, hogy valaki másképp cselekedjék, mint azt a törvények előírják.” Ezért a cenzor a társadalom alappillére: „Minden gondos szerző kikéri barátai véleményét, mielőtt megjelentetné művét. S lehet-e megbízhatóbb barát, mint a kormányzat és azon megbízottjai, akik ekképp szólnak az író emberhez: »Barátként kérted ki tanácsunkat írásodról, mely ellentétes politikai nézetet hirdet, mint melyek őrzésével a kormányzat megbízott minket. Csak a legfelvilágosultabb és a legerényesebb embereket nevezik ki cenzornak, megbízhatsz bennünk, a mi ítéletünkre bízhatod kéziratod sorsát. Tanácsadóid és természetes bíráid leszünk egyszersmind; gondos kézzel megmutatjuk, hogy mit kell megváltoztatnod, mit kell törölnöd művedből, mi megmondjuk, hogy mit kell hozzátenned cikkedhez, és atyai gonddal engedélyezhetjük vagy megtilthatjuk műved kinyomtatását, az egész társadalom érdekében, de főként saját érdekedben. Csakis a gőg, az esztelen gőg lázadozhat egy ilyen bölcs és egyszersmind ilyen atyai intézkedés ellen!«” (Sur la liberté de presse Conservateur, 1817. június 18.) A jakobino-populista liberalizmus-kritika közvetlen szellemi örököse persze nem az ultramontán katolicizmus (ez a régi jó inkvizícióra megy vissza), hanem a XIX. századi etatista szocializmus, a marxizmus tankönyvileg megállapított előfutára. Befejezésül egy bájos utópiából idézek, a Petőfi által is kedvelt Cabet „Ikáriájából”, mert a múlt századi utópiák ezen álma látszik századunkban a legkönnyebben kivihetőnek: „Egy bájos szerelmes dalról beszéltek nekem, majd ez alkalommal megemlítették, hogy Ikáriában minden dal bájos, mivel itt senki sem nyomtathat ki semmit, még egy dalszöveget sem, a Köztársaság engedélye nélkül. — hangzik a liberális lord útibeszámolója a megvalósult kommunizmus társadalmából. — Lehetetlen, kiáltottam fel, elképzelhetetlen, hogy a Köztársaság éppúgy cenzúrázná a műveket, mint a monarchiák! — Csak az biztos, felelték nekem, hogy itt mindenki csupán a Köztársaság engedélyével írhat. De nem a demokratikus társadalom következménye ez? — Ám e következmény abszurd! — Miért lenne az: a Köztársaság csak bizonyos embereknek engedélyezi, hogy műveiket megjelentessék, ahogy csak a gyógyszerészeknek engedi meg, hogy gyógyszert készítsenek. — A ti Köztársaságotok így despotikusabb, mint bármely despota! — De kedves uram, a szabadság nem abban áll, hogy mindent megtehessünk, csak arra van szabadságunk, ami polgártársaink javát szolgálja. És bizonyos dalok morális mérget tartalmaznak, ami veszedelmesebb lehet a társadalom számára, mint a fizikai méreg! — Önök tehát a sajtószabadság ellenfelei? — Nem, uram, mi hívei vagyunk a sajtószabadságnak az elnyomó királyságokban, de nem Itária szabad köztársaságában!” LUDASSY MÁRIA* Elhangzott szeptember 22-én a Nyilvánosság Klub által szervezett Rendszerváltás és hagyományok című vitán. Kétszáz éves aktualitások Jefferson: Az emberek meggyőződése nem tartozik a polgári állam fennhatósága alá Törvényjavaslat a vallásszabadság törvénybe iktatására (82.szakasz) Jefferson ezzel a nagy jelentőségű törvényjavaslattal az 1776-ban megkezdett folyamatot akarta betetőzni. A Függetlenségi Nyilatkozat után ez volt számára a legfontosabb, amit a szabadságért tett. A későbbiekben ez lett minden szövetségi és állami alkotmány alapja az egyház és az állam viszonyának tekintetében. Madison megérezte, hogy milyen hatása lesz ennek, és 1786 januárjában, közvetlenül a törvényjavaslat elfogadása után ezt írta Jeffersonnak: ,,Ez az ország mindörökre véget vetett az olyan nagyratörő reményeknek, melyek törvényeket akarnak alkotni az emberi szellem számára." (Dőlt betűvel és zárójelben olvashatók az eredeti törvényjavaslatból kihagyott részek és nagybetűvel a hozzáadások.) (Tudjuk, hogy az ember meggyőződése és hite nem saját akaratától függ, hanem önkéntelenül formálódik szellemi tapasztalatai alapján, hogy MIVEL a Mindenható Isten szabadnak teremtette a szellemet (és azzal, hogy minden korlátozással szemben ellenállóvá tette, abbéli legfelső akaratát nyilvánította ki, hogy szabad is maradjon), hogy minden olyan próbálkozás, amely akár jogi büntetésekkel és terhekkel, akár állampolgári létében akadályozva befolyásolni akarja a szellemet, csak képmutatást és becstelenséget fog szülni, és ellentétes vallásunk szent megalapítójának tervével, aki noha egyaránt ura a testnek és szellemnek, mégsem akarja sem az egyiken, sem a másikon tett erőszakkal terjeszteni a vallást, bár mindenható hatalma képessé tenné rá (hanem az értelemre tett hatásával kíván újabb és újabb híveket szerezni neki), hogy a világ legnagyobb részén a történelem során téves vallásokat hozott létre és tartott fenn az a szentségtörő önteltség, amellyel mind a politikai, mind az egyházi törvényhozói és uralkodói hatalom, melyek — noha maguk is csak gyarló és köznapi emberekből álnak — saját meggyőződésüket és gondolkodásmódjukat kiátva ki egyedül igaznak és csalhatatlannak, elnyomták mások hitét, így próbává meg saját meggyőződésüket másokra rákényszeríteni; hogy a zsarnokság bűnébe esik mindenki, aki arra kényszerít egy embert, hogy pénzzel járuljon hozzá egy olyan meggyőződés terjesztéséhez, melyet nem vall, és amelytől borzad; hogy még ha csak arra kényszerítünk is vánkit, hogy saját vallási meggyőződésének ezt vagy azt a tanítóját támogassa, akkor is megfosztjuk attól a szabadságtól, hogy annak a lelkésznek fizethesse adóját, akinek erkölcsei számára példamutatóak, és akinek érzése szerint a legnagyobb ereje van arra, hogy az embereket a becsület útjára vezesse; a papoktól pedig így megvonjuk a személyes magatartásuk elismerését kifejező időnkénti jutalmakat, melyek további buzdítást adnának nekik az emberiség tanításának komoly és lankadatlan munkájában; hogy állampolgári jogaink nem függnek szorosabban összeválási meggyőződésünkkel, mint a fizikáról vagy a geometriáról vallott felfogásunkká, és éppen ezért, ha bármelyik álampolgárt méltatlannak ítéljük a köz bizalmára oly módon, hogy csak akkor láttatik alkamasnak vamely bizalmi vagy jövedelmező hivatal betöltésére, ha ezt vagy azt a válási meggyőződést vallja vagy megtagadja, azoktól a privilégiumoktól és előnyöktől fosztjuk meg őt ítélőképesség nélkül, melyekre neki ugyanúgy, mint a többi álampolgárnak természetes joga van; hogy ha azokat, akik kifelé valamely vallás hívének válják magukat, világi rangok és javak adományozásával megvesztegetjük, az éppen annak a válásnak fog alapjaiban ártani, melyet pártolni szándékozunk, hogy noha bűnösök azok, akik nem álnak ellent az ilyen kísértésnek, azok sem ártatlanok, akik a csalétket elébük teszik; (hogy az emberek meggyőződése nem tartozik a polgári állam fennhatósága vagy bírói illetékessége alá;) hogy veszélyes tévedés megengedni a nem 32 KRITIKA