Kritika 26. (1997)
1997 / 2. szám - Ránky Anna - Sós B. Péter: A film még nem létezik. Budapesti beszélgetéstöredékek Peter Greenawayjel
“ . ~ Budapesti beszélgetéstöredékek Peter Greenawayjel . (Greenaway és az angol film. Egy filmkészítői pályája indulása.) - Kétlem, hogy én lennék az ideális személy, akit az angol film helyzetéről kellene kérdezni. Bár filmjeim természetüket tekintve nagyon angolosak, annak ellenére, hogy a csapat, akikkel együtt dolgozom, nemzetközi. A televíziózás nagyon erős Angliában, azok a rendezők sikeresek, akik olyan filmeket készítenek, amelyek közel állnak az emberek mindennapi életéhez. Az angol filmművészetet általában az átlagos problémákkal való direkt foglalkozás jellemzi. Az én filmjeim ettől kissé távol állnak, kicsit esztétikusabbak. Racionális gondolkodású, klasszikus filmkészítő vagyok. Angliában nagyon sokan úgy gondolják, hogy a film egyfajta amerikai típusú művészet. Én viszont azt szeretném hangsúlyozni, hogy a filmet a hetedik művészetnek tartom. Tisztában vagyok azzal, hogy a nézőim mennyire igénybe vannak véve, mivel filmjeim nem felfoghatók egy pillanat alatt, megtekintésük nagyon sokszor igen nehéz és türelmet igénylő tevékenység. Az első két filmemet a korábbi vágói keresetemből finanszíroztam. A hatvanas évek végén, amikor elkezdtem filmeket csinálni, az Angol Filmintézet nagyon jó anyagi helyzetben volt, s támogatta a fiatal alkotókat. (Pályám elején körülbelül tíz film készült Angliában egy évben, manapság tizennyolc.) Amikor kevesebb lett a filmintézet pénze, én akkor is szerencsés voltam, mert a Channel 4 tévétársasággal dolgozhattam, így ismét kedvező pénzügyi lehetőségekhez jutottam. A filmkészítés konzervatív tevékenység, mert nagyon sok ember közreműködését igényli, és nagy összeget kell beleinvesztálni. Emiatt még az úgynevezett avantgárd film is konzervatív maradt. A tévétársaság anyagi támogatásával ezért előbb rövidfilmeket csináltam, így eleve nagyobb művészi kockázatot tudtam vállalni. Bíztam abban, hogy az így szerzett tapasztalatokat majd át tudom ültetni a hosszabb filmekbe. (Greenawayt gyakran emlegetik együtt Derek Jarmannal, a nemrégiben elhunyt rendezővel.) Derek Jarmant tisztelem, annak ellenére, hogy a szexualitásról vallott nézetei nem egyeznek az enyéimmel. Mindkettőnkre igaz, hogy indulásunkkor nagyon kedvezőek voltak a filmkészítés anyagi körülményei. Ezek - mint említettem - később megváltoztak. Különösen tisztelem őt azért, mert soha nem volt hajlandó semmilyen anyagi nyomásnak vagy olcsó népszerűséghajhászásnak engedni. Nagyon sokan, akik független rendezőként indultak, már Hollywoodban dolgoznak, ő nem tartozott közéjük. Tisztelem őt azért is, mert az AIDS és a homoszexualitás kérdésében nagyon bátran hangoztatta a véleményét. Filmjeinket gyakran játsszák egymás mellett a különböző fesztiválokon, ezért is örültem, amikor Jarmanről adhattam elő a Londoni Egyetemen. (Greenaway Budapesten legtöbbet és leginkább vehemensen a film mint művészet és a filmnyelv kialakulatlanságáról beszélt. Összevetve más művészeti ágakkal, a film nála mindig alul marad.) - Szándékos provokációnak szánom, hogy még nem láttunk elég filmet. A film még mindig keresi a saját eszközeit, a maga nyelvét, és ezért olyan utakat keres, amelyeket korábban más művészeti ágak már bejártak. A film, mint olyan, tulajdonképpen még nem is létezik, egyelőre csak az előtörténetét látjuk. A film, mint az utóbbi száz évben keletkezett művészet, kilencvenkilenc százalékban csak egyfajta irodalmi illusztráció vagy egy színházi esemény egyszerű rögzítése. A film még nem teremtette meg a saját eszközeit. Az irodalom és a film közötti különbség - természetesen az utóbbi hátrányára -, maga az elmesélés. Hiszen a filmben a mesélést, az időbeli kötéseket a rendező határozza meg, míg az irodalomnál tulajdonképpen az olvasó határozza meg az időbeliséget. A film elbeszélő műfaj maradt. Nem tudott kitörni az egymás utáni jelenetek elmesélésének kötöttségéből. Számomra a narráció a filmművészetben éppannyira feleslegesnek tűnik, mint a szeplőtelen fogantatás bevezetése a katolicizmusban, de a történet már kitörölhetetlen a filmből. A film szegényebb az irodalomhoz és a színházhoz képest abban is, hogy képtelen megbirkózni az események párhuzamos bemutatásával. A legnagyobb bajom az a filmmel, hogy túlságosan szöveg által vezérelt. Akkor már baj van, ha egy művészet, mint termék, csak a szöveget adja vissza. A filmtől tulajdonképpen elidegenedtem, kiábrándultam belőle, még mindig csak XIX. századi művészet, még nem érte el a saját kubista korszakát, nem érte el az irodalmi avantgárdnak megfelelő korszakát. Még nem az a médium, amelyen keresztül kifejezhetők ennek a kornak az ellentmondásai. Egyelőre keresi a saját nyelvét. Én a XX. századi filmet szeretném megteremteni. Még sok mindent fölsorolhatnék, ami igazolja, hogy a film egyelőre nem az a médium, amelyen keresztül ezt a kort ki lehetne fejezni. De ezeket az ellenvetéseket nem ismertem volna meg, ha nem leszek filmkészítő.Magyarországon nagyon lelkes nézőközönsége van Greenawaynek, ennek okát firtató kérdésünkre a rendező ezt felelte: „ Talán azért, mert a magyarok nagyon pesszimisták, ironikusak és jó érzékük van a fekete humorhoz. ” Hozzátehetjük ehhez: a hazai artmozik közönségének filmes „ szocializációját” Greenaway nem ismerheti. Azt, hogy jó néhány magyar rendező - például Huszárik, Bódy, Jeles - indult el az övéhez hasonló utakon, előkészítve ezzel a greenawayi látványvilág befogadását. Álljon itt egy idézet a nemrég elhunyt Zolnay Pállal készített 1977-es(!) beszélgetésből: „A film még csecsemőkorát éli, s a filmes belső indulata sokkal nehezebben kerül vászonra, mint ahogy bármely más művészetben meg tudja az ember valósítani önmagát. (...) Artikulációjában még a gügyögésnél is alig tart. (...) Most még a film, ez a botladozva járni tanuló félig csecsemő görcsösen kapaszkodik az irodalom, a színház slafrokjába. De mert a televízió az eddig rá rótt primer feladatok közül nagyon sokat elvégzett, talán a film is öntörvényű, önálló művészetté válhat előbb-utóbb. ” (A film, a video és a televíziózás.) A hiányzó új irányok, új ötletek talán pótolhatók a videotechnika felől. A rajzoló szerződése című filmemben például hosszú jelenetekkel dolgoztam, s amikor először televízión láttam, számomra csalódást okozott, mert a film és a televízió nyelvezete nagymértékben különbözik egymástól. Úgy fogalmazhatnék, a film az ábécé összes betűjét tudja használni, a televízió csak a mássalhangzókat. A televízióval szemben a hagyományos film nagy előnye, hogy sokkal nagyobb a kép és tágasabbak a hanghatárok. A televíziónak is ki kell hogy alakuljon a saját ábécéje, de ez egy másfajta ábécé lesz. Technikai értelemben a televíziózás által nyújtott lehetőségekkel a film egyelőre nem tud mit kezdeni. A televíziózás segítségével új módszereket és technikákat tanultam, amiket visszairányítottam a hagyományos filmkészítésbe. (A film és a képzőművészet.) - Valaha festő voltam és talán ezért is áll közel hozzám a televíziózás által nyújtott technikai lehetőségek sokfélesége. Számomra a film képzőművészet, ami idővel a hetedik művészeti ággá vált. Ma minden és mindenki a film felé látszik mozogni, a legkülönbözőbb művészeti ágak képviselői gondolják úgy, hogy igazán a filmben bontakoztathatják ki képességüket. A színek nagy szerepet töltenek be filmjeimben. Bár nem törekszem arra, hogy egy adott szín domináljon, de a színek megválasztása valóban megfontolt része tevékenységemnek. Talán képzőművészeti tanulmányaim következtében a szín mint kifejezésforma az, amivel meg kell hogy birkózzam. Az impresszionizmus után a szín és a forma kettévált a festészetben, ennek az a veszélye, hogy a szín önmagában triviálissá válik. A festészet két és fél ezer éves hagyományaira támaszkodom. Hozzám a XVII. századi klasszikus tájképfestészet áll legközelebb, ezért domináns a fehér, a fekete és a zöld, amelyek jól illenek egy tájképhez. A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője című filmemben egyfajta szimbolizmust igyekeztem tulajdonítani a színeknek. A konyha zöldjével az ott felhasznált anyagokat akartam érzékeltetni, az étterem vöröse kifejezhette mindazt az agressziót, ha úgy tetszik a húsevést, ami ott történt, és ha a szereplők átmentek egyik jelenetből a másikba, akkor a ruhájuk színeit is megváltoztattam. (A keret.) A film örökölte a korai klasszikus festészetből a keret fogalmát, s máig megőrizte azt. A keret a természetben nem található meg. A festő maga határozza meg képe arányait, ezzel szemben a filmben és még inkább a televízióban ez eleve meghatározott. A festő, ha egy zsiráfot akar ábrázolni, akkor hosszú, keskeny, függőleges vásznat választ, ha egy sivatagban sikló kígyót fest, akkor hosszú, keskeny, vízszintes vásznat használhat. Ezt a klasszikus film nem tudja utánozni. Új filmem technológiájával mindkettőt meg lehet valósítani. Elképzelhető egy hagyományos témájú film is úgy, 22 A film még nem lét KRITIKA