Kritika 21. (1992)
1992 / 8. szám - Bayer József: In memoriam Papp Zsolt
akaratképzés eljárását megtestesítő modellek leírásában már különböznek. Erre, valamint a következőkre kimerítő taglalást találunk a szerző másik tanulmányában, címe Gerechtigkeit und Solidarität (megjelent a Bestimmung der Moralität című kötetben, szerkesztők W. Edelstein és G. Nunner-Winkler, Frankfurt, 1986). Mármost az amerikai John Rawls - A Theory of Justice, 1971 - a szerződéses megegyezés eszméjéből indul ki, és az eredeti állapot leírásába beépíti azokat a normatív korlátozásokat, amelyek között a szabad és egyenlő pártok racionális egoizmusa a helyes elvek kiválasztásához kell hogy vezessen. Lawrence Kohlberg — The Philosophy of Moral Development, 1981 - ezzel szemben G. H. Mead modelljét használja fel az egymással kapcsolódó perspektívák általános racionalitásáról. Az idealizált eredeti állapot helyére az ideális szerepátvétel lép, ami a morális ítélő szubjektumtól megköveteli, hogy magát bárki, vagyis mindazok helyzetébe behelyezze, akik egy kérdéses norma érvényesülésétől érintettek lehetnek. Habermas szerint mindkét modellnek az a hátránya, hogy a morális ítélet kognitív igényéről nem tudnak számot adni. A szerződéskötés modellje szerint a morális belátások a racionális választási döntésekhez hasonlóvá válnak; a szerepátvétel modellje szerint empatikus megértési teljesítmények játszódnak le. Jürgen Habermas és Karl-Otto Apel szerint - Moralbewusstsein und kommunikatives Handeln, 1983 - a morális érvelést a racionális akaratképzés eljárása alapján kell megérteni. A hipotetikus érvényességi igények vizsgálata olyan eljárást testesít meg, amikor mindenki, aki komolyan érvelni akar, egy kommunikációs forma idealizált vonatkozási rendszerébe kerül. Minden résztvevő egy érvelési gyakorlatot előfeltételez, amelyben valamennyi résztvevő mint szabad és egyenlő vehet részt a kooperatív igazságkeresésben, ahol egyedül a jobb érv kényszerítő ereje számít. Ezzel visszatértünk a korábban már mondottakhoz. Habermas szerint a procedurális jog és a morális megalapozás egymásra utaltak. Legalitás mint legitimitás csak annyiban előállítható, amennyiben a jogi rend reflexív módon a jog pozitívvá válásával létrejövő megalapozási igény felé fordul, mégpedig olyan módon, hogy a jogi döntési eljárások úgy intézményesülnek, hogy közben átjárhatók a morális diskurzus számára. Nem az érdekes tehát, hogy a jog mit tartalmaz, hanem az, hogy miként jött és jön létre - mert ha a pártatlanság procedúrái mellett jött létre, ennek már kognitív implikációi is vannak. Jog és morál határát persze nem lehet eltüntetni, másfelől annak megállapítása, hogy egy norma kényszermentes, azaz racionális és mindenoldalú jóváhagyás útján jött létre, ez az eljárás mai ismereteink mellett olyannyira kialakulatlan, hogy sem a tévedhetetlenséget, sem az egyértelműséget, sem az időhöz kötött eredményt nem garantálja. Eljárásaink esendők - mondja Habermas -, a kognitív meghatározatlansággal számolni kell; a jogi normák a politika eszközei maradnak, amelyeket éppen nem a pártatlanság vezérel, hanem cselekvési konfliktusok megoldása és politikai programok kivitelezése. Mégis, a jog a politika és a morál között marad, a jogi diskurzusban bizonyíthatóan megjelennek a politikai célérvek mellett a morális megalapozás érvei. 11 KRITIKA In memóriám Papp Zsolt Magas nálunk a férfihalandóság, mind többen hullanak ki életük delén a sorból. E sajnálatos, mégis száraz szociológiai tény fájdalmas valóságára csak akkor döbbenünk rá igazán, amikor olyasvalaki kerül az őrlő idő fogai közé, akinek a hiányát el sem tudtuk képzelni. Ilyen ember volt Papp Zsolt. Maga volt az elevenség, a nyugtalan, kutató szellem megtestesítője, aki a maga töprengő-kétkedő, állításait is kérdésekbe csomagoló írásaival egy útját kereső nemzedék jelképévé vált. Mert Papp Zsolt valójában, túl a tehetséges társadalomkutató és gondolkodó tiszteletre méltó alakján, egy nemzedék tükre és lelkiismerete is volt, amelynek öntudatosodásához maga is nagymértékben hozzájárult. Tudós értekezéseiben a társadalmi valóság tényleges arculatát feltáró fogalmakat és kategóriákat, elméleteket és módszereket igyekezett megragadni. Könyvei, amelyek polcomon sorakoznak, tanúi e küzdelemnek, és a kritikai társadalomkutatás magyarországi megszületésének dokumentumai maradnak. Egyben arról is tanúskodnak, hogy mily nehéz feladat is ez, hogy mennyire része valónknak a valóság általunk adott értelmezése, s hogy ezért gyakran mily reménytelen kísérlet objektív tudásra szert tenni a tényleges viszonyokról. A modern nyugati szociológia és társadalomelmélet egész arzenálját dolgozta fel és közvetítette a szakma és az érdeklődők szélesebb rétegei felé. Főleg a frankfurti kritikai társadalomelmélet hagyománya, a habermasi gondolatvilág iránt vonzódott, és ezt igyekezett elültetni a hazai szellemi életben. Eszménye egy lehetőleg elfogulatlan, ideológiai előítéletektől mentes modern társadalomkép kialakítása volt. Ennek józan, racionális és kritikai szellemétől remélte áporodott állapotaink, féligazságaink, a fejlődést gátló, stagnálásra kárhoztató értelmetlenségeink felszámolását. Külön gondolkodói erénye volt, hogy nem alkotott papírízű teóriákat, ellenkezőleg, a valóság szubjektív dimenziója iránti rendkívüli szenzibilitás jellemezte. A konkrét iránti vonzódása a kor általános lenyomatát a futball, a horgászat, a baráti beszélgetések és könnyű nyári esték hangulatában is vissza tudta adni. E sajátos képessége ellenére, amelyről krúdys hangulatú, impresszionista fogantatású, a színek, hangok, ízek és gondolatok egyenrangú társításán alapuló publicisztikai írásai tanúskodnak, Papp Zsolt alapjában mégis racionális, felvilágosító szellem volt. Hitt a belátás erejében, az ésszerű vitákban, a konfliktusoknak a kibeszélés és ésszerű egyezkedés útján történő humánus megoldásában. Egyszóval, humanista és felvilágosító attitűd jellemezte minden írásában, függetlenül attól, hogy mi volt a tárgya vagy mennyire sikerült bennük egy-egy tárgyalt jelenséget megmagyaráznia. A nyugati demokráciák politikai kultúrája mintaértékű volt a számára. Ezt igyekezett közvetíteni a konszenzuskeresés és -teremtés legkülönbözőbb változatainak elemzésével, a svájci, a nyugatnémet, a svéd vagy az osztrák modellek megoldásainak felmutatásával is. Ez a törekvése egy modern, racionális, társadalmi békén és konszenzusos politikai demokrácián alapuló rendszer kialakítására indította közéleti szereplésre is, mindenekelőtt a tévében és a rádióban, amelyek révén országosan ismertté és népszerűvé vált. A „nagy generációról” általa az ÉS-ben elindított közéleti vita jellemző esete volt az ő felvilágosító módszerének: bezárult bizonyosságaink mocsarából kitörve, találó kérdésekkel indukálni egy önreflexiós folyamatot, amely nyilvános és kollektív szellemi töprengéssé szélesülve végül a korszellem minőségi változását idézheti elő. Diagnózisát még csak el sem kellett fogadni ahhoz, hogy ezt a hatást kiváltsa. Elég volt rákérdezni a hivatalos ideológiába burkolt önkép csalfaságára, és hangot adni egy nemzedék rossz közérzetének az elvetélt lehetőségek miatt, amelyek fejlődését és öntudatosodását gátolták. Nem elsősorban dac és szemrehányás dominált írásában a fennálló berendezkedéssel és annak képviselőivel szemben, bár a legtöbben kétségkívül így is értelmezték hasonló írásait. Papp Zsolt azonban elsősorban szellemi reformer volt, az örök kétely és a teljes szellemi nyitottság megszállottja. Nem volt sem megváltó próféta, sem zászlóbontója valaminő tábornak, aki tudja, mi a teendő, hogy e vélt tudás birtokában vakmerőn kesztyűt dobjon a kor hatalmasságainak. Távol állt tőle az a primitív elszámolósdi is, amely az átírt életrajzok mai hőseit jellemzi. Bár sokszor volt dühös, amikor bornírtsággal, hatalmi arroganciával, a valóságra süket értetlenséggel találkozott, időnként pedig egyszerűen kinevette, hangos nevetéssel űzte el a kor rossz szellemeit.