Kritika 28. (1999)
1999 / 7. szám - Hankiss Elemér: A bombázás
KRITIKA ő betolakodó. Vagy: mi vendégszeretők voltunk, befogadtuk őket, és most, lám, milyen hálátlanok.5 - A történelmi jog mellett minden más jog irreleváns vagy legfeljebb másodlagos jelentőségű. A kiválóság joga: Mind a szerbek, mind az albánok azt hiszik és vallják: mi kiválóbbak vagyunk, bátrabbak, civilizáltabbak, demokratikusabbak stb. stb., mint szomszédaink. Mi voltunk a régió szervező és civilizáló erői. Mielőtt idejöttünk volna, ez a barbárok földje volt. Vagy: virágzó civilizációnk volt, mielőtt ezek a barbárok lerohantak bennünket. A mi kultúránk „magasabb rendű”, értékesebb, európaibb mint másoké. Minden esetleges más jog kisebb jelentőségű ennél. Az azonosság joga: Mind a szerbek, mind az albánok vallják: jogunk van arra, hogy védjük nemzeti azonosságunkat és közösségünket. Ez a föld volt „civilizációnk bölcsője”, ha elvesztenénk, nemzeti identitásunk szűnne meg. A status quo joga: A szerbek szerint: a szuverén országok területi integritását nemzetközi egyezmények garantálják. A status quo megváltoztatásának kísérlete sértené nemzeti szuverenitásunkat, és veszélyeztetné Európa békéjét és stabilitását. Az önrendelkezés joga: Az albánok szerint: nekünk, akik ezt a nyelvet beszéljük, és ebben a kulturális hagyományban osztozunk, jogunk van az önrendelkezéshez - tekintet nélkül a status quóra. Az élethez való jog: Az albánok szerint: a szerbek elemi létünkben fenyegetnek bennünket. Jogunk van bármely eszközzel megvédeni az életünket. Csak a teljes autonómia, vagy a függetlenség jelenthet garanciát. Ez a jog előbbrevaló az összes többinél. Az önvédelemhez való jog. A szerbek szerint: csak ez a mai terület, az adott határokkal védhető meg katonailag. Senki sem várhatja el tőlünk, hogy feladjuk biztonságunkat. Ezek a folyók, ezek a hegyek, ezek a természetes határok garantálják országunk védelmét. Jogunk van ragaszkodni hozzájuk. Minden más jog elhanyagolható ezzel szembeállítva. A prosperitás joga: A szerbek szerint: jogunk van megvédeni a területi egységünket, amely szerves egész. Megcsonkítása komolyan veszélyeztetné gazdasági túlélésünk esélyét és prosperitásunkat. Az igazság joga: Mind a szerbek mind az albánok vallják: a történelem során mindvégig rosszul bántak velünk a nagyhatalmak, a szomszédok, az „élet”. Jogunk van az igazsághoz. Az igazság a legfőbb érték és jog. Más értékeket és jogokat ezek alá kell rendelni. Boldogok azok a régiók a világon, amelyekben mindezen jogok egyszerre vehetők figyelembe és elégíthetők ki. A Balkán bizonyára nem tartozik közéjük. A különböző etnikai csoportok makacs és elkeseredett ragaszkodása e jogokhoz a konfliktus állandó forrása volt, és elháríthatatlan akadályává vált annak, hogy a századok során a viták rendeződhessenek. A nyugati országok közössége helyrehozhatatlan hibát követne el, ha belekeveredne ebbe a végtelen és haszontalan polémiába (amint a Newsweek-cikk esetében láthattuk, a kísértés erős). A „jogok logikája” a maga feloldhatatlan ellentmondásaival nem segít, nem segíthet annak eldöntésében vagy utólagos igazolásában, hogy kell-e, kellett-e bombázni Szerbiát. És minden bizonnyal megakadályozná a szerbeket és az albánokat abban, hogy végre-valahára túllépjenek múltjukon, és megkössék egymással a történelmi kiegyezést. Az egyetlen dolog, amit a jogok logikájával kezdeni lehet, az az, hogy el kell felejteni, ahogyan a franciák és a németek tették, nem könnyebb múlttal a hátuk mögött, az ötvenes-hatvanas években. Ha a világrend, a humanitáriánus elvek, az igazság és a jog logikája nem kínál megbízható fogódzót a koszovói válság megoldásához, mert egyszerre támasztanak alá és kérdőjeleznek meg bármely döntést, akkor vajon mit tehetnek azok a szereplők, akik jó lelkiismerettel akarnak élni, és komolyan segíteni akarnak egy olyan válság megoldásában, amely otthonokat rombol le, emberi életeket olt ki, és közösségeket semmisít meg? Hol s miben találhatnak szilárdabb alapot döntéseikhez? 2. Értékek Ha alaposabban szemügyre vesszük a fenti logikákat és argumentumokat, kiderül, hogy mindegyik mögött egy értékítélet húzódik meg. A „világrend logikája” például arra a látens vagy deklarált feltételezésre épül, hogy a NATO által védett világrend ,Jó”, mert optimális módon garantálja a békét, szabadságot és a jólétet a világ népei számára. A humanitáriánus logika pedig abból a meggyőződésből fakad, hogy az emberi élet a végső, az alapvető érték, amely minden más értéket maga alá rendel. Az emberek, köztük a politikusok is, szeretik azt hinni, hogy döntéseik értékeken alapszanak. A probléma az, hogy ezek az értékfeltételezések többnyire bizonytalanok, homályosak, zavarosak. Az értékek világa, a maga fel nem derített komplexitásában, nem a legjobb kalauz a döntési folyamatokban. A különböző értékek egy sokdimenziós térben rángatják ide-oda a döntésre készülő személyt. Ha viszont ez a helyzet, felmerül a kérdés: lehetséges-e egyáltalában a politikát az értékekre alapozni? Szabadság, biztonság, rend, igazság, boldogság, élet, örökkévalóság, szerelem, együttlét, emberi méltóság és önbecsülés, azonosságtudat és presztízs, hatalom, szuverenitás, egy szent ügy, istenhit, kényelem, a fájdalom hiánya, létezik-e valamiféle rangsora, hierarchiája ezeknek az értékeknek? Mondhatjuk-e például azt, hogy a szabadság a legfőbb érték, s az összes többi értéket alá kell rendelnünk? Mondhatjuk, de lesznek olyan helyzetek, amelyekben például az emberi élet védelmének a parancsa, a társadalmi igazságosság elve és értéke vagy a szeretet vágya korlátozza majd az egyén, vagy a közösség szabadságát. És így tovább. A politikusnak elvben minden főbb értéket tekintetbe kell vennie akkor, amikor olyan döntéseket hoz, amelyek sok embert érintenek. Különösen nehéz feladatot kell megoldania, ha döntése az egész társadalom, vagy akár más társadalmak életét is befolyásolja. Melyek lesznek e politikusi döntés prioritásai, hogyan egyezteti össze az egymásnak esetleg ellentmondó értékeket? Ideális esetben minden fontos értéknek optimális szinten kell érvényesülnie. Csakhogy tudjuk: ezek az optimalizálási kísérletei a késő tizennyolcadik századi utilitaristák erőfeszítései óta a mai napig kudarcot vallottak. Vizsgáljuk meg ebből a szempontból elemzésünk tárgyát. Melyek lehettek azok az értékek, amelyek a Szerbia bombázását elrendelő NATO-döntést alátámasztották? Közöttük lehetett mindenképpen az emberi élet védelme; a koszovói albánok szabadsága, emberi méltósága, biztonsága; közösségük, azonosságtudatuk védelme; az emberi szenvedés csillapításának princípiuma; és így tovább. Ebben az esetben tehát, első ránézésre, egy sereg fontos érték figyelembe vétetett és érvényesült a döntés meghozatalában. Igaz, az értékek egy másik csoportját - például Szerbia nemzeti szuverenitását, a nemzetközi szerződések szentségét, a várható áldozatok életét - figyelmen kívül hagyták, illetve az elfogadható költségek rovatába utalták. Mérlegelve az előre kalkulálható nyereséget és veszteséget, mindez tisztességes és észszerű döntésnek látszhatott. Csakhogy a Merton, illetve Boudon által leírt „nem tervezett következmények”, illetve „perverz hatások” mechanizmusának következtében, a NATO- döntés mintha gellert kapott volna. Legalábbis átmenetileg. Ahelyett, hogy megvédte volna az albánok életét, életük biztonságát és méltóságát, nemzeti közösségüket, otthonaikat, mindezek súlyos pusztulásához vezetett. Alfred Rubin alkotásának részlete