Kritika 31. (2002)

2002 / 11. szám - Kornis Mihály: Big Brother - avagy mit nem szabad tudni?

2002. november Big Brother Szerintem a fizetőképes magyar fiatalnak, akinek készül a műsor, fogalma sincs róla, mit jelent ere­detileg ez a kifejezés. Talán tudja, mit jelent angolul a két szó külön­­külön, de csak humán egyetemi szakon végzettek értik meg a tévé­műsor címében rejlő utalást az ere­deti orwelli metaforára, ahhoz ugyanis alaposan ismerniük kelle­ne az 1984-et. Mert abban van megírva, ki az a Nagy Testvér. Fogadjunk, még olvasóim kö­zül se tudja mindenki.... Egyáltalán, miért mondom ezt az évszámot, nem igaz? Mit értek azon, hogy Orwell? Orwell who? Na jó, csak tréfáltam. Az 1984 egy nem túl jó, de politi­kaelméleti háttere miatt mégis fon­tos és híres regény, amit George Orwell írt. Abban szerepel a go­nosz diktátor, akinek egyik legfon­tosabb neve, állandó jelzője, hiva­talos epitethon ornansa, a Nagy Testvér. A nyugati szuper Sztálin ő, aki elől nem lehet menekülni. Aki­nek mindenki a rabszolgája. Aki mindenütt lát minket. Téged is lát, Olvasóm. E pillanatban is figyel mindannyiunkat. Például azt, ahogy én ezeket írom, te meg - több hónap múlva - ahogyan ol­vasod. És hogy azt hiszed, hogy már tudod, ki az a Big Brother. De azért ez nem biztos. Mi volna, ha mi­­ én, az író és te, az Olvasó - most hazugságok nélkül csinálnánk végig ezt a futó találkozást, amelybe ennek a - re­mélem, mindkettőnk által csak hé­be-hóba, nagy ritkán kuksikázott - TV 2 műsorának az ürügyén gaba­­lyodtunk? Lehet róla szó? Te eltekintesz attól, hogy én esztétanyelven elemezzem a Big Brother című, tévéműsor formájú piszokságot, én viszont cserébe nem nézlek hülyének, nem gon­dolom, hogy nekem kéne elma­gyaráznom, miért ártasz vele ma­gadnak, ha kukkolod. Nagyon jól tudod magadtól is. Azért, mert le­aláz. Ha véletlenül válok fül­­es/vagy szemtanújává mások éle­tének, intimitásainak, az sorsszerű. Nem akartam, de hát így alakult, meg kellett tudnom. Ha viszont tu­dom, hogy mások megleshetők, arra várnak, lessem őket, és én tényleg odalopódzam, hogy ki­használjam az alkalmat - az már olyan vécéfeeling! Lese­­getni - mindentől függetlenül - sivár, koszos dolog. Azt ko­szolja be, aki les. (Bár az se egészséges ember, aki effek­tíve akarja, hogy lessék! De ez más kérdés.) Ahogy az inter­neten a pornókép-nézegetés is lealáz. Magamat alázom meg vele, kukk. (Most ideír­nám: sapienti sat - de vedd úgy, mégsem írtam ide, mert nem száz százalékig biztos, hogy értenéd, mit jelent. Be­vallom, én meg azt nem tu­dom, mit jelent az, hogy Tesco. Ez tegnap derült ki, egy vacsorán. A hölgy azt mondta, „no és akkor bemen­tünk a teszkóba...”, én pedig megkérdeztem, hogy mi az. Nagyon megnéztek. „Misi: Ön még nem volt Tescóban soha éle­tében? Tényleg?”) Viszont én is tudom, és te is tu­dod, hogy kukkolni piti és kicsit alja, mégis, te is, én is, néha, egy­­egy pillanatra, például a csatorná­kon szörfölés közben azért bele­nézünk ebbe a izébe, a Big Brotherba... Ez a probléma. Csak azért probléma, mert utá­na nem tudjuk hitelesen megvéde­ni azt az álláspontunkat, hogy jobb volna, ha nem is volna a világon ilyesfajta, tévés szórakozásnak be­cézett vétek. Ezt egyszerűen kép­telenek lennénk filozófiailag és jo­gilag egyaránt legitim módon bi­zonyítani. (Tudod, mi az, hogy legitim? Akkor jó.) Vannak nagyon befolyásos, mert tőkeerős és ezáltal hangadó csoportok az úgynevezett szabad társadalomban, akik az ilyen mű­sorokat kitalálják, illetve finanszí­rozzák, és adandó alkalommal el­söprően felkészült médiafilozófu­sokként védelmezik is, nyugodt lelkiismerettel egyébként. És kábé azt mondják: ha MÉG EZEK SE, a Kornis meg a jelentéktelen számú olvasója sem tud ellenállni a kísér­tésnek, hogy belenézzen ebbe a kukába, ha másért nem, hogy ször­­nyülködjön - akkor semmi problé­ma, mert ehhez a tényhez képest minden ellenérvük semmis. A Big Brother (ValóVilág, Farm, Bár, sa­többi) kitűnő műsortípus, mert so­kan nézik, alighanem többen, mint akármi mást. És akkor ez LESZ. És EZ lesz. Mert ezt van értelme csinálni. Mármint ehhez pénzt adni, annak van értelme, ezt ugyanis minden­nél jobban ki lehet árusítani azok­nak, akik reklámidőt szoktak vásá­rolni, és akkor abból még több pénz lesz, mert még forog is, és borzasztó bonyodalmas áttétellel ugyan, de - a GDP emelkedésével párhuzamosan - a végén még te neked is több pénzed lesz, Kornis, bö meg, ezáltal pedig majd több szépséget vihetsz az életedbe, több méltóságot vásárolhatsz rajta magadnak, mint amennyit ma vagy képes, állítják ezek a kulcs­­fontosságú, tőkeerős hangadó cso­portok, ha nem is szó szerint, de lényegében. Ne mondd, hogy nincs igazuk. Nem fogod tudni bizonyítani. Ezt csak úgy közbevetve mondom. Az a része, biztos, hogy igaz, hogy akinek van pénze, és pénze van, annak telik malagára, de akinek pénze nincs - az másszon az alma­fára! Akinek pénze van, az tévét gründol, hogy aztán százszor any­­nyit vegyen ki belőle, mint ameny­­nyit beletett. Nyugaton csak száz­szor annyit, itt nálunk, keleten vi­szont mintegy kétszázötvenszer annyit. Ez utóbbi körülmény már nem közgazdasági szükségszerű­ség, hanem csak az errefelé befek­tetők pofátlan mohóságából kö­vetkezik, ám a lényeget nem érin­ti. A tévéjükre te is előfizetsz. Ha nagyon nem tetszik, lekapcsoltat­hatod a kábeledról, és akkor nem kell fizetned érte. De ha akarod, nézed a „szolgáltatásukat”, aztán mégse tetszik, nagyon nem tetszik, amit látsz, neked sem, nekem te­­­hát akkor tehetünk nekik egy szívességet... Annál nagyobbat úgyse tehe­tünk, mint hogy rákattintunk a csa­tornájukra. Mert akinek van pénze, az elő­írhatja, hogy mi legyen az állandó esti szórakozása (például az, hogy olyanokon keresi gennyesre ma­gát, akik úgy nézik a csatornáját, hogy azt mondják, nem is akarják nézni), de akinek nincs pénze, az még azt sem tudja elintézni magá­nak, hogy a közkórházban, a halá­los ágyán, a nővérke soron kívül kivegye az ürüléket a feneke alól. A pénztelenség nagyon megalá­zó. Ezt csak azért mondom, mert például az ilyesfajta megszégyenü­­lés nélküli életet értik a pénz által megvehető magasabb emberi mél­tóságfokon azok, akik védelmezik a szabadpiaci törvények gáttalan érvényesülését a kulturális szférá­ban is. És igazuk van. Ahol a pénz dolgozhat, ott a társadalom is, egé­szében, majd feljebb és feljebb jut. Fejlettebb tőkés társadalom lesz, mint volt. Ezt a tételt még nem cá­folták meg az ismert valóságban. Különben a kommunizmus című, ön- és tömeggyilkos rémbohózatot sem kellett volna berekeszteni a földi színpadon. A Big Brother támadhatatlan. De ez távolról sem az egyetlen baj vele. Rosszul mondom: Vele, a Mű­sorral nincsen baj. Velem van a baj, illetve velünk, és mindazokkal, akiknek a Big Brother még mindig nem tetszik. Persze, nem vagyunk sokan. Nem tudhatjuk, mennyien vagyunk. Ennek a megállapítását ügyesen megakadályozza a Nagy Testvér. Minden időben ömlik az infó a csatkón, a csenden arról, milyen hihetetlen tömegérdeklő­dés mutatkozik a Big Brother (Va­lóVilág satöbbi) iránt... Egyre nő, csak nő az igény rá! És várhatólag,­ ­ avagy mit nem szabad tudni? KORNIS MIHÁLY

Next