Kritika 28. (1999)

1999 / 4. szám - Pogonyi Lajos: Vitatkoznak, de nem szakítanak. Beszélgetés Szabó Zoltánnal

KRITIKA amit mond, semmi köze a valósághoz. Állan­dóan azt kommunikálják, hogy „ezt akarjuk csinálni, s ezt is fogjuk csinálni és mindenki elmehet a fenébe, akinek ez nem tetszik”. Ne­künk ezt a mutatványt - szerencsére - még nem sikerült eltanulnunk, vagyis, hogy olyan végtelenül cinikusan politizáljunk, hogy „semmi nem számít, csak az, amit én akarok és úgyis arról fogok beszélni és azt adom el, amit én akarok, függetlenül attól, hogy mi a helyzet”. Ez meddig tarthat így? Egy ponton a Fidesz-logika nagyon meg­bicsaklott. Nevezetesen a tévékuratóriumról és a médiaháború újjáélesztéséről van szó. Meglepő, hogy a koalíción belül ki mindenki­nek szólalt meg a lelkiismerete. A koalícióval folytatott vitában most másodszor éreztük úgy, hogy sakk-matt helyzet van, mert számos képviselő a túloldalon rossz lélekkel nyomta meg az „igen” gombot. Nem akarok Orbán Viktornak tanácsokat adni, de egy kormány­nak ilyenkor kell elkezdenie aggódni. Csúcs Lászlóról senki nem hitte volna, hogy a tévéku­ratórium ügyében a kormánypártok törvénysértéséről beszél majd. Pedig őt igazán nem lehet „balliberális” el­fogultsággal vádolni. Ő például nem is szava­zott. És még van jó néhány fideszes és kisgaz­da képviselő, aki ebben a kérdésben fellázadt. Mikor érezték először úgy, hogy megbicsaklott a kor­mánylogika? Tavaly ősszel, amikor a nyugdíj kontra csa­ládi pótlék ügyben folyt a vita. Akkor megint megpróbálták felmondani a kommunikációs team által kidolgozott hárommondatos lec­két, de már érezni lehetett, hogy meginogtak, mert az álláspontjuk a mi ér­veinkkel szemben védhetet­­lennek bizonyult. Azt hiszem, természetes, hogy egy kor­mánytöbbség elbizonytalano­dik, amikor lehetetlen véde­nie a saját álláspontját. Lehet, hogy a mi lelkiismeretünk egy kicsit érzékenyebb volt, és gyakrabban bizonytala­nodtunk el. Van némi igazság abban, amit Magyar Bálint, az SZDSZ elnöke mondott nemrég, vagyis: a kor­mány arra játszik, hogy minél többen féljenek tő­le? Ebben mindenképpen van igazság, bár nem az említettekkel összefüggésben. Világo­san látszott már 1990-94 között is, hogy az egész hókuszpókusszal, a „nemzetezéssel”, a „keresztényezéssel”, az „igazságtételezéssel” arra megy ki a játék, hogy megfélemlítsék a társadalmat. Ha egyszer ez sikerül, akkor majd befogják a szájukat. Nos, akkor ez nem sikerült, most megpróbálják újra. Mi senkit se akartunk megfélemlíteni, politikailag bizto­san nem. Éppen elég megfélemlítő volt az a tény, hogy kapitalizmus lesz. Sajnos, valaha annyi hülyeséget tanítottak Marxra hivatkoz­va, hogy már azt sem hitték el neki az embe­rek, amiben pedig igaza volt, hogy tudniillik a kapitalizmus, az bizony ilyen. A szabadság mellé párosul az a felelősség, hogy gondos­kodnod kell magadról, különben nagy baj van. Ez akkor is igaz, ha a fejlett országokban ezt a fenyegetettséget némileg enyhíteni tud­ják. Beszéltünk már a megfélemlítésről. Vitányi Iván, az MSZP elnökségi tagja azt nyilatkozta egy februári Mozgó Világ-interjúban, hogy egy fideszes vezéregyé­niség néhány szocialista képviselőnek kifejtette: „a cik­lus végére nektek írmagotok sem marad, mert egyen­ként fogunk titeket levadászni, kit ezért, kit azért. Kit azért, mert a Postabanktól vett fel pénzt, kit mert kli­entúrát épített, kit valami másért, s mire felébredtek, már nem lesz erő, amelyik képviselni tudna bennete­ket”. Mit szól ehhez? Ha jól tudom, Kövér László fogalmazott úgy, hogy az utolsó szál szocit is le fogjuk va­dászni. Jó. Amíg a törvényeket betartják, ezt jogukban áll megpróbálni. De kételkedem ab­ban, hogy ez sikerülni fog nekik, és még in­kább abban, hogy még ha ez sikerülne is, jó lesz az bárkinek is, beleértve őket is. S akkor még ott van mindig az MSZP tarsolyában Németh Miklós. Ez tréfa. Szerintem ő előbb lesz római pá­pa, mint magyar miniszterelnök-jelölt, netán kormányfő. Ez csak egy örökzöld téma, amit minden évben elő lehet húzni. Zárásként egy talán komolyabb témát engedjen meg, nevezetesen a baloldal és a liberálisok közötti viszony kérdését. Magyar Bá­lint furcsállotta, hogy az MSZP egyik szár­nya a kisgazdákkal, a másik pedig a Mun­káspárttal is kész együttműködni. Erő­teljesen visszautasí­totta az SZDSZ-től a Munkáspártig húzó­dó lehetséges baloldali együttműködés Thürmer Gyuláék által megfogalma­zott ötletét is. Ugyancsak Magyar mintha nemigen üd­vözölte volna Tamás Gáspár Miklósnak az Új osztály­politika című cikkében megfogalmazott gondolatát, amely a baloldali összefogás szükségességéről szól. Ma­gyar inkább bízik az SZDSZ önálló, liberális póluskép­ző erejében. Az MSZP Baloldali Tömörülésétől sem idegenek a Munkáspárt, illetve TGM gondolatai. Mit gondol minderről? Hogy mi lesz, azt nem tudom. Nem állí­tom, hogy az olyan nagy balközép formációk, mint az amerikai Demokrata Párt, a brit New Labour, netán az olasz Ulivo létrejötte nálunk is elkerülhetetlen - bár én rokonszenvezem a gondolattal. Egyet azonban tudok: ha szerve­zetileg nem is, de logikailag a baloldal és a li­berálisok mindaddig egymásra vannak utalva, amíg a jobboldal a győzelemhez nem nélkü­lözheti azok szavazatát, akiknek a jobboldali­­ság nem jelent egyebet, mint hogy keseregnek Trianon miatt és kicsit vagy épp nagyon utál­ják a zsidókat. Ezek zsigeri indulatok, amik­nek semmi közük a korszerű jobboldaliság­­hoz. TGM-nek igaza van abban, hogy a Fi­desz ennek a tíz-tizenöt százaléknyi szavazat­nak a foglya lett. Az SZDSZ az MSZP-vel va­ló közös kormányzás során sok hívét elveszí­tette, a volt SZDSZ-támogatók nagy része legutóbb a Fideszre szavazott. Ők aligha örül­nek különösebben annak, hogy támogatott pártjuk a szélsőjobboldallal árul egy gyéké­nyen. Az SZDSZ tehát ezeket a szavazókat jó eséllyel visszahódíthatja - talán ez az oka, hogy a párt nem örül annyira a TGM- cikknek. Én személy szerint nagyon örülnék, ha az SZDSZ vissza tudná nyerni a korszerű jobbközép szavazók egy részét, mert ezzel a Fideszt gyengítené a következő választáson. Ehhez viszont nyilván az kell, hogy az SZDSZ markánsan megkülönböztesse magát az MSZP-től, ezért az SZDSZ-vezetés két­ségbeesett tiltakozása a pártnak a baloldalban való feloldódása ellen. Ön a Munkáspártot is a versenyképes baloldalhoz so­rolja? Thürmer Gyulával és pártjával minden olyan esetben együtt kell működni, amikor a demokratikus vívmányok megőrzéséről van szó. Ez az ő érdekük is, mert történelmi ta­pasztalat, hogy ha a demokrácia elbukik, ak­kor a kommunistákat, a szociálde­mokratákat, a liberálisokat és a zsidókat be szokták csukni, vagy ki szokták irtani. A sorrend néha vál­tozik, de mindegyikükre sor kerül. Az azonban el kéne, hogy gondol­kodtassa Thürmer Gyuláékat, amikor az átalakulás gyötrelmei közepette a kapitalizmus a legke­vésbé vonzó arcát mutatja, ők nem tudják elérni a parlamentbe jutás­hoz szükséges öt százalékot. A Munkáspárt politikájával alapvetően nagy baj van: korszerűtlenül baloldali. Egy kommunis­ta párttól kicsit kevés az, hogy ne lépjünk be a NATO-ba - ezt a MIÉP sikeresebben adja elő. Ez persze legyen az ő bajuk. Egy normá­lis kommunista párttal viszont miért ne lehet­ne együttműködni? Mennyire korszerű baloldali párt ma az MSZP? Nem állíthatom, hogy igazán modern baloldali párt lenne, de megvan rá benne a készség is, a lehetőség is. Még nemigen tud­juk, mi is az idők szava. Az elnagyolt választ persze tudjuk: esélyteremtés, a versenyké­pesség kíméletlen kikényszerítése és egyút­tal támogatása, ha kell, segítése. Ez messze nem idegen a liberalizmus baloldali szárnyá­tól sem. Ezt a programot az MSZP ki tudja magából izzadni, és meg tudja szólítani azo­kat az értelmiségieket, vállalkozókat, akik nélkül ez nem megy. Abban persze nem va­gyok biztos, hogy ez már a jövő hónapra megvalósul. Az interjút készítette: POGONYI LAJOS Bajkó Anikó: Időnek kitéve 1­2. 15

Next