Kritika 31. (2002)
2002 / 4. szám - Lengyel László: Királyi halászat
hol vannak a háló szemei, mindig ugyanazok a nevek, öt-hat szerencsétlenül vádolt emberé, kik ellen bizonyíték nincsen. Gesdorf számvevő: Én ne morogjak, akit a rend őrzésére rendeltek ide? A rendetlenség és haszonlesés beette magát az uraink csontjaiba. Elhatalmasodott a ragadozás, a másén való kapás. A tolvajság harapódzik minden vidéken naponként tovább, udvari nemes ifjaink is abba elegyítik magukat. Nehezebb volna megneveznem hol nincs, mint azt a vidéket, ahol van. S hol vegyek olyan orange urat, kinek keze tiszta, a sok tisztátalan zsebrák közt. Kibillent valami, aminek bizton kellene állnia. Fortinbras: Piszkolódtok a kormányra, mely atyátokul van, míg ti, mint ellenség átkozzátok őt. Én voltam, aki helyreállítottam a rendet és a fegyelmet. Hallod, jóember, én. Valamenynyi kötél és madzag az én kezemben van. Nem tetszik nektek, hogy én fogom a kötelek végét, nem pedig idegen urak, vagy azok szolgái. Kibillent, vakkantod. Jó, de hála Istennek, felénk billent, és nem feléjük. Igen, igen, felénk billent. Eddig övék volt minden zsákmány. Ki se futhattunk engedelmük nélkül kikötőnkből. Most a miénk. A mi törvényünk szerint kell élned vagy halnod. Most ez a rend, amit te rendellenségnek mondasz. Gesdorf számvevő: Miféle rend és miféle törvény? Fortinbras: Mit és minek válaszoljak egy lázadónak? Érveljek én? Igaza volt apámnak: az ellenkezést nem észérvekkel, hanem ökölcsapással kell elnémítani. Vágj az arcukba, hogy eleredjen az orruk vére! Gesdorf számvevő: Királyi az óriás erő de zsarnoki, ha óriásul élsz vele. Fortinbras: Törpeségtek én fel nem veszem. Vagy én uralkodom, vagy ti. Vagy dánok leszünk, vagy idegenek. Vagy én vagyok a törvény, vagy nincs törvény. Vagy hiszünk, vagy nem hiszünk. Vagy egy kézben a hatalom, vagy szétporlad sokak kezében. Vagy az... de minek sorolom. In the beginning was war - üzente az angol király. Igaza van: kezdetben vala a háború. Meg fogom vívni, akár tetszik nektek, akár nem. Az erő velünk van. Megyek, végeztem, apát úr, Isten veled. Csinálsz törvényt, hogy kiskaput találj Ambrus apát: Megbolondultál? Gesdorf számvevő: Téged is veszélybe hoztalak, bocsáss meg! Ambrus apát: Ajtódon azonnal kopogni fognak. Mit kopogni, döngetni fogják. Gesdorf számvevő: De végre mégis szólhattam. Ki szóljon, ha én nem? Ambrus apát: Az Úr legyen veled. Gesdorf számvevő: Halott vagyok, mert egyszer élni mertem. Isten áldjon. Aligha látjuk egymást. Tamás: Gesdorf uram feldúlva ment el. Mi történt, atyám? Ambrus apát: Megölte magát, és talán minket is. Rablással vádolta urunk embereit, s elnézéssel, tán bűnrésszel magát a királyt. Tamás:- Igazat mondott - vége van valóban. Ambrus apát: Kérlek, jó Tamás testvér, ha Gesdorf úr ide kívánna jönni, netán monostorunkat menedéknek gondolná, tanácsold el! Ismertem és szerettem. De fontos és nemes cél kolostorunk fönntartása. Nem veszélyeztethetjük meggondolatlanságokkal és botrányokkal. Magam helyénvalónak látom viszszatartani a politikus csatározásoktól, hátrahúzódni Isten engesztelő kegyelmébe. Tamás:- Halott, bár ki nem hűlt. Most mondtunk rá kitaszítást és halált, a király ítéletét be sem várva. Ambrus apát: Van-e fontosabb, mint monostorunk védelme? Megőrizzük magunkat Istennek. Gesdorf uram okos ember létére... Tamás: Valót mondott. Inkább okozzunk botrányt, mint hogy hűtlenek legyünk az igazsághoz - hirdette Szent Bernát. Ambrus apát, Anselmus, kifelé! Anselmus: De atyám! Tamás.- Hozzá mondta-e, jó urunknak, azt is, hogy ő szabadította el törvényeivel a törvénytelenséget? Futta la legge, trovato l’inganno - csinálsz törvényt, hogy kiskaput találj, ahogy Rómában mondanák. Árusítod a jogot, személyre szabsz törvényt, nyújtasz privilégiumot. Királyunk ágyába hurcolta a szelíd törvényt, s törvénytelen gyermekeket nemzett vele. Ambrus apát, Tamás, elég. Épp oly őrült vagy, mint Gesdorf. Megöletnétek magatokat vörös szalagos urakért, akik fosztogattak és osztogattak, amikor hatalmon voltak, s fosztogatni, osztogatni fognak, ha újra hatalomra kerülnek. Okosan önző vének, az ifjú csikasz gyűlölködők ellen ez a választék. Felégettetnéd monostorunkat csak azért, hogy a népnek egyik tolvaj urát, egy másik tolvaj úrra váltsuk? Tamás: Hiszen Gesdorf nem esküdött össze a veresekkel! Mindössze igazat szólt. Ambrus apát: Kinek az igazát? Tamás: Egyetlen igazság van, testvérem. Ambrus apát: Miféle igazság? Istené? Tamás: Igen. Ambrus apát: Dehogy. A királyé? A népé? Avagy te hiszel a népben? Azokban, akik örömmel veszik el a másét? Akik gyűlölik és megvetik a náluk is szegényebbet és kisebbet? Bízol azokban, akik irigyen bámulnak mindenkire, akinek kicsivel több jutott? Nyelik a nyáluk a jó falatra. Azokra számítanál, akik alázattal nyalják bármelyik uraság kezét, csak valami koncot vessen nekik? Akik meghunyászkodnak, ha veszettek ordítanak az utcán? Atyám, mi vagyunk a nép Anselmus: Atyám, mi vagyunk a nép. Ambrus apát: Igen, mi vagyunk a nép, akik félünk. Mi vagyunk a nép, akik keressük az igazságot, de nem akarjuk megtalálni. Mi vagyunk a nép, én, aki várom a király hívását, hogy misét celebráljak neki, esedezem, hogy védje és virágoztassa fel kolostorunkat. Mi vagyunk a nép, én, aki szégyellem, hogy oly királynak hódolok, aki macskaként játszik velünk, egerekkel. Mi vagyunk a nép, én, aki alamizsnát osztok, és mégis pohosnak csúfolnak. Anselmus: Ne haragudj rájuk, atyám. Ambrus apát: Magamra haragszom. Emlékezz, mit mondott a klastromunk előtti őr Bardolph urunknak, amikor kérdte, mit őriz: - Baszom a norvég anyját, uram, ezeket a nagyseggű pápistákat őrzöm, hogy ki ne jöhessenek. S vissza kell tolnom a mieinket, hogy be ne menjenek kifakasztani a bélüket. Anselmus: Csak egy ostoba ökör volt, atyám! Ambrus apát: Nem ostobább nálunk, fiam. Mondják a nép bölcs. Nem hiszem. Én is a nép vagyok, s nem vagyok bölcs. Anselmus: De mennyire, hogy bölcs vagy, atyám! Ambrus apát: Ne bosszants! Igaz, népünk s családunk nem mi választjuk. Olyan a népünk, amilyen. Őket érdemeltük. S olyan © 2002. április