Kritika 25. (1996)

1996 / 2. szám - Litván György: Újhelyi Szilárd és Aczél György levélváltása 1985-ből. Újhelyi Szilárd csöndes születésnapjai

Fehér Gábor felvétele Újhelyi Szilárd és Aczél György levélváltása 1985-ből *Újhelyi Szilárd csöndes születésnapjai . Ú­jhelyi Szilárd, a legendás Márciusi Front egyik alapítója 1995. november 28-án múlt el nyolcvanéves. (Aligha­nem az egyedüli, aki még él az alapítók közül.) Néhányan, régi barátai és tisztelői, köztük Göncz Árpád és Vásárhelyi Miklós is, felhívtuk vagy felkerestük. De születésnapja most csak­ugyan csendben múlt el, amint ezt tíz évvel ezelőtt kívánta. Akkor ugyanis, hetvenedik születésnapja előtt, Aczél György azzal a közléssel lepte meg az im­már teljesen visszavonult Újhelyit, hogy magas kormánykitüntetést fog kapni. Ezzel kapcsolatos az itt közölt levélváltás, amelyet születésnapi láto­gatásunkkor keresett elő, s adott át — erőteljes rá­beszélésünkre - publikálás céljából. A két levél önmagáért beszél, kommentár he­lyett csupán néhány tényközlést igényel. 1­1. Újhelyi és Aczél között régi barátság állt fenn, s különösen erős köteléket jelentett köztük az ötvenes évekbeli közös börtönmúlt. Eredetileg ugyanez vonatkozott Újhelyi legjobb, még a Már­ciusi Front idejéből való barátai, Donáth Ferenc, Haraszti Sándor és Losonczy Géza, valamint Aczél viszonyára. 1955-56-ban azonban, az első­sorban Kádárhoz húzó Aczél György útja elvált e csoporttól, amikor ennek tagjai egyértelműen Nagy Imre mellé álltak, s mellette „a keserű végig” ki is tartottak. 2. 1956. november 4-én Újhelyi Szilárd is kö­vette Nagy Imrét és itt felsorolt régi barátait a ju­goszláv követségre, majd a romániai „önkéntes és ideiglenes” emigrációba. Szolidaritásában odáig ment, hogy amikor Ká­dárék le akarták válasz­tani társairól, s Snagov­­ban külön költöztették tőle, éhségsztrájkkal harcolta ki, hogy vissza­vigyék hozzájuk. Azon már ő sem változtatott, hogy 1957 tavaszán, amikor az MSZMP Központi Bizottsága „szabad utat adott” a Nagy Imre-csoport elle­ni büntetőeljárásnak, Lukács Györggyel, Szántó Zoltánnal, Vas Zoltánnal és Rajk Júliával együtt őt is „leválasszák” letartóztatott és bilincs­ben Budapestre szállított barátairól. Akárcsak ezek családtagjai, ő is csak a perek lezajlása után, 1958 végén térhetett haza, s Aczél ismételt kapacitálása ellenére csak akkor vállalt „hivatalt” (a filmfő­igazgatóság vezetését, majd az UNESCO-ban Ma­gyarország képviseletét), amikor életben hagyott barátai már kiszabadultak. 3.1985-ben, Aczél nyomatékos rábeszélésének, és a már súlyosan beteg Donáth Ferenc tanácsának engedve, Újhelyi végül is elfogadta a kitüntetést. Úgy érezte, hogy a visszautasítással talán valóban veszélyeztetné 1956 harmincadik évfordulóján az Aczél által kilátásba helyezett „kádári szellemű”, vagyis az addigiaktól eltérő, „reális értékelést”. Ebből azonban semmi sem lett. 1986-ban Berecz János vezényelte a maga „szellemében” a harminc­éves „megemlékezéseket”, a „Velünk élő történe­lem” című tévéso­rozatot és a no­vember 4-i szolno­ki győzelmi ünne­pet. Ebben Aczél - visszavont vagy visszavonult hely­zetében - már nem vett részt, de útjaik Újhelyivel ezen a ponton ismét di­vergáltak, maga alatt vágná a fát. Egyetlenegyszer valóban megkockáztatta, hogy „ellenforradalom” helyett „nemzeti tragédiáról” beszéljen, de ezzel a kifeje­zéssel ő nem a forradalom leverésére, vérbe fojtá­sára, hanem éppen kirobbanására, azaz a párt és a nép közti jó viszony megbomlására utalt. 4. Ezzel szemben Újhelyi Szilárd pontosan egy évvel később, 1986 december elején vállalta nem­csak a megjelenést, hanem a felszólalást is a de­mokratikus ellenzék Donáth Ferenc által kezdemé­nyezett, illegális ’56-os tanácskozásán. Nagysza­bású, vallomással is felérő felszólalásában fel­idézte a számára traumatikus október 30-át, a Köz­társaság téri vérengzés hatását, amikor így fakadt ki Nagy Imre előszobájában: „Tűrhetetlen, hogy kommunista vezetés alatt álló kormány van, és közben az utcán meggyilkolhatnak olyan ártatlan kommunistákat, akiknek semmi közük sincs a sztálinista korszak bűneihez. Ez ellenforradalom.” Ebből, mint elmondta, később legenda lett, és ezt az ő állítólag ellentmondásos magatartásának bi­zonyítására s barátaival való szembefordítására próbálták felhasználni. „Pedig, mondta, nem volt itt semmi ellentmondás... Hazudnék, ha nem is­merném be, hogy ezt az őrjöngést én- és közveszé­lyesnek tartottam. Ugyanakkor azt éreztem, ez a dühöngő nép az én hozzátartozóm, vagy inkább én tartozom hozzá. Ezzel szót kell érteni, ezzel menni kell együtt maradni, és nem ápolók és kényszer­zubbony után kiáltani.” Ennél pontosabban talán senki nem húzta meg a választóvonalat Nagy Imre és Kádár János követői között. Élete fő művével, mely maga az élete, hat évti­zed következetes magatartása, kiérdemelte volna, hogy 80. születésnapja - rendszerváltás után - ne múljon el teljes csendben. Budapest, 1995. december 22. LITVÁN GYÖRGY Ismét bebizo­nyosodott, hogy Kádártól ’56 ügyé­ben semmi jót nem lehet várni, hiszen ő mindenkinél job­ban tudta, hogy minden ez ügyben tett engedménnyel Erdélyi Katalin felvétele

Next