Kritika 21. (1992)
1992 / 10. szám - Szegő György: A rajz mint gyarmatáru - A Kritika postájából
vencet választunk, egy röpke percre megmosolygunk-megszeretünk egy-egy darabot, s arra kell gondolnunk, hogy talán valóban kimeríthetetlen az emberi fantázia. Akadnak persze letisztult formára költött, csak minitextilben előadható, mélyről jövő emberi üzenetek is, mint A. M. Zucchi homokkollázsa, mely a barlangfestmények levegőjét a Neghev-sivatag anyagával idézi fel, vagy G. Brylewska végsőkig tisztult fekete-fehér áhítatos kárpitkája. Különleges hatású a legváltozatosabb anyagok összeházasítása egy-egy lehetetlen, épp ezért különösen vonzó darabban (N. Hiroi: Széllel szemben). Felfedezhetünk jellegzetes emberi gesztusokat, magatartásmódokat néhány gombolyag, gyapjúszál, filcképződmény viselkedésében (C. Dorschel: Ferde bálvány, R. Inokurai: Virág és C. Abe: Pihenés a napon). A rendezés is segít észrevenni, milyen gyakori a sátor, a hajlékmotívum, vagy az őrök sorakozása; talán valamiféle közös életélmény a védelem-védekezés Duisburgtól Kyotóig? De a minitextiltől a tragikum sem idegen. Bakó Ilona az egyetlen magyar résztvevő, akinek mindhárom biennálén szerepel munkája, a Háború borzalmát egy gallyra akadt szövetholttest képével idézi fel. Dráma ez a középkori pieták szűkszavú módján. (9. Nemzetközi Miniatűrbiennálé, Szombathely) HÚSZ MÁRIA A rajz mint gyarmatáru Ezúttal szeretnék két grafikai kiállítást összekapcsolni. Nem önkényesen teszem, egyrészt mert szinte azonos a kiállító művészek névsora, másrészt mert az értékükről szeretnék jó hangosan elgondolkodni. Az egyik grafikai kiállítást Vörösváry Ákos Első Magyar Látványtár Alapítványa rendezte. Minden rajz hátoldalán a „Művészileg ellenőrizve” obskúrus zsűri-germanizmus pecsétfelirata kéklik. Célszerű mindjárt Vörösváryt idéznem: „Ez az anyag jó tizenöt évvel ezelőtt került hozzám. »Forrásom« állítása szerint a MÉH-ből származott - gondolom, ha magasabb szorzóval, de mégiscsak kilóra - és nekem már csak egy jó arasznyi vastag papírtömeg jutott a sokból. Jórészt penészesen, gyűrötten, törötten. Ezeket a lapokat természetesen pecsételetlenül is kiemeltem volna reménytelen és méltatlan helyzetükből. Viszont a PECSÉT híján talán nem éreztem volna fontosnak most bemutatni őket, ebben az új korban, korunkban, amikor az áruházak kirakatában is, az áruház lépcsőházában is »ott van a művészet«, így ez a megnyugtató biztatás, ez a felhőtlen bizonyosság, ez a példás képtelenség. MŰVÉSZILEG ELLENŐRIZVE megspórolja nekünk, hogy a királyvizes fioláért nyúljunk, hogy fogaink között próbáljuk.” 80, 87, 90, 100 Ft-os kék pecsétes árak láthatók ugyanebből a grafikai anyagból a Vörösmarty téri asztali árusoknál. Azaz 15-20 éve került ennyibe egy metszet. Akkor ez kb. 5-6 német márkát ért. Kint ezért három sört adtak akkoriban. Most mélyen a valódi ár alatt, 1000 Ft-ért kínálnak egy rézmetszetet, hidegtűt, akvatintát vagy linót. Ez ma 25 német márka, ami kint ismét csak három sört ér (állófogyasztásnál). Lehet ilyen olcsó az áru, ha ez is a MÉH-ből származik, mint Vörösváry gyűjteménye. Jó minőségű grafikai munkákról van szó, hangsúlyozom. És azt is, hogy a forgalmazó Art-Genius Művészeti és Szolgáltató Kft. szabályosan jár el, azt csinál a művel, amit jónak lát. Legfeljebb a cég neve kissé eufemisztikus, mert ezzel az árral a gyarmatáru szintjén tartja portékáját, amiért nehezen lehet a művészet szolgálójának vagy védőangyalának nevezni. 47 Szemben a téren, fiatalok jóval gyengébb rajzokat készítenek: portrékat, 10-20 perceseket kétezer forintért, tehát drágábban, mint ami a valóban „művészileg ellenőrzött” munkák ára. (A Balatonon négyezer forint az ár.) Még ez is csak egy kétszemélyes vacsora ára, tengerünknél és nyugatabbra. Ugyanennyiért lehet a téren előre készült krétarajzokat is kapni: Vargas aktjainak másolatát vagy Lenin-portrét. Ez az egytállencse-ár még úgy is kevés, hogy nem művészi honoráriumról, hanem csak a munkaerő áráról van szó. Benn a Váci utcában, túl az erdélyi hímzéseken és csipkéken, van egy antikvárium. Itt szebb napokat látott könyvek kitépett illusztrációit 15-24 ezerért kínálják. A térképek ára igen magas. Már ahhoz képest, mintha egyben venné meg a könyvet az aszfalt-szafarira érkezett „vadász”, ekkor olcsóbb lenne az ára. Ezért tépjük szét a néhai polgárság szellemi hagyatékát, könyvtárait, és csapjuk be, akit lehet. (A Váci utcában mellesleg 60 százalékért vehetők meg a „zúzdába küldendő”, másutt 10 százalékért megkapható könyvek. Az a gyanúm, hogy a könyvek ezekről a helyekről, és nem a zúzda előszobájából származnak, így érünk el az újonnan megnyílt Grafikai Műtermek tárlatra, az egykori Csók Galériába. Ez a bolt a Művészeti Alap képcsarnokai közül mindig is a legillusztrisabb volt. Örvendetes, hogy a grafikusok megalakították szövetségüket, de nem egészen értem, miért ugyanazon a helyen árusítanak, ahol „művészileg ellenőrizve” bélyeggel és 80-100 forintos áron kínálták munkáikat több évtizeden át. Ki lehet most a vevő, ha az árak 9300-tól 56000 Ft-ig terjednek? Magyaroknak drága, noha itt a legjobb nevek a kiállítók. (Ezeket a kis számú értő magyar vásárló eddig is megtalálta, műtermi áron.) Szurcsik József (rajz, 36000), Szőnyi Krisztina (szita, 20000), Kéri Imre (rézkarc, 15 000), Pásztor Gábor gyönyörű Grünewald-variációja (18000), Ábrahám Rafael vegyes technikájú Lenin-je (37000) láthatók. Utóbbinál és Aranyosi György Asszimiláció című nagyméretű ceruzaaktjánál (56000) kicsit az utcai kereslethez való igazodást érezni. Ahogyan az is kissé dehonesztáló, hogy az előtérben pénzváltó működik INTERCHANGE neonok alatt. Egyetlen turistát sem láttam, aki frissen szerzett forintjait beljebb grafikákra költötte volna. Valamirevaló vevőnek ez a környezet snassz, az árak bizalmatlanságot keltően alacsonyak, szinte a mérettől és nem a minőségtől vagy a névtől függenek. Olcsóbban kínálnak egy-egy kisszériás lapot, mint szemben az antikváriumban egy megcsonkított könyvoldalt. Honnan is tudhatná a „vevő”, hogy ezek a művészek a magyar grafika élvonalát alkotják? Az árból nem. Akármilyen nyugati ajándékgyártó mester ennek sokszorosáért tudott árulni hasonló technikájú művet. A szövetség Grafikai Műtermek című, itt kínált nyolcoldalas lapja egyelőre csak magyarul íródott. Egy jobb kapitalista műkereskedő nem írja rá a képekre, hogy az ár keret nélkül értendő. Igaz, nem is konkurál a keret ára a műével. És marketingjét nem a markecolók utcájában nyitandó fiókra építi. Itt nem ezt veszik, hanem a naplementés tóparti szarvast, mint valójában a Vörösmarty téren is. Ennek 10000-es ára viszont a képkerettel együtt ennyi. Egy magára valamit is adó galérista ma már úgy tudja odacsalogatni a műértőt, ha ki sem nyit, hanem telefonon előzetesen megállapodik a vevő látogatásának időpontjáról. A kereskedelmi és a mögöttük húzódó társadalmi anomáliák sorolásával nem az új kezdeményezést, hanem annak megvalósítását érzem kétségesnek. A Csókban egyébként legalább olyan jó műveket láttam, mint Vörösváry alapítványi kiállításán. Az egyik értéket ment, míg a másik „gyarmatáron” herdál. Ilyen gazdagok vagyunk? - kérdezhetjük újra. SZEGŐ GYÖRGY Tisztelt Szerkesztőség! A Kritika augusztusi számában megjelent interjúban Kerényi József kiemeli, hogy a szecesszió kora építette fel és meg az alföldi települések városközpontjait, azok ma is látható középületeit. Én azonban azt hiszem, hogy a magyarországi szecesszió legszebb köznapi alkotásai Budapesten láthatók. Nem középületek, hanem lakóházak a Terézváros, az Erzsébetváros, továbbá a belső József- és Ferencváros szűk utcáiban. Csak annyira elhanyagoltak, hogy nem hencegünk velük. Holott, ha ezek a házak kívül-belül rendes állapotban lennének, akkor ma, amikor a szecesszióról - nem úgy mint gyerekkoromban - nem fanyalogva, hanem elismeréssel beszélünk, kiderülne, hogy a budapesti szecesszió szebb és a maga nemében haladottabb a bécsinél. Nem értem viszont Kerényi Józsefnek azt a kijelentését, miszerint Gajdócsi Istvánt és annak egy barátját, mindketten 1947- ben végezték be jogi tanulmányaikat, még abban az évben ki akarták nevezni vérbírónak. 1947-ben még koalíció volt, még előtte voltunk a pártállami koncepciós pereknek. De még a pártállami időben sem volt szokás meg sem száradt diplomájú jogászokat bírónak kinevezni. Téved Vezér Erzsébet, amikor azt írja, hogy a Szilágyságot nem csatolták vissza 1940-ben. Szilágy megye teljes egészében visszakerült Magyarországhoz a második bécsi döntés alapján és így zsidó lakossága ugyanúgy a holocaust áldozatává vált, mint az érmindszentiek. DR. DEL MEDICO IMRE Lapunk támogatói MTA-Soros Alapítvány Művelődési és Közoktatási Minisztérium József Attila Alapítvány Szabad Sajtó Alapítvány MHB Táncsics Alapítvány MHB Művészeti Alapítvány MHB Sajtóalapítvány és magánszemélyek KRITIKA POSTÁJÁBÓL Szeptemberi számunk 36. oldalán a Prológ vagy epilóg? című cikkben képcsere történt. A fotón Imrédy Béla látható.