Kritika 28. (1999)

1999 / 7. szám - Hankiss Elemér: A bombázás

A transzcendentális érvelés: azért van joga erre, mert az amerikai választott nép. A Gondviselés bízta rá azt a szent feladatot, hogy védelmezze a szabadságot, a békét, és a demokráciát a világban. Vannak, akik nem értenek egyet ezekkel az érvekkel. Mert: a) A jogok a szerződő felek közötti egyez­ség következményei. Nincs egyezség egyfelől a világ országai, másfelől az Egyesült Államok között arra vonatkozólag, hogy az USA tartsa fent és alakítsa a világrendet. b) Az Egyesült Államok történelmi szere­pét különféleképpen, és nem minden esetben pozitívan ítélik meg a nemzetközi közösség­ben. c) Egy nemzet elhivatottságérzetét tiszte­letben kell tartani, de ez akkor sem jogosít fel senkit és semmire egy másik ország vonatko­zásában. d) Jelen esetben nem humanitárius vagy békefenntartó akcióról van szó. A NATO-támadás része annak az amerikai törekvésnek, hogy katonailag uralma alá hajt­sa az egész világot. Koszovó stratégiailag fon­tos régió, hídfőállás, ahonnan ellenőrzésük alá vonhatják a Balkánt. A hatalom argumentuma „Az Amerikai Egyesült Államoknak meg­van az ereje és hatalma ahhoz, hogy fenntart­sa azt a világrendet, amelyet optimálisnak te­kint. Ennyi.” Sokan ennek az érvelésnek a helyességét is vitatják. Mondván: a) Ez a cinizmus nem illik bele az amerikai közélet fennen hangoztatott idealizmusába. b) Nem illik bele az amerikai politika és diplomácia hivatalos retorikájába sem. c) Nem szolgálja az amerikai társadalom érdekeit. Ha a vita során ezek az érvek és ellenérvek összegabalyodnak, a vitatkozó felek átválthat­nak egy másik logikára. A humanitáriánus logika „Az albánokat elnyomták, zaklatták, meg­ölték Koszovóban. A humanitáriánus kataszt­rófa fenyegetése mind nyilvánvalóbbá lett. A szerbek »porig rombolták a falvakat... A leg­rosszabbra kell felkészülni«.­ A civilizált vi­lágnak meg kell fékeznie a barbárság eszkalá­cióját, és enyhítenie kell a régióbeli emberek szenvedésein. »Erőszakot kell alkalmazni - mondta Clinton -, hogy elriasszunk egy ártat­lan civilek ellen irányuló még véresebb támadást«.” a) A szerbek folyamatosan megsértik Ko­szovóban az albánok legelemibb jogait. Az al­bánok nyomorúsága és megaláztatása növek­szik minden nap. Az emberek szerte a világon nem nézhetik ezt tétlenül. Segíteniük kell. b) Az Egyesült Államok és szövetségesei minden elképzelhető erőfeszítést megtettek azért, hogy rábírják a szerb kormányt politi­kája megváltoztatására. Kimerítettek minden lehetséges politikai és gazdasági eszközt (tár­gyalások, nyomásgyakorlás, embargó stb.), hogy rákényszerítsék őket politikájuk megvál­toztatására, mindhiába. Mint sajnálatos ulti­ma ratióhoz folyamodnak most a fegyverek­hez, hogy megpróbálják megvédeni az albá­nok életét és jogait. c) A hidegvérű és kegyetlen etnikai tiszto­gatások, az albánok tömeges elűzése Koszo­­vóból, amely soha nem látott mértékű embe­ri szenvedést okozott, immáron teljes mérték­ben igazolták a NATO-nak azt a döntését, hogy erőt alkalmaz a szerbek ellen. d) Ennyi emberi szenvedés láttán és a geno­cídium veszélyének tudatában segíteni kell és nem engedni, hogy a jogi formaságok megbé­nítsák azokat, akik segíteni akarnak. e) Amint a helyzet normalizálódik, mindent lehetséges eszközzel és módon enyhíteni kell az emberek szenvedéseit, és segíteni kell Ko­szovó újjáépítését. A szerbek ezzel szemben azzal érveltek, hogy ők nem öltek meg senkit, csak megpró­bálták feltartóztatni az albán terroristákat. Nem agresszorok, csupán a kötelességüket teljesítették, megvédték koszovói szerb testvéreiket. A koszovói etnikai tisztogatások ismeretében ezt az érvelést hamisként elutasíthatjuk. De van­nak megalapozottabb el­lenvetések is. a) Az amerikaiak és szövetségeseik elha­markodottan és fele­lőtlenül cselekedtek. Nem vették elég ala­posan számításba a várható szerb reakciót, nem tudják megfelelően kezelni a koszovói albánok elűzésének problémáját, aminek kö­vetkeztében ahelyett, hogy enyhült volna, sú­lyosbodott és megsokszorozódott az emberi szenvedés a régióban. b) Az albánok elűzését, illetve exodusát a bombatámadások tették tömegessé. c) Miért csak az albánok életét és jogait vé­dik az amerikaiak és szövetségeseik? Az em­beri jogok megsértése Koszovóban miért bi­zonyul casus bellinek, míg - sok egyéb mellett - a kurdok üldözése Törökországban miért csak elhanyagolható, csekély sérelem? d) Pusztán bombázásokkal nem lehet térd­re kényszeríteni a szerbeket. A NATO hosz­­szú ellenségeskedésbe bonyolódhat, s a kiutat nehéz lesz megtalálnia. Az igazság logikája „Az igazság egyike civilizációnk magas rendű értékeinek. Ha az igazság súlyosan sérül bárhol a világon, nekünk meg kell védenünk, és min­dent meg kell tennünk, hogy helyreállítsuk azt.” a) Az albánoknak saját szülőföldjükön kel­lett elszenvedniük az elnyomást és az igazság­talanságot. Joguk van arra, hogy ellenszegül­jenek az elnyomásnak, és harcoljanak az igaz­ságért. A nemzetközi közösségnek pedig tá­mogatnia kell őket igazságos harcukban... De álljunk csak meg itt egy pillanatra. Oly­annyira egyértelmű és magától értetődő vol­na, hogy hol van az igazság? S itt elhagyjuk a NATO-Jugoszlávia ellentét kereteit, s egy még sokkal zavarosabb világba lépünk át: a balkáni nemzetek és etnikai csoportok korsza­kokat átívelő ellentétének világába, a maga reménytelenül ellentmondásos logikájával és érvrendszerével. Mivel ezek a logikák és érvek vitathatatlanul jelen lesznek azokon a tárgya­lásokon, amelyek bármiféle koszovói rende­zést készítenek majd elő, fontos lehet egy pil­lantást vetni rájuk. A lehetséges logikák közül arra az egyre összpontosítok itt, amelyet már évtizedek, sőt némely aspektusát századok óta használják fel egymás ellen a szemben álló fe­lek: a „jogok” logikájára. „Jogok” A nemzetek és etnikai csoportok évszá­zadok óta rabjai „a jogok logikájának”. A Balkán zavaros és tragikus történelme so­rán minden etnikai csoportot elnyomtak, meg­aláztak, kifosztottak a szomszédaik. És fordítva: mindegyiknek volt alkalma, hogy szomszédját elnyomja, megalázza, kifossza. Az évszázadok során mindannyiuk szívében meggyökerezett a harag, a gyűlölet, a bosszúvágy. A feszültséget csak növelte, hogy a nemzeti és etnikai míto­szok elevenen tartották és felnagyították a pusz­tító vereségek és a pusztító győzelmek emlékét. A szimbolikus szférában minden résztvevő kitartóan építette a maga „logikáját” és a vég­letekig kicsiszolta a maga igazát „bizonyító” argumentumait. A legelkeseredettebb, s re­ménytelenebb szó és szenvedélypárbaj a „jo­gok logikájának” területén folyt. A balkáni népek és etnikai csoportok szűnni nem akaró ellentétei során (akárcsak Kelet- és Kelet-Közép-Európában) a résztvevők mind­untalan olyan „jogok” sokaságára hivatkoztak, amelyek keresztül-kasul ellentmondottak egy­másnak. Minden álláspont és követelés iga­zolható és cáfolható volt az egyik vagy másik „jogra” való hivatkozással. S minthogy a jo­gok szentek és sérthetetlenek, megegyezésre semmi esély sem volt. A fegyver volt az utolsó menedéke azoknak a népeknek, amelyek köl­csönösen és elkeseredetten ragaszkodtak ön­nön jogaikhoz, és kölcsönösen s dühödten semmibe vették a szomszédaik által hangozta­tott jogokat. Vegyünk szemügyre néhányat e „jogok” közül. Némelyikük ismerősnek tetszik majd az Európa nyugati felén élők számára is. Alfred Kubin alkotása KRITIKA A jogok logikája Történelmi jogok: Mind a szerbek, mind az albánok azt vallják: Mi voltunk itt először. Ez a mi „szent földünk”. A másik később jött.

Next