Kritika 41. (2012)

2012 / 1. szám - Szalai Erzsébet: A laissez faire-től a diktatúráig

2 A laissez faire-tő" A magyar burzsoázia ereden­dően a rendszerváltó liberá­lis értelmiség és a rendszer­­váltásban úgyszintén kulcsszere­pet játszó, liberális késő kádári technokrácia szülötte. Az új ma­gyar kapitalizmus hajnalán ez a két hatalmi csoport volt az, melynek legszebb vágyálmai közé tartozott a helyi burzsoázia - a „valós tulaj­donosok” - létrejötte. Ugyanakkor mindkét csoport a külföldi tőke beáramlását is erősen szorgalmaz­ta, sőt a magyar burzsoázia szüle­tésre segítésénél is fontosabbnak tételezte (Szalai, 2001). Nem véletlen ezért, hogy nagy­jából a 2000-es évek közepére ki­alakuló és pozícióját megszilárdító magyar nagyburzsoázia jórészt ek­kortól féltékenyen figyeli a jelenlé­vő külföldi tőke privilegizált hely­zetét, azt, hogy az utóbbi az állami redisztribúció közreműködésével folyamatosan forrásokat csoporto­sít át önmaga számára - többek között az ő rovására (Szalai, 2006). A magyar nagyburzsoázia szá­mára helyzetének stabilizálódása óta terhessé válnak szülei. Egyik tekintélyes képviselőjük, Kolosi Tamás például 2007-ben azzal vá­dolja meg „a rendszerváltó értelmi­séget”, hogy ő jelenti a fő akadályt a piaci reformok kibontakoztatása előtt. De a nagyburzsoázia és a ké­ső kádári technokrácia szembeke­rülésére már korábban, Med­­gyessy Péter kormányzása idején sor kerül, annak okán, hogy Medgyessy, teljesítve választási ígéreteit, jóléti rendszerváltásba kezd. Mint­egy hét éve született írásomban (Szalai, 2005) kifejtem, Medgyessy bukásának döntő té­nyezője a hazai nagyburzsoáziá­nak az MSZP-től való - pénzforrá­sokban is mérhető - elfordulása volt. (Sőt, a nagyburzsoázia repre­zentáns képviselői már 2003 júliu­sától egyenesen nyílt ellentáma­dást indítanak a jóléti program el­len, a már érzékelhető gazdasági bajok fő okául a túlságosan nagy és költséges közszférát jelölve meg (Szalai, 2004). Gyurcsány Fe­renc pedig csakis a hazai nagytőke támogatásával juthatott el a mi­niszterelnöki bársonyszékig. (A nagyburzsoázia több tagja nyíltan is megfogalmazza, hogy érdekeik korábbiaknál erőteljesebb képvi­seletét remélik tőle .Bizakodó vállalkozók, aggódó elemzők. Népszabadság, 2004. augusz­tus 24.15.1). Medgyessy bukásával a ké­ső kádári technokrácia mint csúcshatalmi szereplő jórészt megbukik. Utódai, Gyurcsány és Bajnai már egy új korosztály új típusú hatalmi csoportjának tagjai. Bár eszméiket tekintve sok tekintetben a késő kádári technokrácia gyermekei, azzal szemben szinte semmiféle bal­oldali lelkiismeret-furdalás nem jellemzi őket. Alapvetően pragmatikusak, akik kiteljese­désüket - minden látszat elle­nére - a mindenkori „helyzet­hez” való tökéletes alkalmazkodás­ban keresik és találják meg. Fejük­ben tökéletes eszmei zűrzavar ka­varog. (Erre még visszatérek.) Medgyessy eltávolításával a nagyburzsoázia megszabadul a szociáldemokráciával (is) kacérko­dó késő kádári technokráciától - de hamar kiderül, hogy a válasz­tóknak tett ígéretei és a burzsoázia érdekképviselete között ingadozó Gyurcsány Ferenc és pártja sem elég jó neki. Sőt, még utóda, az egészen nyíltan a tőke oldalára álló Bajnai Gordon sem. A nagyburzso­ázia ambíciója immár olyan politi­kai erő hatalomra segítése, mely­nek a baloldalhoz még a látszat szintjén sincs semmi köze. Ez a párt pedig csakis a Fidesz lehet, melynek neokonzervatív attitűdjét a nagyburzsoázia a populista reto­rika ellenére is jól érzékeli. A ma­gyar nagytőke a 2010-es választá­sok előtt már egészen nyíltan a Fi­desz mögött sorakozik fel (többek között Pető, 2011). A politikai rendszerváltás utáni több mint húsz évben Magyaror­szágon másfél millió munkahely szűnt meg­­ és a beáramló multina­cionális cégek, valamint a magyar burzsoázia együttesen sem voltak képesek e munkahelyeket pótolni. Sőt, tevékenységükkel még gyorsí­tották is a leépülést. Orbán Viktor és csapata ezért hamar felismeri, hogy bár a magyar burzsoáziának és az „embereknek” egyaránt szánt nacionalista retorikája alapvető té­nyezője volt átütő választási győ­zelmének, a magyar nagytőke to­vábbra sem lesz képes beindítani a gazdaság szekerét. (Már csak azért sem, mert megrettenvén a tökéle­tesen bizonytalanná váló hazai gazdasági közegtől, amelyik nagy­­vállalkozó csak teheti, külföldre tart). Ezért, ha sikeres akar lenni, óhatatlanul gesztusokat kell tennie a külföldi befektetők (autógyárak behozatala) és a mindenki re­ménységének számító kínai veze­tés felé. Orbán folyamatosan épülő, a li­berális demokrácia mechanizmu­sait ma már csak külsőségeiben el­tűrő diktatórikus rendszere ezért nem lehet kizárólag a magyar nagyburzsoázia érdekkifejeződése - ma már helyesebb, ha egy olyan rendszernek tekintjük, melyet egy „nagy nemzetfelemelő vízió” meg­fogalmazói a nagy céltól vezérel­tetve az erőszak legszélesebb esz­köztárával építettek (építenek) ki. Mindez azonban az ország szá­mára csak a félperiférián maradás­hoz elég - de lehet, hogy még ah­hoz sem. A félperiférián, periférián pedig meghal a helyi kultúra. És azt látjuk, hogy (nem függetlenül a nagyburzsoázia nyomásától) az új politikai vezetés még elébe is megy ennek a folyamatnak: a ma­gát nemzetinek nevező kormány és érdekkörei elérkezettnek látják az időt nemcsak a késő kádári technokráciával való leszámolásra, hanem a valóban magyar, magyar közönséghez szóló társadalomtu­dományok felszámolására­­ és en­nek keretében a rendszerváltó ér­telmiség tudományos életből való teljes kiiktatására is. * Magyarország beszorított, félperi­fériás helyzetre „ítéltsége” ország­mentő vezérek felemelkedését hívja elő. Bibó István (1948) a múlt szá­zad közepén a magyar elitek ma­gatartásmintáit elemezve hamis re­alistákról és túlfeszült lényeglátók­ról beszélt: a mindenkori körülmé­nyekhez feltétel nélkül alkalmaz­kodó hamis realistának taktikailag minden lépése igazolható, csak éppen döntéseinek láncolata visz csődbe. A túlfeszült lényeglátó ez­zel szemben felismeri a kötöttsé­gek valódi természetét és az azo­kon való túllépés szükségességét valamint irányát is - az állandó kényszerhelyzet miatt azonban nincsenek (nem lehetnek) jó takti­kai javaslatai, lépései. Bibó kora óta a globális újkapi­talizmus térhódításának következ­tében a determinációk csak erő­södtek. Magyarország számára mára az önálló politikai-gazdasági cselekvés lehetősége szinte telje­sen megszűnt annak következté­ben, hogy felbomlott önálló nem­zetgazdasága, a gazdaság külföldi és hazai tulajdonú szektora elkülö­nül egymástól és a domináns bel­földi tulajdonú szektor sem alkot vertikális egységet - egy Audinak és egy Ericssonnak termelési szempontból semmi közük nin­csen egymáshoz. Ezért az önálló gazdaságpolitika lehetősége - melynek része lenne a többit ma­gával húzó domináns szektorok kijelölése - az illúziók birodalma- SZALAI ERZSÉBET 2012. január

Next