Kritika 27. (1998)
1998 / 2. szám - Lengyel László: Ezredvégi béke II.
A Zóna országainak négy lehetőségük van társadalmi-gazdasági modelljük felépítésére. Az egyik a Nyugat követése és az ehhez vezető teljesítési politika. A második, az önerőre támaszkodás nagy nemzeti és/vagy szocialista modellje. A harmadik, egy kialakuló orosz, orosz-balkáni civilizációs modell és befolyási övezet elfogadása. A negyedik, az iszlám, a török befolyás alá kerülés. Többségük természetesen vegyes, egymás mellett élő befolyások, modellelemek, civilizációs szilánkok, kulturális töredékek hatása alatt áll már ma, és fog állni a jövőben is. A BELSŐ ZÓNA A zóna oroszországi közvetlen belső befolyási övezetében fekszik Ukrajna (52 344 ezer lakossal, köztük 22% orosz nemzetiségűvel) és Belarusz (10 250 ezer lakossal, 13,2% orosz, 4,1% lengyel, 2,9% ukrán). Ukrajna a Zóna nagyhatalma, nagyhatalmi eszközök nélkül. Nyugat-Ukrajna két kézzel kapaszkodik a Nyugatnak számító Lengyelországba, miközben Kelet-Ukrajna közvetlen orosz, illetve oroszbarát befolyás alatt áll. A Nyugat nem tud, nem akar annyi tőkét befektetni, amennyi Ukrajnát komolyan megemelné. Egy nagy nemzeti, offenzív, önerőre támaszkodó Ukrajna kialakításához hiányoznak a belső felhajtó erők. Ukrajnában erős elnöki rendszer működik, politikailag tökéletesen kiegyensúlyozatlan parlamenttel. Az elnöki lobby révén jelenleg a kelet-ukrajnai, dnyepropetrovszki politikai és gazdasági erők kezében van az irányítás, amelyeknek sajátos nemzetközi kiegyensúlyozási politika az érdeke.52 Ukrajna jellegzetesen az a gyümölcsfa, amelynek zöld gyümölcseit Oroszország nem tudja, nem akarja még leszedni. Minél inkább előrehalad az orosz gazdasági stabilizáció és növekszik az orosz-ukrán gazdasági egyenlőtlenség, annál nehezebb lesz Moszkva gazdasági vonzásának ellenállni. S ha a privatizáció felgyorsul, aligha tud Ukrajna szembeszállni az orosz tőke befolyásával. Nagy kérdés, hogy mikor és milyen körülmények között megy végbe az ukrán politikai és gazdasági stabilizáció. Ha az 1998-as választásokon kiegyenlítődnek a parlamenti erőviszonyok, ha az ukrán politikai és gazdasági elitnek érdekévé válik a külső tőke rendezett és szabályozott befogadása, akkor Ukrajna elmozdulhat az ún. pozitív tekintélyelvű rendszer felé. Ha azonban továbbra is kiszolgáltatott marad a szélsőséges erőknek, akkor fennmarad a negatív tekintélyelvű rendszer, és nem jön létre tartós konszolidáció. Az ukrán államban területi és nagyvállalati autonómiák jöttek létre. Ezek az önálló egységek jelentősen korlátozzák a központi hatalom befolyását, gazdasági, igazgatási és kulturális önéletet élnek. Az ukrán állam hatalmi szervezetei képtelenek gazdasági és politikai kapcsolati hálót kialakítani az egyes területi és nagyvállalati önálló egységek között, így az összeköttetés részben korlátozott és hiányos, részben a maffia kezében van. Ukrajna politikai, gazdasági és információs szigeteit az ezredfordulón se fogja összekapcsolni se a piac, se a demokratikus politikai rendszer, se a durva, diktatórikus állam, mert ehhez hiányoznak politikai, gazdasági és katonai eszközök. Belarusz nyíltan antidemokratikus, oroszbarát és piacellenes rendszere fontos politikai ütőkártya a tekintélyelvű orosz csoportok kezében. Igazi nemzeti gazdasági és politikai elit hitebbség teljesen érthető németellenes és „homo sovieticus” indulatával, érzelmeivel nehezen képzelhető el más út, mint oroszországi kapcsolódás útja. Belarusz fontos kereskedelmi és csővezetékútvonal Nyugat és Kelet között, de a sokat szenvedett nemzet egyik fél számára sem fontos igazán. A zóna Európa felé néző, megosztott zónájában vannak a balti államok, Szlovákia és a balkáni országok. Észtország (1590 ezer lakos, 61,5% észt, 30,3% orosz, 3,9% ukrán, 3803 USD egy főre jutó GDP), Lettország (2596 ezer lakos, 52,5% lett, 34,6% orosz, 4,4% belarusz, 3,4% ukrán; 3070 USD egy főre jutó GDP) és Litvánia (3798 ezer lakos, 79,6% litván, 9,4% orosz, 7% lengyel; 3681 USD egy főre eső GDP) nem lesznek NATO-tagok, és valószínűtlen, hogy rövid távon bejussanak az Európai Unióba. Az országok Oroszország stratégiai célpontjai. Viszont az orosz erőteljes befolyás mellett meg fog mutatkozni a skandináv és a német gazdasági hatás, és bizonyos mértékig az Egyesült Államok és a NATO figyelme. A balti államok tragédiája, hogy „rossz helyen” vannak. Ugyanakkor mozgásterük az Európai Unió előtti Finnország és a kádári Magyarország határvonalai között húzódik. Ügyes és miggondolt nemzeti politikákkal el lehet mozogni „finn” irányba, lépéshibákkal pedig be lehet csúszni a kádári „magyar modellbe”. Szlovákia (5329 ezer lakos, 10,8% magyar, az egy főre jutó GDP 5766 USD, az EU 33,7%-a 53) Európa és Oroszország között billeg. Kimaradt az Európai Unió és a NATO-kiterjesztés első köréből. A szlovák gazdasági és politikai elit nagyobb része 1993 óta ellépett a csehszlovák teljesítési politikától és offenzív „nemzetteremtő” politikát folytat.54 Ennek keretében elzárkózik a nyugati nagy versenytársak elől, őrzi zárt nemzeti tulajdonosi jellegét. A Meciar-féle „nemzetépítő” szlovák politika nemcsak új szuverén államot és nemzetállami politikát akar teremteni a „korábbi elnyomó” cseh és magyar államokkal és nemzetekkel szemben, hanem nemzeti tőkés osztályt is, megőrizve a szocialista Csehszlovákia paternalista társadalmi nagyrendszereit. A szlovák politikában nem a többségi tradicionalizmus, etatizmus, paternalizmus és a kisebbségi modernizációs, civil, liberáldemokratizmus között folyik küzdelem, nem is a „nacionalisták” és az „européerek”, „hanem a szlovák nemzeti identitás meghatározásának eltérő útjai között”.55 A szlovák nemzeti önazonosság pedig részben a magyar, részben a cseh identitás ellenében fogalmazódik meg. A Meciar-féle többség „harma- JEGYZETEK 38 „Oroszországot valójában nem elvesztettük, hanem föl sem találtuk. Pedig orosz állam nagyon is lehetséges. Még az sem kizárt, hogy Oroszországnak fogják nevezni. A nemzeti önazonosságot nem lehet kölcsönvenni. Nem jöhet kívülről. Nem következhet az objektív helyzetből. Hanem egy sor döntés, mégpedig - jórészt - visszavonhatatlan döntés eredménye. Az új állam csak új állameszme által lehetséges. Ilyen eszmének azonban nyoma sincs. Nincs másik Oroszország. Az erő alkalmazása előfeltételezi az alapjául szolgáló norma meglétét. Az állam újjászületése pedig csak e norma újjáteremtésével együtt lehetséges.” Gleb Pavlovszkij: Homo post-sovieticus (Lettre Internationale, 1995. 18. 61.) 39 Brzezinsky szerint Oroszország legfőbb feladata a modernizáció, és ezt csak a Moszkvától függetlenedő Európai Oroszország, Szibériai Köztársaság és Távol-keleti Köztársaság konföderációja valósíthatja meg. Lásd: Zbigniew Brzezinsky: A Geostrategy for Eurasia (Foreign Affairs, 1997. September-october, 56.) Oroszországban bizonyosan örömest olvassák egy lengyel amerikai ilyetén javaslatát. 40 Szilágyi Ákos: A kelet-európai szökőállam (Kézirat, 1997. 443—444.) 41 Lásd: Russia’s reforms in trouble (Economist, 1997. nov. 22.) 42 1997. szeptember 15-én az orosz elnök a Kremlben találkozott a hat vezető orosz bankárral, hogy egyeztessen a bankárok és az állami technokraták - Csubajsz és Nyemcov - közötti privatizációs és költségvetési vitákban. Vlagyimir Potanyin (Oneximbank), Vlagyimir Guszinszkij (Moszt-csoport), Vlagyimir Vinogradov (Inkombank), Mihail Hodorovszkij (Koszprom-Menatep), Alekszandr Szmolenszkij (SBS-Agro), Mihail Fridman (Alfa-Bank) ígéretet kaptak arra, hogy az elnök rendszeresen tanácskozik velük, bevonják őket a gazdaságpolitikai tervezésbe és az elnök személyesen fog felügyelni arra, hogy a privatizációt a kormány elfogultságok nélkül vigye véghez. 43 Mutatja politikájukat a Szvjazinveszt - az orosz távközlési társaság - privatizációja. A privatizációs versenytárgyaláson a Cipruson bejegyzett Mustcom Ltd. 1 Mrd 875 millió dolláros ajánlata győzött. A Mustcom mögött a Soros-féle Quantum áll 980 millióval, illetve az orosz Vlagyimir Potanyin vezette Onyekszim-MFK-csoport. A vesztes a First Boston és a spanyol Telefonica, illetve a Borisz Berezovszkij-Vlagyimir Guszinszkij-féle Moszt-csoport. A Csubajsz-Nyemcov reformcsapat meghirdette, hogy a privatizációs bevételekből fogják kifizetni a katonatisztek elmaradt béreit és állni a haderőreform költségeit. A Szvjazinveszt-ügy kiváltotta a zaibatsuk háborúját, s végül 1997 novemberében Csubajsz veszített. 44 A teljesítési politika nem alávetettségi, kiszolgáló politika és nem is ellenálló politika. Az orosz liberálisok és demokraták szakítottak a „megváltó Nyugat” romantikus illúziójával, s áttértek a realistább teljesítési politikára, amely sokkal inkább kifejezi a megerősödött nemzeti tőke és az erősítésre szoruló nemzeti állam érdekeit, mint a „romantikus Nyugat-barátság” vagy az erőszakos Nyugat-ellenes felfogás. 45 Henry Kissinger: Diplomácia (PANEM-McGraw-Hill-Grafo, Budapest, 1996. 267-268.) 46 Nyikolaj Buharin: A XIV. pártkongresszus eredményeiről (In: Buharin tanulmányok, Politikatudományi Füzetek, 8., Budapest, 1988.) Jellemző, hogy először Zinovjev, majd Buharin 1925-ben „újra előveszik” Nyikolaj Osztraljov 1920-ban megjelent Harcban Oroszországért című könyvét, amely elsőként üdvözölte a bolsevikok fordulatát a NÉP és a nemzeti feladatok felé. Lásd: Buharin: Cézárizmus forradalmi álarcban (In: Buharin tanulmányok). 47 Mihail Heller-Alekszandr Nyekrics: Orosz történelem II. - A Szovjetunió története (2000 Osiris, Budapest, 1996. 179.) 48 Az 1807-es tilsiti szerződéstől az 1815-ös szent szövetségi megállapodásig kialakult „határországok” egy érdekszféra-megállapodás részei, akárcsak az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktumtól az 1945-ös Jaltáig a Baltikumtól a Balkánig terjedő folyosó országai. 49 Richard Pipes felhívja a figyelmet arra, hogy a NATO korlátozott kiterjesztése azt üzeni a kimaradó országok és Oroszország Nyugat-barát erőinek, hogy nem válhatnak Európa részeivé. Ugyanakkor nem nyújt más alternatívát a részükre. „Az Oroszország és a jelenlegi NATO- tagok közti »szürke zóna« felemássága jelenleg arról biztosítja Oroszországot, hogy ezek az országok se politikailag, se katonailag nem részei Európának, de nincsenek onnan kategorikusan kizárva sem." Richard Pipes: Is Russia Still an Enemy? (Foreign Affairs, 1997. Septem 30 KRITIKA