Kritika 38. (2009)

2009 / 12. szám - Bóta Gábor: "Ez egy alázatos műfaj". Beszélgetés Meczner Jánossal

2009. december teli. Míg a Bábszínházat tradicionálisabb­­nak gondolták, szépen fogalmazva. Csú­nyábban fogalmazva, langymeleg vízben elevickélőnek. Az akkori állapotokról nem kívánok semmit mondani. A mai helyzet más. A Kolibrinek más­fajta célkitűzései vannak, mint nekünk. A két színház egymás mellett nagyszerűen tud mű­ködni, kiegészíti egymást. A Kolibri ifjúsági és családi színház, mi bábszínház vagyunk. Az is különbség, hogy nagy nézőterű épületben ne­hezebben jönnek létre valódi újdonságok. Ilyen helyen másfajta előadásokat kell készíte­ni. Ahhoz, hogy időben megszülessen minden, jó előre kell terveznünk. Nem véletlen például, hogy nem a nagy nézőterű épületekben történ­nek a legnagyobb újdonságok, hanem a kisebb méretűekben. Persze cél, hogy a nagyszínház is korszerű legyen, de azt a fajta merészséget, ami egy stúdióban természetes, nem engedheti meg magának. Én először azt láttam, hogy a fiatalítás a legfontosabb. Tökéletesen elismer­ve, hogy itt olyan művészek voltak, vannak, akik a klasszikus bábozás igazi mesterei. Akad­nak olyan színészeink, akik azt gondolják, hogy a bábszínházban nem helyes, ha a moz­gató is megjelenik a színpadon, mert hagyomá­nyos illúziószínházat kell csinálni, hiszen ők ebben nőttek föl. Nekem ezzel semmi bajom nincs, és ezt tiszteletben tartom, ők inkább az ilyen jellegű produkciókban kapnak feladatot. Ezért is indítottam újra bábszínész képző stúdi­ót a színházban, majd megkerestem a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőségét az ötlet­tel, hogy induljon bábszínész képzés. Erről már Szilágyi idejében is szó volt, de valahogy soha nem indult el a felsőfokú bábszínész képzés. Neked könnyen mond­tak igent? A vezetőség fölmérte annak fontosságát, hogy már tizenkét önkormányzat által fenntartott bábszínház alakult Magyarországon, és ezeket az együtteseket felsőfokú végzettséggel rendel­kező bábszínészekkel kell ellátni. A bábszí­nésznek szintén nagyon jó színésznek kell len­nie, és még meg kell tanulnia a különböző technikájú bábok mozgatását is. Milyen típusú emberek jelentkeznek bábszí­nésznek? Ki vállalja, hogy bár ugyanolyan jó színész, mint a többiek, sőt hozzájuk ké­pest plusz tudása is van, mégis valószínűleg kevesebbet keres majd, mint ők, és feltehető­en a nagyközönség számára még névtelen is marad egy olyan pályán, amelyen gyak­ran le is nézik azt, akinek nincs nagy is­mertsége? Nem minden színész alkalmas arra, hogy musi­calszínész legyen, akinek amellett, hogy igen jó színész, énekelnie, táncolnia is kell tudni. Ahogy ma már az operaénekeseknek is jó szí­nészként kell jelen lenniük a színpadon. Ez speciális érdeklődésen is múlik. A mostani első évesek közt többen vannak, akik mindig is bá­bosok akartak lenni. A mai stilizáltabb színházi nyelvhez maximálisan illik a báb. Sokat segít az is, hogy a bábosok együtt tanulnak a színészek­kel, rendezőkkel, filmesekkel, így korán kiala­kulhatnak életre szóló munkakapcsolatok kö­zöttük. A nézők általában nem jegyzik meg a báb­színészek nevét. Sokan, azt is jó esetben, ta­lán csak Kemény Henrik, nevét ismerik. Kétségtelenül, ez egy alázatos műfaj. Sajnos, nem ismertek a bábszínészek, talán azért sem, mert a kisgyerekek még nem a sztárokat kere­sik. Egyébként pedig más magyar színészek is­mertsége is jóval kisebb, mint évtizedekkel ez­előtt. Az a szerencsés, ha az ember úgy választ munkát, hogy boldog, amikor csinálhatja, és azok között, akik nálunk dolgoznak, sok bol­dog embert látok. Nem tapasztalom, hogy sze­rencsétlenek volnának, mert nem eléggé ismer­tek. Nem csak fiatal színészeket, rendezőket is hoztál. Mivel bábrendező képzés Magyarországon csak a tavalyi évben indult meg, elképesztő a hiány. Meg kellett találnom azokat az „élő” színházban dolgozó kollégákat, akiket érdekel a műfaj, megpróbáltam őket ide csábítani. És mivel a XX. század végéig uralkodó realista, naturalista színházi nyelvet átveszi egy másfajta színházi nyelv, ami sokkal inkább a társművé­szetekre, akár a bábra is támaszkodik, nem volt probléma értékes rendezőket meghívni. Ez igen hasznos a színészeinknek, mert más meg­közelítésű instrukciókat kapnak, ugyanakkor több rendező, amit nálunk tapasztalt, azóta máshol is használja, írókból, tervezőkből is tel­jesen új generáció jött hozzánk. Néhány fiatal zenész is bekapcsolódott a munkába. Körülbe­lül egy éve érzem azt, hogy a társulat alkalmas arra, hogy bármilyen bábos feladatot magas szinten létrehozzon. Ehhez szükség volt arra, hogy az idősebb kollégák átadják a tapasztala­taikat, akik zöme kíváncsian figyelte, hogy a fiatalok miben mások, és nagy öröm nekem, hogy képesek voltak sok mindent átvenni a fi­atal generáció szemléletéből... Kétélű dolognak éreztem, amikor idehoztál neves rendezőket. Akadt, aki nem is bábjá­tékot rendezett, és eleve koncepciótlan volt, amit csinált, így nem örültem, hogy­ sikerült őt megnyerni. De például Garas Dezső, akit eleve érdekel a műfaj, izgalmas Az ember tragédiáját rendezett. A Valló Péter által rendezett Odüsszeuszról viszont azt gondo­lom, hogy mind bábos, mind színházi szempontból, nem elég kiérlelt, nem ütőké­pes előadás. Vagyis a neves rendezők meghí­vása gyakran lutri, mert vagy nincs affini­­tásuk a műfajhoz, vagy nem a bábszínházi rendezésükbe adnak bele ap­ait-anyait. Erről egészen mást gondolok. A kritikusnak jo­ga van azt mondani, amit akar. Te tarthatod az Odüsszeuszt rossznak, én tarthatom jónak, eb­ben nem fogunk egyetérteni. Amúgy pedig el­képesztően hányaveti cikkek jelennek meg. Nem azt várom el, hogy mindenki úgy fogal­mazzon, mint Kosztolányi, amikor színikritiká­kat írt, de azt, hogy egy újságíró magyarul írjon, azt igen. Mi létrehozunk előadásokat, a kritikus utána ír, amit ír, ennek mi örülhetünk, vagy ép­pen fájhat, ezt tudomásul kell venni, egyszerű­en ez a játékszabály. Azt már szomorúbb tudo­másul venni, hogy a kritikák túlnyomó többsé­ge felületességről, hozzá nem értésről és szak­szerűtlenségről árulkodik. De a játékszabályok­ban az is benne van, hogy a kritikák minőségé­ről nem beszélünk. Más színházban is minden lutri. Amikor a legjobb csillagzat alatt készül egy előadás, akkor is lehet, hogy rossz lesz. Persze nálunk is van, ami nem sikerül. De ettől még nem tartom esetlegesnek, hogy kit hívok meg rendezni. Komoly tapasztalattal bíró, ní­vós bábrendező három, ha van az országban, de most kialakulóban van egy fiatal generáció. Tehát nem is tehetünk mást, minthogy kipróbá­lunk embereket, kísérletezünk azon a téren is, hogy kik rendezzenek. A „Líra és Epika” egé­szen kiváló előadás lett, pedig Mácsai Pál elő­ször rendezett bábelőadást, és Bagossy Leven­te először tervezett bábokat. A mostani szezon­ban pedig kifejezetten kísérletezünk. Azt gon­doltam, hogy a színház hatvanadik évadát ne a múltba Tévedéssel, nosztalgiázással töltsük. Az idei rendezők 28-30 évesek. Ketten Lengyelor­szágban (Veres András, Csató Kata) végeztek bábrendezőként, egyvalaki Berlinben (Kuthy Ágnes), ketten pedig bábszínész diplomával (Tengely Gábor, Schneider Jankó) hoztak már létre izgalmas előadásokat. Ők öten, és én kö­zösen választottuk ki a darabokat. Ehhez figye­lembe kellett venni, hogy minden korosztály kapjon előadást. Mind az öten ismerik a bemu­tatandó darabokat, és a hozzájuk készült terve­ket. A szereposztásokat is együtt csináltuk meg, az egész szezonra előre, hogy lássák, milyen egy évadot előkészíteni egy nagyszínházban. Hiába akarta például ugyanazt a színészt öt rendező, meg kellett állapodni, melyik produk­cióban fontos, hogy az illető színész játsszon, és mit tud eljátszani más is. A próbákra is közö­sen megyünk be, megbeszéljük az ott látotta­kat, kicsit mindannyian felelősséget vállalnak a készülő előadásokért. A jubileumi kiállítás megnyitóján magad is a színház fénykorszakának nevezted, Szi­lágyi igazgatásának idejét. Vagyis te még nem jutottál el a második fénykorszakig? Ahogy az előbb is említettem, ma már az együt­tes bármely feladat megoldására alkalmas. A visszajelzések is igazolják, hogy egyre több iz­galmas produkció születik nálunk és különben is, Szilágyi 34 évig volt itt, én nagyon messze vagyok még ettől. Megfogalmazható, hogy merre tart most a Budapest Bábszínház? Ennek a színháznak a múltjából, ami érték, azt eszem ágában sincs megtagadni. Figyelem, mi történik a világban, és amit ott izgalmasnak lá­tok, azt egyénítve, és továbbfejlesztve megpró­bálom nálunk elültetni, kicsíráztatni és beépíte­ni abba, amit mi keresünk. Az erős technikai robbanás is más előadásokat követel, mint ami­lyenek az évtizedekkel ezelőttiek voltak, pél­dául adott esetben számítógépes technikát is használunk. Szóval keressük az újat, és közben őrizzük a tradíciót. BÓTA GÁBOR 17

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék