Kritika 25. (1996)
1996 / 2. szám - Litván György: Újhelyi Szilárd és Aczél György levélváltása 1985-ből. Újhelyi Szilárd csöndes születésnapjai
Fehér Gábor felvétele Újhelyi Szilárd és Aczél György levélváltása 1985-ből *Újhelyi Szilárd csöndes születésnapjai . Újhelyi Szilárd, a legendás Márciusi Front egyik alapítója 1995. november 28-án múlt el nyolcvanéves. (Alighanem az egyedüli, aki még él az alapítók közül.) Néhányan, régi barátai és tisztelői, köztük Göncz Árpád és Vásárhelyi Miklós is, felhívtuk vagy felkerestük. De születésnapja most csakugyan csendben múlt el, amint ezt tíz évvel ezelőtt kívánta. Akkor ugyanis, hetvenedik születésnapja előtt, Aczél György azzal a közléssel lepte meg az immár teljesen visszavonult Újhelyit, hogy magas kormánykitüntetést fog kapni. Ezzel kapcsolatos az itt közölt levélváltás, amelyet születésnapi látogatásunkkor keresett elő, s adott át — erőteljes rábeszélésünkre - publikálás céljából. A két levél önmagáért beszél, kommentár helyett csupán néhány tényközlést igényel. 11. Újhelyi és Aczél között régi barátság állt fenn, s különösen erős köteléket jelentett köztük az ötvenes évekbeli közös börtönmúlt. Eredetileg ugyanez vonatkozott Újhelyi legjobb, még a Márciusi Front idejéből való barátai, Donáth Ferenc, Haraszti Sándor és Losonczy Géza, valamint Aczél viszonyára. 1955-56-ban azonban, az elsősorban Kádárhoz húzó Aczél György útja elvált e csoporttól, amikor ennek tagjai egyértelműen Nagy Imre mellé álltak, s mellette „a keserű végig” ki is tartottak. 2. 1956. november 4-én Újhelyi Szilárd is követte Nagy Imrét és itt felsorolt régi barátait a jugoszláv követségre, majd a romániai „önkéntes és ideiglenes” emigrációba. Szolidaritásában odáig ment, hogy amikor Kádárék le akarták választani társairól, s Snagovban külön költöztették tőle, éhségsztrájkkal harcolta ki, hogy visszavigyék hozzájuk. Azon már ő sem változtatott, hogy 1957 tavaszán, amikor az MSZMP Központi Bizottsága „szabad utat adott” a Nagy Imre-csoport elleni büntetőeljárásnak, Lukács Györggyel, Szántó Zoltánnal, Vas Zoltánnal és Rajk Júliával együtt őt is „leválasszák” letartóztatott és bilincsben Budapestre szállított barátairól. Akárcsak ezek családtagjai, ő is csak a perek lezajlása után, 1958 végén térhetett haza, s Aczél ismételt kapacitálása ellenére csak akkor vállalt „hivatalt” (a filmfőigazgatóság vezetését, majd az UNESCO-ban Magyarország képviseletét), amikor életben hagyott barátai már kiszabadultak. 3.1985-ben, Aczél nyomatékos rábeszélésének, és a már súlyosan beteg Donáth Ferenc tanácsának engedve, Újhelyi végül is elfogadta a kitüntetést. Úgy érezte, hogy a visszautasítással talán valóban veszélyeztetné 1956 harmincadik évfordulóján az Aczél által kilátásba helyezett „kádári szellemű”, vagyis az addigiaktól eltérő, „reális értékelést”. Ebből azonban semmi sem lett. 1986-ban Berecz János vezényelte a maga „szellemében” a harmincéves „megemlékezéseket”, a „Velünk élő történelem” című tévésorozatot és a november 4-i szolnoki győzelmi ünnepet. Ebben Aczél - visszavont vagy visszavonult helyzetében - már nem vett részt, de útjaik Újhelyivel ezen a ponton ismét divergáltak, maga alatt vágná a fát. Egyetlenegyszer valóban megkockáztatta, hogy „ellenforradalom” helyett „nemzeti tragédiáról” beszéljen, de ezzel a kifejezéssel ő nem a forradalom leverésére, vérbe fojtására, hanem éppen kirobbanására, azaz a párt és a nép közti jó viszony megbomlására utalt. 4. Ezzel szemben Újhelyi Szilárd pontosan egy évvel később, 1986 december elején vállalta nemcsak a megjelenést, hanem a felszólalást is a demokratikus ellenzék Donáth Ferenc által kezdeményezett, illegális ’56-os tanácskozásán. Nagyszabású, vallomással is felérő felszólalásában felidézte a számára traumatikus október 30-át, a Köztársaság téri vérengzés hatását, amikor így fakadt ki Nagy Imre előszobájában: „Tűrhetetlen, hogy kommunista vezetés alatt álló kormány van, és közben az utcán meggyilkolhatnak olyan ártatlan kommunistákat, akiknek semmi közük sincs a sztálinista korszak bűneihez. Ez ellenforradalom.” Ebből, mint elmondta, később legenda lett, és ezt az ő állítólag ellentmondásos magatartásának bizonyítására s barátaival való szembefordítására próbálták felhasználni. „Pedig, mondta, nem volt itt semmi ellentmondás... Hazudnék, ha nem ismerném be, hogy ezt az őrjöngést én- és közveszélyesnek tartottam. Ugyanakkor azt éreztem, ez a dühöngő nép az én hozzátartozóm, vagy inkább én tartozom hozzá. Ezzel szót kell érteni, ezzel menni kell együtt maradni, és nem ápolók és kényszerzubbony után kiáltani.” Ennél pontosabban talán senki nem húzta meg a választóvonalat Nagy Imre és Kádár János követői között. Élete fő művével, mely maga az élete, hat évtized következetes magatartása, kiérdemelte volna, hogy 80. születésnapja - rendszerváltás után - ne múljon el teljes csendben. Budapest, 1995. december 22. LITVÁN GYÖRGY Ismét bebizonyosodott, hogy Kádártól ’56 ügyében semmi jót nem lehet várni, hiszen ő mindenkinél jobban tudta, hogy minden ez ügyben tett engedménnyel Erdélyi Katalin felvétele