Kritika 21. (1992)
1992 / 2. szám - Pogonyi Lajos: Önirónia nélkül nem lehet politizálni. Beszélgetés Orbán Viktorral
5 1 KRITIKA valamire. Olyan embereket szeretek látni az ország élén, akik abban érdekeltek, hogy az életük révén az ország eljusson valahova. Az elmúlt negyven, de lehet hogy hetven év súlyos öröksége, hogy sok választópolgár csak azt fogadja el igazi miniszterelnöknek, valódi miniszternek, képviselőnek, aki „önfeláldozza” magát. A politika nem önfeláldozás! Mentsen meg bennünket a jó Isten azoktól, akik a politikát önfeláldozásból csinálják! Az ilyen politikai kultúrában a vezérre csak azért van szükség, mert ő tudja magát a leglátványosabban feláldozni. Akik pedig a vezér mögött állnak, ugyanezt teszik, csak nem látszik annyira. Az effajta lelki beállítódás romboló a politikában. Ennek nem lehet happy end a vége. Az elmúlt másfél évben azért több minden jó is történt, főleg ha a környező országokkal vetjük össze az eredményeinket. Nemcsak arra gondolok, hogy nálunk jobb a gazdasági helyzet, mint a szomszédos országokban, hanem arra is, hogy az alkotmányos berendezkedés dolgában is előbbre tartunk. Azt gondolom, hogy a kommunizmusból kifelé tartó országok számára az elnöki rendszer az autoriter uralom veszélyét hozza vissza. Magyarországnak ezt sikerült elkerülnie, ami sok szerencsés körülmény összejátszásának az eredménye. Lengyelországban kis túlzással már most elnöki rendszer van, vagy legalábbis ebbe az irányba mozdult el a politika. Csehszlovákiában az elnöki jogkör kiszélesítését részben azzal indokolják - egyébként jogosan -, hogy az etnikailag sokrétű állam összetartása mást, mint az elnöki rendszer kiépítését nem tesz lehetővé. A miniszterelnöknek ebből a szempontból igaza van, hogy Magyarország oázis, ugyanis nem fenyeget az elnöki rendszer veszélye. A mi alkotmányos berendezkedésünk annak kedvez, hogy az ország továbbra is parlamentáris demokrácia marad, ami nagyon fontos. Ha már a parlamentáris demokráciánál tartunk, a mai kormányzati felállással szemben más alternatívát is el tudsz, gondolom, képzelni... Többféle alternatívát látok, és épp ezért optimista is vagyok az 1994-es választásokat illetően. Azt hiszem, nem kell berendezkednünk egy MDF-Magyarországra. Nagyképűség lenne, ha most megjósolnám a választások eredményeit, de hogy milyen forgatókönyvek lehetségesek, arról szívesen beszélnék. Nosza. Meg kell akadályoznunk, hogy végleg bebetonozódjék a pártok mostani állapota. Nem szabad engedni, hogy az a helyzet maradjon fenn, amelyben a kormánykoalíció pártjai csakis a mostani felállást tudják elképzelni, s hogy az ellenzéki pártok is azt gondolják, hogy csak a jelenlegi hármas blokkban tudnak működni. Az 1994-es választásokra olyan lelkiállapotot kell teremteni, amelyben az MDF számára mondjuk nem válik lehetetlenné, hogy az SZDSZ-szel, a Fidesszel, vagy uram bocsá’ a Szocialista Párttal kormányozzon. Ugyanígy azt is el kell érni, hogy a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt is el tudja képzelni, hogy más pártokkal működjön együtt. A Fideszt is olyan lelkiállapotban kell tartanunk, hogy bizonyos feltételek esetében el tudja képzelni az együttműködést a KDNP-vel, vagy akár az MDF-fel, akár az SZDSZ-szel, de még a Szocialista Párttal is. Nem szerencsés bebetonozni a pártokat és már most felszámolni a köztük való érintkezést, hanem éppen ellenkezőleg. Éppen ezért nem kedvelem a „természetes szövetséges” elnevezést, ezt a kategóriát ki kellene törölni a magyar politikai nyelvből, ugyanis megmerevíti a jelenlegi pártközi viszonyokat. A Szocialista Pártról azt mondtad nemrég, hogy szexológiai zavarokkal küzd, mivel az első alkalommal felkínálkozik annak a pártnak, amelyik egy jó szót is mond róla... A Szocialista Párt kellemetlen helyzetbe hozott, mert azt mondta, hogy a Fidesz kész vele együttműködni. Ezzel szemben én arról szóltam, hogy a szocialisták kezdenek végre kijönni a gettóból, és az együttműködés elvileg nem zárható ki, de ezért még nem kellene hallelujázniuk. A Szocialista Pártnak szerintem van esélye arra, hogy ha nem is gyorsan, de szívós, hosszú munkával elnyerje azt a presztízsét, amelyet szakmai fölkészültsége alapján kivívhat magának a társadalomban, elfoglalhassa a baloldal Szociáldemokrata Pártjának helyét. Mindenfajta kapkodás, hirtelenkedés épp az ellenkezőjét idézi elő, például olyan helyzetbe hoz, hogy olyasmiket kellett mondanom, amiket te is említettél. Ami a gettót illeti, azért sokat tettek a volt, illetve a jelenlegi ellenzéki pártok is... Bár az MSZMP részéről engem sokat támadtak, sohasem akartam gettóba szorítani az utódpártot. Ugyanakkor nem is tekintettem a Szocialista Pártot olyan pártnak, amellyel valaha is keresni kellene az együttműködést. Úgy gondolom, hogy a Szocialista Párt a demokrácia kijelölt mezsgyéjén belül helyezkedik el - de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül együtt kellene vele működnünk. Ennek számos oka van, részben személyes, részben pedig politikai természetű háttere, no meg az, hogy az „indián nem felejt”. Mire gondolsz? A Szocialista Pártban még akadnak olyan emberek, akik a Fidesz megalakulásakor annak fölszámolását követelték és azt mondták, hogy erővel kell bennünket letörni. Mint ahogy az MDF-fel sem tehetem meg, hogy Csurka Istvánt nem tekintem a párt részének, ugyanúgy a Szocialista Pártban is vannak olyanok, akikről nem mondhatom azt, hogy nem tartoznak oda. Tudom ugyanakkor azt is, hogy mekkora különbség van mondjuk Csurka István és Antall József, illetve Horn Gyula és egyes szocialisták között. Térjünk rá arra, hogy milyennek látod a Szocialista Párt mellett - miután róla már beszéltél - a két ellenzéki pártot, az SZDSZ-t, magatokat? Jó-e nektek, hogy az SZDSZ élén változás történt, illetve az, hogy a szabaddemokraták mostanában azonossági válsággal küszködnek? Az SZDSZ az a párt, amellyel a Fidesz a legkönnyebben együtt tud működni. Nagyon bízom benne, hogy ez hosszú távon is így marad. Ennek számos oka van, leginkább az, hogy sok elvi kérdésben azonosság mutatkozik az SZDSZ és a Fidesz között. Ami az SZDSZ élén történt változást illeti, nem tudom, hogy az nekik jó-e, vagy rossz. Ezt tőlük kellene megkérdezni. A személyi kérdések engem ebből a szempontból nem érdekelnek, inkább az a fontos, hogy hosszú távon miként gondolkodunk az SZDSZ-ről. Magánemberként persze van véleményem. Az érdekel inkább, hogy az SZDSZ hosszú távon ne gyengüljön meg. Nem vagyok érdekelt abban, hogy az SZDSZ kiszámíthatatlan politikai irányvonalat folytató párttá váljon, és így ne lehessen velük normálisan együttműködni. A Fidesz népszerűsége egyébként utcahosszal megelőzi az összes többi pártét, ami szerintem hihetetlenül nagy erő, bár ezt jelenleg nem tudjuk lefordítani a mindennapi politika nyelvére. A Parlamentben ugyanis huszonketten vagyunk, s nekünk nagyon nagy szükségünk van az SZDSZ kilencvenvalahány mandátumára. Ha az SZDSZ elkezd szétesni és parlamenti frakciója nem lesz képes egységes politikai irányvonalat követni, akkor hiába népszerű a Fidesz, nincs olyan parlamenti erő, amely szembeszállhatna a nemkívánatos MDF- es alkotmánymódosítási törekvésekkel. Ezért járna katasztrofális következményekkel egy újabb Antall-Tölgyessy paktum. Ezért nekünk egyáltalán nem érdekünk az SZDSZ meggyengülése. Az sem érdekünk persze, hogy a választásokon jobban szerepeljenek, mint mi. Hát persze, a legnagyobb liberális ellenlábas... A politikai probléma ma az, hogy a liberális erők gyengülnek meg, ha az SZDSZ meggyengül. Ha azonban a következő választásokon megfordulnak az erőviszonyok, az SZDSZ gyengülése már nem katasztrofális a liberális erőkre nézve... Van azonban néhány probléma. Nem egészen világos, hogy mit tesz majd az SZDSZ új vezetése. Úgy gondolom, hogy Tölgyessy Péternek óriási lehetőség adatott meg, amikor a párt élére került, ugyanis azt csinál ebből a pártból, amit akar. Hogy érted ezt? Olyan értelemben mondtam ezt, hogy igazából nincs vele szemben jelentékeny politikai erő, mert a tagság elsöprő többségben őt támogatja. Olyan politikai vezetővel van dolgunk, aki szinte a teljes tagság bizalmát élvezi, s rendelkezik a pártapparátus és az összes pénzügyi forrás fölött. Miközben a frontemberek visszahúzódtak... Kollektív öngyilkosságot követtek el, amikor egy nekik nem tetsző politikai irányvonalnak engedtek át minden lehetőséget. Tölgyessy Péter most összekaphatja a pártot. Elindíthat egy olyan offenzívát, amellyel visszaállíthatja az SZDSZ régi presztízsét. De ez csak esély, vagy nem? Mindenképpen, mert elképzelhető az is, hogy Tölgyessy Péter nem lesz képes rá, s amit én egyáltalán nem kívánok, az SZDSZ folytatja az elmúlt fél évben tapasztalt széthullást. Előfordulhat az is, hogy, mint mondtam, megerősödnek. Azt hiszem, hogy ma Magyarországon a pártok gyengeségének vagy válságának sok esetben lélektani okai vannak. Nem feltétlenül a pártok pszichológiájáról van elsősorban szó, hanem inkább arról, hogy az egyes emberek számára, akik politikával foglalkoznak, milyen lélektani megterhelést jelent a politika. Sok helyütt tapasztalni, s ez az SZDSZ-nél különösképpen jellemző, hogy kiváló, briliáns, általam