Kritika 33. (2004)
2004 / 1. szám - Pitti Zoltán: Európa kapujában - 2004 (?)
, az elaprózott teljesítmények miatt nem számíthatnak számottevő exportlehetőségre sem. Más területen is érzékelhető és értelmezhető az atomizálódás negatív következménye. A rendszerváltó filozófia alaptörekvése volt a helyi társadalmak önszerveződésének biztosítása és a jövedelemújraelosztó középszint kiiktatása. A gazdasági háttér hiányában illúziónak bizonyult a 3200 mellérendelt önkormányzat kialakítása, illetve feladataik differenciálatlan meghatározása. A következményeket ismerjük. A megyéket sikerült semlegesíteni, ám a jövedelemcentralizáló és -újraelosztó döntések nem közelebb, hanem távolabb - kormányzati szintre - kerültek. Az alapelvek további sérülését jelentette, hogy a normatív finanszírozás következtében a települések „befelé forduló” magatartást vettek fel. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a méretgazdaságossági szempontok háttérbe szorítása nem kedvez a helyi közösségek racionális működésének, de nem szolgálja a térségi szemlélet, illetve a távlatos gondolkodás erősödését sem. A tarthatatlan álláspont korrekciója a politikacsinálók állóháborújából következően - további éveket fog igényelni. A rendszerváltó jelszavak a társadalom depolitizálásáról és a pártok önmérséklésének igényéről szóltak. Mint tudjuk, a valóság másként alakult. A pártosotlan politika betört a munkahelyekre, az iskolákba, a templomokba, s újabban kivonult az utcára. A mai magyar társadalom véglegesen átpolitizálódott és erővonalak mentén szélsőségesen tagolt. Munkahelyi kollektívák, baráti közösségek, családi kapcsolatok, szellemi műhelyek estek áldozatul a megosztó politikának. A politikai vezetők ma már csak az övéikhez szólnak, illetve a megosztott társadalom csak a hittársak megszólítására hajlandó figyelni. Több mint fájdalmas kérdés, hogy egy belülről megosztott társadalom képes lehet-e sikeres nemzetközi együttműködésre? A társadalmi-gazdasági átalakulás féloldalas és korrekciót igénylő eredményeinek bemutatása korántsem teljes, csupán annak jelzése, hogy halaszthatatlan a rendszerváltás erényeinek és beteljesületlen várakozásaiknak higgadt értékelése, s a szükséges kiigazítások közmegegyezés alapján történő végrehajtása. A nemzet újraegyesítésének mindent megelőző feladatán túl olyan tennivalók állnak előttünk, mint a nemzeti alkotmány módosult feltételekhez igazítása, az államreform végrehajtása, az államháztartás (mögötte a nagy elosztó rendszerek) működésének megújítása, a gazdaságfejlesztés távlatos cél- és eszközrendszerének kijelölése, illetve a regionális szerveződés kereteinek megrajzolása. A közel sem teljes felsorolásból érzékelhető, hogy egy-egy feladat teljesítése óriási kihívás, s eddigi tapasztalataink szerint meghaladja egy-egy kormányzati ciklus idejét. Politikusainkra vár annak felismerése, hogy most olyan kihívások előtt állunk, amelyek nem teszik lehetővé az erők szétforgácsolását, a tennivalók szakaszolását, illetve későbbre halasztását. Európa legkisebb támogatásra érdemesített bővítése Az EU helyzete sem problémamentes. Hosszú vajúdás után született meg a döntés, hogy előbb szélesítik, aztán mélyítik a tagországok együttműködését. A közösség kétpontos küzdelmet vív. Kívülről vizsgálva erőn felüli vállalásnak tűnik a világgazdasági versenypozíció javítása, miközben belülről nézve az EU-perifériához sorolt országok felzárkóztatása a legsürgetőbb. Az EU 2006-ig jóváhagyott költségvetéssel rendelkezik (a közösségi bevételek maximum a tagországi GDP 1,27%-áig terjednek), ám a gazdasági növekedés lelassult, a legjelentősebb befizető országok (Németország, Franciaország) költségvetési hiánya a stabilitási és növekedési paktumban rögzített határértékek fölé jutott. Ilyen helyzetben a 2004. évi bővülés - nem néhány, hanem egyszerre 10 országot jelentő gyarapodás erőn felüli terhet jelent a közösség számára. A bővítésnek azonban nincs alternatívája, egy esetleges újabb halasztás a közösség hitelképességét ásná alá. A feloldhatatlan helyzetből az egyetlen lehetséges kiút, hogy a 10 országot érintő bővítést az eddigi legkisebb támogatással valósítják meg. A bővülésnek a csatlakozó országok nézőpontjából sincs alternatívája, hiszen ezzel a rendszerváltás folyamata - az áldozatvállalás értelme - kérdőjeleződne meg, illetve a különutasság beláthatatlan következményekkel járna. A politikacsinálók számára létfontosságú az EU helyzetének reális értékelése, illetve a képviselni kívánt politikai programok világos megjelenítése. A közösségi döntések befolyásolása, illetve a hőn óhajtott támogatások elnyerése a közösségi játékszabályok elfogadását és az egyazon országban választott EU-képviselőktől - politikai hovatartozástól függetlenül - együttműködési készséget igényel. Rossz belegondolni, hogy milyen esélyeink lesznek akkor, ha képviselőink a nemzetközi fórumokra is kiviszik elrendezetlen hazai vitáikat, illetve inkább vállalnák az együttműködést a testvérpártokkal, mintsem a hazai útitársakkal. A félelem nem alaptalan, sajnos kaptunk már ízelítőt az ellentétes álláspontot képviselőktől. A társadalom ez ideig - egy jobb jövő reményében - tudomásul vette az időközi megszorításokat, ám az eredmények elmaradása az elégedetlenek táborát növelte, illetve a politika hitelét rontotta. A társadalmi béke helyreállítására születtek ugyan taktikai jellegű intézkedések (minimálbérek megduplázása, köztisztviselői és közalkalmazotti bérek jelentős emelése, a vállalkozói terhek enyhítése), ám a gazdasági törvényszerűségek „megerőszakolása” megbosszulta magát. A következmények ismertek: a költségvetési hiány és az államadósság újabb megugrása. Pedig kemény évek állnak előttünk. A magyar gazdaság elemi érdeke, hogy a közösségi csatlakozás a monetáris unióba illeszkedéssel folytatódjon. Ám az is látható, hogy a megbillent helyzetben a pénzügyi előírások teljesítése (értsd: költségvetési hiány és államadósság lefaragása, az infláció további mérséklése, illetve a forint árfolyamának szabályozott keretek között tartása) csak akkor nem igényel újabb megszorításokat, ha az államszervezet fogyókúrába kezd, illetve a gazdaság teljesítményei fedezni tudják a költségvetés szükségleteit. Összegzés helyett A rendszerváltás bővelkedik pozitívumokban, de megoldatlan kérdésekben is. Kinyílt a világ, meghonosodott a többpártrendszer, színesedtek a tulajdonviszonyok, ám azok a társadalmi problémák (túlsúlyos politikai intézmények, adósságállomány, gazdasági teljesítmények differenciálódása, társadalmi rétegek polarizálódása, egyebek), amelyek kényszerpályára terelték a rendszerváltást, továbbra is megoldatlanok. Szociológiai vizsgálatot igényel a demokráciába vetett bizalom elvesztése, illetve közgazdászokra vár annak értékelése, hogy - a pótlólagos befektetések ellenére - miért nem következett be a gazdaság teljesítményeinek érdemi javulása, a termelékenység - a jelentős technológiai fejlődés ellenére - miért marad el még mindig a nemzetközi színvonaltól. Nem várnak könnyű évek a politikacsinálókra sem. A politikának és az államapparátusnak kétpontos küzdelemre kell készülnie: kifelé színvonalasan kell megjelenítenie a magyar társadalom és gazdaság érdekeit; ugyanakkor határainkon belül a társadalmi béke megteremtése és az összefogás erősítése érdekében kell munkálkodni. Jó lenne, ha a 2004. évi EU- választások immár érdemi kérdésekről szólnának, nem pedig a társadalom által unottan figyelt „ki kit győz le” vitákról. Félő, amennyiben a politika nem veszi figyelembe a társadalom valódi érdekeit, úgy végleg elveszti jogát, hogy az egész társadalom nevében nyilatkozzon. Talán még van idő filozófiát váltani! PITIT ZOLTÁN 2004. január