Kritika 26. (1997)

1997 / 2. szám - Ránky Anna - Sós B. Péter: A film még nem létezik. Budapesti beszélgetéstöredékek Peter Greenawayjel

“ . ~ Budapesti beszélgetéstöredékek Peter Greenawayjel . (Greenaway és az angol film. Egy film­készítői pályája indu­lása.) - Kétlem, hogy én lennék az ideális személy, akit az angol film helyzetéről kelle­ne kérdezni. Bár film­jeim természetüket te­kintve nagyon angolo­­­­sak, annak ellenére, hogy a csapat, akikkel együtt dolgozom, nemzetközi. A televíziózás nagyon erős Angliában, azok a rendezők sikeresek, akik olyan filmeket készíte­nek, amelyek közel állnak az emberek mindennapi életéhez. Az angol filmművészetet általában az átla­gos problémákkal való direkt foglalkozás jellemzi. Az én filmjeim ettől kissé távol állnak, kicsit eszté­­tikusabbak. Racionális gondolkodású, klasszikus filmkészítő vagyok. Angliában nagyon sokan úgy gondolják, hogy a film egyfajta amerikai típusú művészet. Én viszont azt szeretném hangsúlyozni, hogy a filmet a hetedik művészetnek tartom. Tisztában vagyok az­zal, hogy a nézőim mennyire igénybe vannak véve, mivel filmjeim nem felfoghatók egy pillanat alatt, megtekintésük nagyon sokszor igen nehéz és türel­met igénylő tevékenység. Az első két filmemet a korábbi vágói keresetem­ből finanszíroztam. A hatvanas évek végén, amikor elkezdtem filmeket csinálni, az Angol Filmintézet nagyon jó anyagi helyzetben volt, s támogatta a fia­tal alkotókat. (Pályám elején körülbelül tíz film ké­szült Angliában egy évben, manapság tizennyolc.) Amikor kevesebb lett a filmintézet pénze, én akkor is szerencsés voltam, mert a Channel 4 tévétársa­sággal dolgozhattam, így ismét kedvező pénzügyi lehetőségekhez jutottam. A filmkészítés konzervatív tevékenység, mert na­gyon sok ember közreműködését igényli, és nagy összeget kell beleinvesztálni. Emiatt még az úgyne­vezett avantgárd film is konzervatív maradt. A tévé­­társaság anyagi támogatásával ezért előbb rövidfil­meket csináltam, így eleve nagyobb művészi kocká­zatot tudtam vállalni. Bíztam abban, hogy az így szerzett tapasztalatokat majd át tudom ültetni a hosszabb filmekbe. (Greenawayt gyakran emlegetik együtt Derek Jarmannal, a nemrégiben elhunyt rendezővel.)­­ Derek Jarmant tisztelem, annak ellenére, hogy a sze­xualitásról vallott nézetei nem egyeznek az enyéim­mel. Mindkettőnkre igaz, hogy indulásunkkor na­gyon kedvezőek voltak a filmkészítés anyagi körül­ményei. Ezek - mint említettem - később megvál­toztak. Különösen tisztelem őt azért, mert soha nem volt hajlandó semmilyen anyagi nyomásnak vagy olcsó népszerűséghajhászásnak engedni. Nagyon sokan, akik független rendezőként indultak, már Hollywoodban dolgoznak, ő nem tartozott közéjük. Tisztelem őt azért is, mert az AIDS és a homoszexu­alitás kérdésében nagyon bátran hangoztatta a véle­ményét. Filmjeinket gyakran játsszák egymás mel­lett a különböző fesztiválokon, ezért is örültem, ami­kor Jarmanről adhattam elő a Londoni Egyetemen. (Greenaway Budapesten legtöbbet és leginkább vehemensen a film mint művészet és a filmnyelv ki­alakulatlanságáról beszélt. Összevetve más művé­szeti ágakkal, a film nála mindig alul marad.) - Szándékos provokációnak szánom, hogy még nem láttunk elég filmet. A film még mindig keresi a saját eszközeit, a maga nyelvét, és ezért olyan utakat ke­res, amelyeket korábban más művészeti ágak már bejártak. A film, mint olyan, tulajdonképpen még nem is létezik, egyelőre csak az előtörténetét látjuk. A film, mint az utóbbi száz évben keletkezett művészet, ki­lencvenkilenc százalékban csak egyfajta irodalmi il­lusztráció vagy egy színházi esemény egyszerű rög­zítése. A film még nem teremtette meg a saját eszközeit. Az irodalom és a film közötti különbség - termé­szetesen az utóbbi hátrányára -, maga az elmesélés. Hiszen a filmben a mesélést, az időbeli kötéseket a rendező határozza meg, míg az irodalomnál tulaj­donképpen az olvasó határozza meg az időbeliséget. A film elbeszélő műfaj maradt. Nem tudott kitörni az egymás utáni jelenetek elmesélésének kötöttségé­ből. Számomra a narráció a filmművészetben épp­annyira feleslegesnek tűnik, mint a szeplőtelen fo­gantatás bevezetése a katolicizmusban, de a történet már kitörölhetetlen a filmből. A film szegényebb az irodalomhoz és a színház­hoz képest abban is, hogy képtelen megbirkózni az események párhuzamos bemutatásával. A legnagyobb bajom az a filmmel, hogy túlságo­san szöveg által vezérelt. Akkor már baj van, ha egy művészet, mint termék, csak a szöveget adja vissza. A filmtől tulajdonképpen elidegenedtem, kiáb­rándultam belőle, még mindig csak XIX. századi művészet, még nem érte el a saját kubista korszakát, nem érte el az irodalmi avantgárdnak megfelelő kor­szakát. Még nem az a médium, amelyen keresztül kifejezhetők ennek a kornak az ellentmondásai. Egyelőre keresi a saját nyelvét. Én a XX. századi fil­met szeretném megteremteni. Még sok mindent fölsorolhatnék, ami igazolja, hogy a film egyelőre nem az a médium, amelyen ke­resztül ezt a kort ki lehetne fejezni. De ezeket az el­lenvetéseket nem ismertem volna meg, ha nem le­szek filmkészítő.­­Magyarországon nagyon lelkes nézőközönsége van Greenawaynek, ennek okát firta­tó kérdésünkre a rendező ezt felelte: „ Talán azért, mert a magyarok nagyon pesszimisták, ironikusak és jó érzékük van a fekete humorhoz. ” Hozzátehetjük ehhez: a hazai artmozik közönségének filmes „ szoci­alizációját” Greenaway nem ismerheti. Azt, hogy jó néhány magyar rendező - például Huszárik, Bódy, Jeles - indult el az övéhez hasonló utakon, előkészít­ve ezzel a greenawayi látványvilág befogadását. Áll­jon itt egy idézet a nemrég elhunyt Zolnay Pállal ké­szített 1977-es(!) beszélgetésből: „A film még cse­csemőkorát éli, s a filmes belső indulata sokkal ne­hezebben kerül vászonra, mint ahogy bármely más művészetben meg tudja az ember valósítani önma­gát. (...) Artikulációjában még a gügyögésnél is alig tart. (...) Most még a film, ez a botladozva járni ta­nuló félig­ csecsemő görcsösen kapaszkodik az iro­dalom, a színház slafrokjába. De mert a televízió az eddig rá rótt primer feladatok közül nagyon sokat el­végzett, talán a film is öntörvényű, önálló művészet­té válhat előbb-utóbb. ”­ (A film, a video és a televíziózás.)­­ A hiányzó új irányok, új ötletek talán pótolhatók a videotechnika felől. A rajzoló szerződése című filmemben például hosszú jelenetekkel dolgoztam, s amikor először te­levízión láttam, számomra csalódást okozott, mert a film és a televízió nyelvezete nagymértékben külön­bözik egymástól. Úgy fogalmazhatnék, a film az ábécé összes betűjét tudja használni, a televízió csak a mássalhangzókat. A televízióval szemben a hagyományos film nagy előnye, hogy sokkal nagyobb a kép és tágasab­bak a hanghatárok. A televíziónak is ki kell hogy alakuljon a saját ábécéje, de ez egy másfajta ábécé lesz. Technikai értelemben a televíziózás által nyújtott lehetőségekkel a film egyelőre nem tud mit kezdeni. A televíziózás segítségével új módszereket és technikákat tanultam, amiket visszairányítottam a hagyományos filmkészítésbe. (A film és a képzőművészet.) - Valaha festő vol­tam és talán ezért is áll közel hozzám a televíziózás által nyújtott technikai lehetőségek sokfélesége. Számomra a film képzőművészet, ami idővel a hetedik művészeti ággá vált. Ma minden és mindenki a film felé látszik mo­zogni, a legkülönbözőbb művészeti ágak képviselői gondolják úgy, hogy igazán a filmben bontakoztat­hatják ki képességüket. A színek nagy szerepet töltenek be filmjeimben. Bár nem törekszem arra, hogy egy adott szín domi­náljon, de a színek megválasztása valóban megfon­tolt része tevékenységemnek. Talán képzőművészeti tanulmányaim következtében a szín mint kifejezés­forma az, amivel meg kell hogy birkózzam. Az impresszionizmus után a szín és a forma ket­tévált a festészetben, ennek az a veszélye, hogy a szín önmagában triviálissá válik. A festészet két és fél ezer éves hagyományaira tá­maszkodom. Hozzám a XVII. századi klasszikus táj­képfestészet áll legközelebb, ezért domináns a fehér, a fekete és a zöld, amelyek jól illenek egy tájképhez. A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője című filmemben egyfajta szimbolizmust igyekeztem tu­lajdonítani a színeknek. A konyha zöldjével az ott felhasznált anyagokat akartam érzékeltetni, az étte­rem vöröse kifejezhette mindazt az agressziót, ha úgy tetszik a húsevést, ami ott történt, és ha a szerep­lők átmentek egyik jelenetből a másikba, akkor a ru­hájuk színeit is megváltoztattam. (A keret.)­­ A film örökölte a korai klasszikus festészetből a keret fogalmát, s máig megőrizte azt. A keret a természetben nem található meg. A festő maga határozza meg képe arányait, ezzel szemben a filmben és még inkább a televízióban ez eleve meghatározott. A festő, ha egy zsiráfot akar ábrázolni, akkor hosszú, keskeny, függőleges vász­nat választ, ha egy sivatagban sikló kígyót fest, ak­kor hosszú, keskeny, vízszintes vásznat használhat. Ezt a klasszikus film nem tudja utánozni. Új filmem technológiájával mindkettőt meg lehet valósítani. Elképzelhető egy hagyományos témájú film is úgy, 22 A film még nem lé­t KRITIKA

Next